II. FELVONÁS  6. Jelenet

         Az erdőben. JULIKA ül egy fa alatt, amikor MOLNÁR kijön az erdőből.

MOLNÁR: Nahát, ez itt még kicsoda!

         JULIKA felnéz, megijed.

MOLNÁR: (gúnyosan) Az elveszett feleségem! (egyre haragosabban) Mit gondoltál, csak úgy eltűnni a lakodalomról? (durván karon ragadja Julikát) Kelj fel és gyere velem!

JULIKA: (mintha most csak észhez térne) Mit? – Nem megyek én sehová!

MOLNÁR: Jössz vagy megkeserülöd!

JULIKA: Inkább haljam meg!

MOLNÁR: Ezt már nem!

JULIKA: De igen!

MOLNÁR: Majd meglátjuk! (meg akar ütni Julikát, de ebben a pillanatban valaki (János) hátulról megfogja a karját.)

JÁNOS: (élesen) Azonnal engedje el a hölgyet!

         MOLNÁR meglepődve elengedi Julikát, hátranéz, felkiált.

MOLNÁR: Ördög és pokol! Megint maga!

JULIKA: (boldogan) János!

JÁNOS: Igen, én! Mert úgy látszik, a hölgy sehol sincs biztonságban maga előtt!

MOLNÁR: Ez a feleségem és azt teszek vele, amit jónak tartom!

JÁNOS: Kötve hiszem.

JULIKA: János, kérem, védd meg attól az embertől!

MOLNÁR: Ezt próbálja megtenni!

         Kardot ránt.

JÁNOS: Ahogy látja, megteszem.

         JÁNOS átkarolja egyik kezével Julikát, másikkal ő is kardot ránt.

MOLNÁR: Ez az én feleségem – engedje el!

JÁNOS: Maga nagyon jól tudja, hogy a grófkisasszony nem a felesége és soha nem is lesz az. (Julikának) Ne félj, minden rendben lesz.

MOLNÁR: Nincs itt semmi rendben! Gyere, gazember, hadd öljelek meg!

JULIKA: (halkan) János, gondolj a sebeidre!

JÁNOS: Ne félj, drága szívem, vigyázok!

PÁRBAJ

MOLNÁR

ENYÉM A NŐ KIT ITT LÁTSZ MELLETTED  

MINDIG IS AZ ENYÉM VOLT ÉS AZ IS LESZ  

A HARCOD ELEJÉTŐL ELVESZTETT 

NE REMÉLJ, HOGY ENGEM VEZET KÖNYÖRÜLET 

AKI A FELESÉGEMET KÍVÁN  10

HALÁLLAL LAKOL ALJAS BŰNÉÉRT 

A NŐ IS BÜNTETÉSÉT KAPJA MAJD

DE EZT TE MÁR NEM AKADÁLYOZHATOD MEG

JÁNOS

BÁTOR SZÓ DE GYÁVA TETT EZ TŐLED 

TE IS TUDOD HOGY MÁS AZ IGAZSÁG 

A HARCUNKAT AZ ISTEN DÖNTI EL

KI LÁTJA KI AZ IGAZ S KI A HAZUG

A NŐ MELLETTEM NEM AZ ASSZONYOD

ÉS BIGÁMISTA NE VÁDOLJON ŐT 

LÁSD HÁT HOGY MÁRIS VILÁGOSSÁ VÁLT

AZ ALJAS HAZUGSÁGOD SŰRŰ HÁLÓJA

MOLNÁR, JÁNOS

PÁRBAJ AZ IGAZSÁGÉRT PÁRBAJ A BECSÜLETÉRT 

CSAK EGY GYŐZTES LEHET A MÁSIKRA VÁR A HALÁL 

PÁRBAJ EGY NŐÉRT PÁRBAJ A SZERELMÉRT 

DE CSAK EGY EMBER AZ AKI MÉLTÓ HOZZÁ 

PÁRBAJ A SZABADSÁGÉRT PÁRBAJ A  BIZALOMÉRT 

KÉT FÉRFI KÉT SZELLEM KÉT KARD MEG EGY GYÖNYÖRŰ NŐ 

PÁRBAJ EGY NÉVÉRT PÁRBAJ A TISZTESSÉGÉRT

EGYFORMA FEGYVERREL ÉS MÉGIS OLYAN MÁS

PÁRBAJ EGY NŐÉRT PÁRBAJ A SZERELMÉRT 

DE CSAK AZ GYŐZHET AZ AKI MÉLTÓ HOZZÁ 

         Elengedi Julikát, aki oldalra megy. Vívnak. Egyszer MOLNÁR csak lehajol és egy marék homokot dobja János arcába. JÁNOS vakon megpróbálja védeni magát, de nem nagyon sikeresen. Amikor Molnár viszont egyszer hátat fordít Julikának, a LÁNY felveszi egy nagy faágat és fejbe vágja Molnárt, aki összerogy. János akkor már kitörölte szemeit és felkiált.

JÁNOS: Julika, mit tettél!

JULIKA: Megvédtelek attól az aljas gazembertől, aki még vívni sem tud tisztességesen!

JÁNOS: Akkor sem kellett volna...... Na, mindegy! Ami történt, az megtörtént! Gyere, drágám! Elviszlek innen.....

         Elmennek. Amikor elmentek, MOLNÁR nagy nehezen felkel, és fejét fogva elindul kifelé. ZENE.

II. FELVONÁS  7. Jelenet

Erdő, majd lassan előjön a vadászkunyhó amikor a függöny felemelkedik JÁNOS és JULIKA kézenfogva sétálnak.

JULIKA: Hová viszel, drágám?

JÁNOS: Van egy kis vadászkunyhóm, jól elrejtve az erdőben, rajtam kívül senki sem ismeri a járást.

         Megérkeznek a kunyhóhoz, JÁNOS kinyitja az ajtót, beengedi Julikát.

JÁNOS: Íme, itt a szerény kis otthonom.

JULIKA: Nekem jobban tetszik, mint bármelyik palota!

JÁNOS: Köszönöm szépen, de nincs ellenvetésem egy palota kényelme ellen.

JULIKA: János! Az előbb valamit meg akartál mondani......

JÁNOS: Igen, drága szívem, a tisztesség követeli, hogy elmeséljem neked az életemet. És ezután dönts el, hogy még szeretni tudsz-e.

JULIKA: Én szerettelek az első pillanattól kezdve és sejtem, hogy a sorsod különleges. Nem vagy te bandita és melletted állok, bármi is történjen!

JÁNOS: (meghatottan) Drága szívem! Megtisztel a nemes lelked. Gyere, ülj le és hallgass, ami nyomja a lelkemet, és ami nem hagy nyugton, míg megoldást nem találom - és amiért el kell hagynom téged.

         Leülnek, beszélgetnek. ZENE közben függöny le, majd fel.