-Ha nagyon gyorsan nem felejted el ezeket a bolond elképzeléseid, akkor majd meglátod, mi lesz! Mi csak akkor fogunk segíteni neked - pénzügyileg és másképpen - ha orvos vagy építészmérnök leszel.
Más esetben elsőnek a lovadat adjuk el, úgyse lenne már pénzed rá, és nem tudlak elképzelni egyedül egy lakásban, amikor a munkád mellett még a mindennapi dolgokkal vagy elfoglalva! Van még három hét, ha addigra be nem iratkoztál az egyetemre, hirdetést adok fel a ló eladásáról!- Kim teljesen elfehéredett, míg az anyja befejezte mondanivalóját. Amikor szó volt Black Diamond eladásáról, Kim összerezzent, mintha áramütést kapott volna. Igen, pontosan ezt várta az anyjától: Zsarolás, tudván, hol volt lánya leggyengébb és legérzékenyebb pontja! Minden erejét összeszedte és színtelen hanggal csak ennyit mondott:
-Győztél, anya! Minden adu a kezedben van! Inkább elmegyek akaratom ellenére az egyetemre, minthogy elveszítsem a lovamat! Mivel nem érzem magam hívatva az orvosi pályára, inkább építészmérnök leszek! Győztél!- Azután sírva fakadt és kirohant a szobájába. Ott születése óta szinte nem változott semmi. Még mindig együtt élt húgával és még mindig nem volt magánszférája. Amikor belefáradt a sírásba, elaludt. Ezen az éjszakán megint eljött hozzá a rémálom! Jobban érezte mint valaha, hogy teljesen ki van szolgáltatva az anyjának, jobban kívánta mint valaha, hogy a megmentője megtestesüljön és eljöjjön segítségére! Bármilyen szörnyű is volt az álom, de legalább egy kiutat kínált neki, az életben viszont nem volt semmi megoldása a problémának! Lassan majdnem elhitte hogy, ha nem is a testi egészsége, de a szellemije biztosan tönkre fog menni, ha így mennek tovább a dolgok! Tény, hogy az osztálytársnői között ketten már házasok voltak, többen eljegyezve és rajta kívül mindenkinek már évek óta partnere volt. Kim se találta normálisnak, hogy neki még barátja sem volt, ne is beszéljünk szeretőről! Néha, amikor lovagolt érzett valami csodálatosat, szinte súlytalanul ült a nyeregben és kellemes meleg öntötte el most már csodálatosan vékony testét. Amikor teljesen elengedve odaadta magát a ló hintázó járásának, majdnem kiáltani volt kedve örömében, de ami igazán azt jelenti, hogy "testi gyönyör", azt nem tudta. Nagyon vágyott valamire, ami nagyon szép, majdnem szent volt. Bár egyszer a nagyanyja arra kérte, hogy "tiszta" maradjon a majdani férjének - úgy nézett ki, hogy sem akarattal sem anélkül, nem kellett mástól félnie. Soha senkivel nem találkozott, ki csak az anyja felügyelete alatt mehetett, hozzájuk senki sem jöhetett! A kolostorfal magasabb és vastagabb volt, mint valaha!
Kim már az egyetemre járt, de oda is az anyja vitte, és onnan hozta el esténként. A szabadsága alatt még mindig az irodában dolgozott, főnöke nagyon meg volt elégedve azzal, hogy a lány ezt a pályát választotta. Néha segített neki egy feladatban vagy tanácsokat adott, azonkívül Kim használhatott minden iroda-berendezést saját, vagyis egyetemi feladatainak megoldására. Így telt el az idő az egyetem és az iroda között.
-A mai feladatot esetleg O'Keary kisasszony és White és O'Coole urak csinálnák meg? Úgy tudom, hogy közel laknak egymáshoz és együtt egy hét alatt elvégezhetnék a munkát!- mondta az idős professzor kedvesen. Kim ránézett a két férfira, és éppen nemet akart mondani, amikor az egyik fiatal férfi bólintott.
-Természetesen, professzor úr! Nekem számítógépem is van otthon, úgy hogy nálam találkozhatunk!- Nem mintha Kimnek nem lett volna kedve a két férfival együtt dolgozni, de már előre látta, milyen nehézségekre fog otthon ütközni. Gyakran csak azért vállalt egyedül feladatokat, hogy elkerüljön mindenféle bosszúságot, de ma a kolléga gyorsabb volt. Így csak igennel válaszolt, amikor a professzor megkérdezte tőle, hogy rendben van-e. Később megkereste a férfit a menzán.
-Mike, én nem vagyok biztos benne, hogy el tudok menni hozzád, de szívesen elintézem a rám eső részét otthon és egy szabad órában itt a könyvtárban össze tudjuk egyeztetni a dolgokat!- A vékony, barna hajú férfi csodálkozott.


-Kim, már egy évet együtt töltöttünk itt, de még soha nem dolgoztunk együtt és van egy benyomásom, hogy te még soha senkivel nem dolgoztál együtt. De a mai feladatot csak együtt lehet elvégezni, ezért is lett három embernek kitalálva! Johnnal gyakran dolgozunk együtt a számítógépen, nem látok semmi problémát, ha te is eljössz!- Kim habozott, de végre kinyögte:
-Igazad van, még soha senkivel nem dolgoztam együtt, még lányokkal se!- Mike bólogatott.
-Gondoltam! Feltűnt nekem az is, hogy mindig egy hölgy vár rád, óra után elvisz autóval - az anyád talán?- Kim vállat vont. Nem szívesen beszélt arról, hogy az anyja még mindig állandóan figyeli.
-Igen, és még más gondjaim is vannak vele. Megmondtam már, nem biztos, hogy el tudok jönni.- Mike-nek mintha hályog esett volna le a szeméről, megértette a lányt.
-Kim, mi dolgozni akarunk, nem tiltott játékokat űzni! És biztosan senki nem fog téged érinteni, se én se John, ha ez az, amitől félsz! Bár elismerem, manapság elég ritka egy olyan lány, méghozzá ha olyan csínos, mint te, aki fél a fiúktól!- Amikor meglátta, hogy Kim elpirult, hozzátette:
-Nem akartalak megsérteni. Bocsáss meg, ha mégis úgy érzed, hogy túl messze mentem!- Kim szelíden mosolygott.
-Nem haragszom rád. Inkább hálás vagyok, hogy ilyen érzékeny vagy. Megpróbálom szerda délutánra szabaddá tenni magam - majd még felhívlak, hogy rendben van-e!
-Oké Kim, én pedig beszélek Johnnal.
-Köszönöm, Mike, de most mennem kell!- Kim kiment és Mike látta, hogy a lány az udvaron keresztül egy kis autóhoz futott. Beült és máris elhajtott a kocsi. Bent az anyja szemrehányóan nézett Kimre.
-Hol voltál olyan sokáig? Máskor mindig pontos szoktál lenni!
-Meg kellett beszélnem az egyik diáktársammal, hogy mikor találkozunk nála egy másik sráccal, mert a prof nekünk hármunknak osztott ki egy feladatot!- Na, most mit szól majd az anyja erre a hírre? Percekig szótlanul vezetett, és csak amikor majdnem a ház elé értek megszólalt.
-Te el akarsz menni egy FÉRFIHOZ? A házába? És még egy FÉRFI is ott lesz? Ne is kezdj el nekem házi feladatról beszélni! Nevetséges! ÉN ismerem ezeket a házi feladatokat! Te oda el nem mész - ez biztos!- De Kim nem adta fel olyan gyorsan! Végül is nagykorú volt, csak sajnos még mindig az anyja hatása alatt kellett élnie.
-Ha akarod, megkérdezheted a professzoromat! Tényleg nekünk adta a feladatot, mert közel lakunk egymáshoz, és mert még soha nem dolgoztunk együtt! Túl nagy a feladat ahhoz, hogy egy ember megbirkózzon vele, azonkívül számítógép is kell hozzá, és Mikenek van otthon!- Mivel az anyja még mindig néma maradt, hozzátette:
-Ismered különben Mike Whinter anyját. Ő dolgozik abban a virágüzletben, vagyis övé az egész, ahol mindig csokrokat szoktál venni a születésnapokra! Az üzlet fölött laknak és szerda délután ott leszek.
-Rendben van!- hagyta végre rá az anyja. -De én viszlek el és megvárlak az autóban a ház előtt. Kettőtől négyig lesz időd, ha akkor nem jössz le, csengetek és felmegyek. - Hmm... Ha meg közben valami történik, biztos van egy ablak az útra, onnan segítségért kiabálhatsz!- Kim csak csóválta a fejét. Milyen különleges gondolatokat forgatott az anyja a fejében?! Otthon azért gyorsan felhívta Mike-et és közölte vele az időpontot. Az anyja persze, mint mindig a telefon közelében settenkedett, így mindent hallhatott, amit a lánya beszélt. Szerdán úgy, ahogy megígérte, Arden megállt a ház előtt és várt. Mike már az ajtóban állt és beengedte Kimet. Amikor John látta, hogy a lány autóval jött, felsóhajtott.
-De jó neked, Kim! Sofőröd van!- Neki pedig gyalog vagy biciklivel kellett közlekedni. A városon kívül bérelt egy kis szobát egy farmon és a tulajdonos, egy idős özvegyasszony, mindig arra figyelt, nehogy túlságosan adóságba verje magát a fiatal férfi
-Nem mindig előnyös!- vágott vissza Kim. -De el kell kezdenünk, mert két óra múlva vissza kell mennem!
-A sofőröd addig itt vár a ház előtt?- csodálkozott John, de megdöbbent, amikor Kim felvilágosította, hogy a sofőr az anyja, és ha pontosan négykor nem jön ki, fel fog rohanni és lányát ki fogja szabadítani a csábítók kezei közül. John tiszta szívből nevetni kezdett, mert először azt gondolta, hogy Kim viccel, de amikor látta az arcát, elnémult.
-Szegény Kim!- suttogta halkan Mike. Természetesen két óra alatt nem lehetett elvégezni a feladatot, de John megígérte, hogy a Kimre eső részt magára vállal és úgy Kim pontosan kilépett a házból. Beült az anyja autójába és elmentek. Így zajlott le ez élete.
Túlságosan félős és magába húzódó volt, minthogy bárkivel is barátságot kötött volna. A szünidőben továbbra is az irodában dolgozott, de egyre jobban meglátta, hogy ez a foglalkozás nem neki való. Addigra már elmúlt a huszadik tavasza is, de az élete még mindig egyformán zajlott.


JOSÉ - SZÖKÉS SPANYOLORSZÁGBA

-Képzeljétek el, nyertem egy kétszemélyes utazást Spanyolországba!- Így jött haza egy szép napon Kim anyja.
-Még sohasem nyertem semmit sem, nem is lottózom, de ma egészen véletlenül bementem egy áruházba, ott meg reklámot csinálnak a spanyol heteknek. Egy eladó a kezembe nyomott egy sorsjegyet, én meg kinyitottam - és nyertem! Két személyre szól - ki jön majd velem?
-Attól függ, hogy mikor kell menni!- érdeklődött az apja.
-Jövő hét pénteken délután megy a repülőgép Madrid felé. Két napig ott leszünk, egy napig Cordobában, két nap Sevilla, két nap a tengerparton, vissza Madridba és haza. Eljönnél velem?- kérdezte a férjétől, de ez rázta a fejét.
-Sajnos lehetetlen! Pontosan azon a héten két nagyon fontos összejövetelem lesz, nem tudom lemondani őket! De miért nem viszed el Kimet? Eléggé nagylány ahhoz, hogy veled menjen!- Kim meglepődött. Az apja egyszer észrevette volna, hogy mennyire vágyódott arra, hogy elutazzon valahova, még akkor is, ha az anyjával?
-Kérlek, anya! Vigyél el engem!
-Hmm... és mi lesz Maude-dal?- De itt a nagymama közbevágott:
-Arden, eddig mindig nagyon jól vigyáztam az unokáimra, most is úgy lesz arra a hétre!
-Ha gondolod...- És Kimhez:
-Rendben van, eljöhetsz velem!-
Kim nagyon örült ennek, hogy végre, végre egyszer kijuthat Írországból, még azon se mérgelődött, hogy az anyja választotta a ruhatárát. Amikor Kim egy modern ruhaüzlet előtt megállt, ahol divatos és szép holmikkal tele volt a kirakat, az anyja keményen továbbhúzta lányát.
-Kim! Talán úgy akarsz kinézni, mint egy szajha az utcasarkon? Kizárt dolog, hogy az én lányom egy ilyen kivágott pólót és mini-szoknyát hordjon! Ott, ahova mi megyünk úgyis mindenki katolikus, csupasz vállal be se jutsz a templomokba!- Kim engedelmesen továbbment és még akkor sem szólt, amikor az anyja megparancsolta neki, hogy ne sminkeljen, és a szép haját copfba kösse, mert így fiatalabbnak nézett ki. Végre eljött a nagy nap. Kim a repülőgépen majd meghalt félelemben, de kívülről nem látszott rajta semmi. Az anyja képes lett volna, őt egy szállodában hagyni, és egyedül tovább utazni. De nem történt semmi különleges és a gép biztosan leszállt Madrid-ban. Ott már várta őket egy taxi és egy rendkívül nyájas fiatalember.
-O'Keary asszony, kisasszony, cégem nevében üdvözlöm Spanyolországban! Remélem, jól utaztak?
-Igen, köszönöm!- válaszolt kurtán az anyja, akinek egyáltalán nem tetszett, hogy egy ilyen fiatal férfi lesz majd a kísérőjük. Azután az úr betessékelte őket a négycsillagos szállodába. Egy kis teremben már várta őket egy fényképész, alig maradt nekik egy pár percük, hogy átöltözzenek és rendbe hozzák magukat. A vacsoránál a fiatalúr elmagyarázta nekik a pontos programot. Kim csak annyit értett, hogy majd Sevillában találkoznak egy fiatal toreadorral, először nála a haziendán esznek, majd az arénában tiszteletükre megpróbálja megölni a bikát.
-Nem lesz az majd túlságosan szörnyű a kislányra nézve?- kérdezte Bob Randall kételyekkel tele hanggal Ardentól. -Ha kívánja, megváltoztatjuk a programot vagy találok majd valakit, aki gondját viseli addig!- De Kim ez az egyszer gyorsabb volt a válasszal, mint az anyja.
-Nem is vagyok olyan fiatal, mint amilyennek kinézek és nagyon szívesen látnék egy bikaviadalt. Ha nem bírnám végignézni még mindig becsukhatom a szememet!-
-Akkor minden rendben van!- kiáltotta kísérőjük és elsietett. A következő napok ki voltak töltve a legkülönfélébb látogatásokkal. Múzeumok, templomok, paloták stb. Új és új benyomásokat kaptak. Kim örült minden egyes pillanatnak, mert addig csak könyvekből és tévériportokból ismerte ezt a csodálatos országot. De most vékony testére sütött a szikkasztó nap, melegítette a szívét és a lelkét! Most életében először látott valódi narancsfákat és gyapotföldeket, itt a házak egy virágtengerbe voltak borulva! Milyen gyönyörű lehetett itt az élet! Igaz, mélyzöld színeket, mint a smaragdszigeten, nem látott az ember, de mennyivel jobb a meleg napfény mint az eső, a szél és a szürkeség a hazájában! Kedden volt a találkozó a toreadorral. A kísérőjük reggel egy nagy, fekete bérautóval várta őket. Ameddig a szem látott, csak olívafa-szigetek voltak. Messze, egy kis dombon fehérlett egy nagy építmény - a hazienda! A házat magában még nem lehetett látni, de a magas, fehér fal, amellyel körbe volt véve, büszkén emelkedett ki előttük a zöldből. A ház nagyon szép kilátás nyújtott a Sevilla körüli tájakra, messze, ködösen, a Sierra Nevadát lehetett sejteni. A ház fölött keselyűk köröztek a meleg légáramlatban. Amikor az autó megállt, a nagy zöld fakapu kinyílt és a fiatal toreador kilépett. Hétköznapi ruhájában nem olyan jól mutatott, mint a díszes öltözékben, amit az arénán hordott, de így is mély benyomást tett Kimre. Amikor az anyja oldalán követte a fiatal férfit az árnyékos belső udvarba, megmagyarázhatatlan érzést fogta el. Az udvar közepén, egy óriási nagy eukaliptuszfa alatt volt egy nagy, erős asztal és sok fából faragott szék. Az asztalon egy kiadós ebéd várta a vendégeket.
-Üdvözlöm a haziendámon, asszonyom, kisasszony!- A fiatal toreador bár hibás, de angolul üdvözölte őket. Amikor Kim most először belenézett a majdnem fekete szemébe, vége volt! Még soha nem látott olyan szép és egyben rejtélyes szempárt, olyan jóképű fiatalembert, akiből csak úgy kisugárzott az erős életkedv!
-Buenas dias, Seńor Almerida!- mondta neki spanyolul. A férfi csodálattal nézett most először igazán a fiatal lányra.
-Maga beszél spanyolul?
-Nem sokat és bizonyára sokkal rosszabbul, mint maga!- válaszólta Kim mosolyogva.
-Köszönöm szépen a bókot!- mosolygott vissza a toreador. -Kérem, üljenek le, a szolgáim mindjárt jönnek!- Tényleg jött három inas és kiszolgálta a vendégeket. A fiatal spanyol gyakran pillantott a tőle jobbra ülő lányra. Ő mint nőismerő nem hagyta magát félrevezetni, tisztán látta, hogy Kim idősebb, mint amit a külseje kimutat. Nagyon tetszett neki ez a hideg szépség, aki olyan más volt, mint a forróvérű spanyol lányok és asszonyok, akik csak arra vártak, hogy a térdre hullhassanak előtte! Talán lesz majd valami belőle.....

Az ebéd kitűnő volt, a beszélgetés vidáman folyt - nem csak a bikaviadalokról, de az országról, embereiről és művészi szépségéiről is. Kim nem nagyon vett részt a beszélgetésben, inkább az ismeretlen ételekkel foglalkozott - és a fiatal spanyollal. Néha félénk pillantást vett rá, de azonnal le is vette a szeme róla, amikor látta, hogy a férfi is visszanézett. Az anyja élénken vitatkozott a bikaviadalok ellen, de persze a toreadornál, aki azzal kereste a napi kenyerét, süket fülekre talált. A desszert után a fiatal spanyol odaszólt Kimhez:
-Te akarni jönni velem a kertembe?- Kim gyorsan az anyja felé nézett, de ő éppen a kísérővel beszélt, így Kim alig észrevehetően bólintott.
-Igen, jövök!- A két fiatal beosont egy kis kapun keresztül a kertbe, ahol a legszebb virágok éppen nyitották színpompás szirmaikat. Kim boldognak érezte magát ebben a környezetben, amikor a fiatal férfi letörte egy kis ágat, amin mélyvörös kaméliák voltak. Nemes mozdulattal nyújtotta át a lánynak.
-Sok szép virágom van a kertben, de te a legszebb vagy, Seńorita O'Keary!- suttogta a lány fülébe. -Ma este a bikát neked ölöm meg, és ha akarod, az ünnepi fogadáson te lehetsz a szívem hölgye!- Kimet teljesen legyőzte a kissé pompás hangú fiatalember. Még soha nem kapott bókot, soha senki nem hódolt a szépségének. De itt, ez a parázsló szemű bikaviador, akinek biztosan minden spanyol nő hódolt, ez az ember, akinek biztosan az ölébe hullottak a hölgyek, ez az ember őt, Kim O'Kearyt megcsodálta, a hideg északról jött jövevényt!
-Meg vagyok tisztelve azzal, hogy nekem szánja a bikát és nagyon szívesen eljövök majd a fogadásra - de sajnos csak az anyámmal mehetek el.- Kim látta, hogy a spanyol férfi homloka összerándult, így gyorsan hozzátette:
-Ő nyerte az utazást, én csak a kísérője vagyok és nagyon hálásnak kell lennem, hogy egyáltalán elhozott magával. Szívesen eljönnék egyedül, de sajnos nem lehet. És biztosan eljön velünk a kísérőnk is, aki soha egy szabad percet nem hagy nekünk. Így sajnos nem lehetünk zavartalanul együtt!- A toreador megfogta erős kezével Kim vékony, finom kezét és mélyen süllyesztette lángoló pillantását a lány zöld szemébe.
-Én valamit kitalálni! -Ahh, van ötletem! Te lovagolni?- Kim csodálkozóan nézett rá.
-Igen!
-Te mamád is lovagolni?- Kim halkan felnevetett. Már a gondolat magában is mosolyra késztette a lányt, de belső szeme előtt megpróbált Ardent látni, hogy egy tüzes lovon ül és attól még vidámabb lett.
-Nem! Nem, anyám természetesen nem lovagol - de velem akarsz kilovagolni?- A fiatal spanyol mosolygott.
-Más nincs lehetőség sárkánytól elmenekülni!- És amikor látta Kim félig szigorú félig nevető grimaszát látta, gyorsan hozzátette:
-Bocsánat, anya nem sárkány de biztosan őrzőkutya! Én várlak holnap reggel az istálló előtt, hétkor. Ha lovagolunk, senki nem zavarhat, és szabadon beszélgethetünk!- Azzal rávetett még egy lángoló pillantást Kimre, azután elment, mivel finom fülei hallották az anyai halkan surranó lépéseket a kavicson. Még mielőtt az anyja hozzájuk ért volna, gyorsan egy kis mellékajtón keresztül besuhant a házba.
-Kimberly! Itt vagy! Végre megtaláltalak!- mondta szemrehányóan az anyja, amikor Kimhez ért. -Gyere gyorsan, vagy elkésünk a viadalról! A kísérőnk még fényképeket akar készíteni velünk az aréna előtt és bent is.- Kim engedelmesen követte Ardent, de gondolatai teljesen máshol voltak. Automatikusan mosolygott a kamerába, mint egy automata beült a kocsiba, amikor elmentek a város felé. Alig látta a színpompát, amikor beértek az arénába, a szépen felöltözött férfiak és nők mindegy voltak neki. Ő csak arra az EGYVALAKIRE gondolt, aki egy pár pillanaton belül igen veszélyes játékot fog űzni a több száz kilós, erős és vadállattal. Ő se tartotta sokra a bikaviadalt, de a brutális és veszélyes dolgon túl a pogány szertartást, a simulékony táncot, a villogó acélt - és azt is, hogy néha az ember nem győzött az állat fölött. Az első bikaviadort hordágyon vitték ki, miután egy másodpercnek a töredék alatt nem a bikára figyelt, és az neki súlyos sebeket ejtett. Amikor José belépett, az aréna felkiáltott és éljenzett. Ő volt a sztár, andaluzia legfiatalabb, legyőzhetetlen toreadorja! Kim alig akart ráismerni! A színes ruhája, büszke járása mély benyomást tett rá - és dobogó szívvel arra várt, hogy az ellenfele jusson be a kör alakú homoktérre. Verejtékek csillogtak az arcán, de nem a melegtől és a két keze annyira erősen összemarkolta, hogy elfehéredtek. De nem érzett testi fájdalmat, csak aggódott azért a férfiért, akivel csak néhány órával ezelőtt ismerkedett meg - és akibe egyből beleszeretett. De hogy szerelemből félt, az tiszta volt előtte. De a fiatal bikaviador nem vesztette el önbizalmát - és a végén a bírók odaítélték neki a megölt állat két fülét. A tiszteletkörben virágok, kalapok, sálak és más tárgyak repültek felé, de ő a homokból csak egyetlenegy vörös rózsát vett fel és ahhoz a páholyhoz ment, ahol Kim, az anyja és a kísérő ült.
-A szívem virágának!- mosolygott és átnyújtotta a rózsát Kimnek, miután egy finom csókot a virágra lehelt. Kim mélyen elpirult és átvette az ajándékot tőle, amelyet a ruhájára tűzte. Szem szembe nézett - nem kellett oda semmiféle szöveg - az üzenet beszélt magáért! De az autóban az anyja már nem bírt türtőztetni magát.
-Kimberley! Mit gondolsz te, hogy átveszel egy ilyen izétől egy virágot? És mit gondol ez az ember, hogy neked kell virág? Ha ma még egyszer találkozol vele, mindjárt hazamegyünk!
-De anya! Ne légy már olyan ideges! Talán a kísérőnk arra kért, hogy a cég érdekében én kapjam meg a hódolást! És ha a bálon találkozok vele, mi baj lenne abból, elvégre miattunk van a bál!- De Arden kemény elhatározásából nem akart engedni.
-Ne beszélj vissza, ha mondok neked valamit! Sajnos már nem lehet változtatni a programon, de el ne felejtsd, hogy figyelni foglak téged! Semmi bolondság!- Kim csendesen bólogatott. A fogadáson José úgy tett, mintha inkább a spanyol szépség érdekelné, egyforma figyelmesen szolgálta ki anyát és lányt és hagyta magát ünnepelni. Addig Kim szomorúan ült az anyja mellett az asztalnál és unatkozott. Csak amikor José egy izzó szemű hölggyel a karján eltáncolt mellette, lesütötte a szemét, hogy az anyja észre ne vegye a féltekénységgel tele pillantást, amelyet Kim a párra vetett. De később José eljött hozzájuk. Régimódi bókkal megkérdezte az anyjától:
-Seńora O'Keary, szeretnék a lányával táncolni!
-Az én lányom nem táncol!- vágott vissza keményen az anyja, de a kísérő beavatkozott, amikor látta, mennyire elszomorodik a lány arca, amely előtte, amikor a bikaviador hozzájött, örömben úszott.
-De kérem, O'Keary asszonyom! Csak egy táncot! Legalább lesz még egy pár fénykép a főnököm számára!
-Kérlek, anya, csak egyetlen egy kis táncot!- könyörgött Kim. Arden még gondolkozott, de mivel már többen odafigyeltek, végre bólintott.
-Jó, de csak egyetlen egy táncot!
-Köszönöm szépen, Seńora O'Keary!- És Kimhez: -Por favor, mi corazon!- Jó, hogy Arden nem értett spanyolul! Kim arca felderült és gyorsan elkapta a fiatal férfi kezét, aki a táncpadra vezette a lányt. Egy intésre a zenekar egy lassú keringőbe fogott, Kim kedvenc tánca. Amikor körbeforogtak, könnyedén és súlytalan, Kimnek úgy tűnt, mintha megállna az idő. Túlságosan gyorsan véget ért a tánc és José visszavezette Kimet az asztalhoz. Közben meg volt neki annyi ideje, hogy halkan a lány fülébe suttogja:
-Reggel, hétkor az istálló előtt! Két ló, te jössz, együtt kilovagolunk!
-Pontos leszek!- ígérte Kim. Az este meg volt mentve! Még akkor se mérgelődött, amikor az anyja korán elhagyta az ünnepet, őt is kényszerítve, hogy vele jöjjön, és elment lefeküdni a hazienda egyik nekik előkészített vendégszobájába. Bár Kim vele aludt, de sikerült neki reggel olyan halkan felöltöznie és kiosonnia, hogy az anyja fel se ébredt. Gyorsan futott az istálló felé, ahol José már két nemes andaluz csődörrel várta.
-Buenas dias, José!
-Jó reggelt, Kim! Pontos vagy, mehetünk!- Gálánsan segített a lánynak nyeregbe ülni, majd nagyon csendesen hagyták el az udvart. A levegő balzsamosan édes volt, madárdallal tele. A kék égen nem volt egyetlen fehér felhő sem és rajtuk kívül nem volt még senki az úton. Nem kellett sok szó, hogy a két fiatal megértse egymást. Josének tetszett ez a félénk lány, aki olyan annyira más volt mind az összes hölgyismerőse Spanyolországban – és bizony sokan voltak ám! Úgy nézett ki, mintha előkelő családból származna és pénz is biztosan volt mögötte. És Kim csak arra gondolt, hogy José az a férfi, akiről álmodott, akire vágyott! Romantikus és belevaló, gyöngéd és mégis határozott, lókedvelő és egy olyan országban élő, ahol állandó a nyár, a jó idő, a jókedv! Lassan elhagyták a hazienda környékét és José, aki az elején még félt, hogy Kim nem bír majd a tüzes csődörrel, látta, hogy nagyon jó lovas a lány, elkezdett vágtázni. Kim is bíztatta a lovát, és így versenyt futották. Errefelé nem volt semmi, ami a vad iramot akadályozta volna, így Kim élete leggyorsabb vágtája lett. Mivel se az egyik se a másik nem engedett, hagyták a lovakat a végső erejükig futni. Később izgatottan és zihálóan megállították a méneket az olajfaligetek kellős közepén. Leszálltak a lovakról és hagyták pihenni őket. Együtt mégis egyedül a csodálatos természetben, Kim megkapta élete első csókját. Az elején José finoman és gyöngéden ölelte át Kim vékony testét és várakozóan tette ajkait a félelemtől és gyönyörtől reszkető lány szájára, de amikor érezte, hogy a lány viszonozza a csókot, követelőbb lett és erősebb. Kim először meglepődött, de majd örömet lelte benne és így sokáig maradtak, elfeledkezve mindenről. De amikor José lassan és tapogatóan megpróbálta Kim ruhájának gombjait kinyitni, a lány ellenkezett. José abbahagyta és kérdően nézett a lányra.
-Te még nem szeretkeztél?!- Alig bírta elhinni, hogy Kim még szűz volt, de a lány reakciója nem hagyott kétséget efelől. Kim mélyen elpirult és a fejét rázta. José erőt vett magán és elhatározta, hogy türtőztetni fogja magát:
-Akkor várok, amíg te is akarod. Szeretlek és tisztellek, ezért várok!- Alig akart hinni a saját fülének, máskor inkább akkor is csinált, amikor nem kellett, de ebben a pillanatban úgy döntött, hogy a kis ír lány a felesége lesz, méghozzá minél hamarabb! Egy ilyen asszony nem volt egész Andaluziában, milyen irigyek lesznek majd a barátai! És ha nem mindenben lenne az elképzelések szerint - istenem, van annyi nő errefelé, aki csak arra vár, hogy a hős bikaviador ránézzen! Mivel eldöntötte, hogy nem érinti majd meg a lányt, mielőtt el nem veszi feleségül, arra kérte Kimet, hogy forduljanak haza, mert az anyja biztosan már várja és mérges lesz. Kengyel kengyel mellett, lassú lépésben visszamentek. A reggeli már várta őket az asztalon és egy nagyon ideges asszony, mint tigris a ketrecében fel és alá futott. Amikor észrevette lányát, ahogy lóháton belovagolt az udvarba, boldogságtól sugárzó arccal, oldalán a fiatal spanyol férfi, odarohant és elkezdett kiabálni.
-Kimberly!!! Hol voltál? Mit gondolsz, csak úgy elmész ezzel a külföldi idegennel, méghozzá egy fiatal férfival és még nem is értesítettél! Tegnap megtiltottam neked, hogy ezzel az emberrel még egyszer találkozzál! Te meg megígérted!- Dühében majdnem kiköpte a szavakat. -Gyere, öltözz át, elhagyjuk ezt a helyet! Amúgy meg nem jön a sofőrünk, addig ki nem mehetsz többet a szobádból!- Kim hagyta, hogy az anyja ordítozzon vele, gondolatai máshol voltak, a szemrehányások csak úgy leperegtek róla. Gyorsan odaadta Josének egy kis papírt, a címével és suttogta:
-Ha akarsz, írjál nekem, válaszolok! A viszontlátásra! Adiós!- Visszapillantás nélkül követte az anyját a szobába és öltözött át az utazásra. Amikor José a két nőt kikísérte a kocsihoz és udvariasan elköszönt tőlük, Arden fölényesen rá se nézett. De Kim odanyújtotta neki a kezét, mélyen a szemébe nézett és remélte, hogy a fiatal spanyol férfi látja benne felvirágzó szerelmet.
-Köszönöm szépen, mindent!- mormolta, majd az anyja bevágta az ajtót és elhajtottak. Kim integetett, de az anyja egy gyors és fájdalmas mozdulattal lefogta a kezét.
-Hagyd már abba! Soha többet nem fogod látni ezt az embert, azért ne tegyél úgy, mintha az unokaöcséd lenne! Inkább gyönyörködj a csodálatos természetben!- De Kimnek teljesen mindegy volt már a természet, a látványosságok és minden más. Neki csak a kezdődő szerelem számított. Most volt egy célja, amiért érdemes volt dolgoznia! Most kellett a nagy lépést tenni - vagy örökre vénlány marad az anyja oldalán, az anyja szolgálatában! Végre itt volt az álomherceg, a férfi, aki őt az anyja karmaiból kiszabadítja! Az utolsó napok Spanyolországban majdnem túl hosszúak voltak, Kim csak arra vágyott, hogy hazatérhessen és elkezdje a saját boldogságán dolgozni. Hogy nem ígérkezett könnyűnek: mindegy! De a harci kedve felébredt és a kilátás, hogy végre elszabadul az anyjától, minden nehézséget könnyűnek tüntetett fel. Alig tette lábát megint ír földre, elkezdett titokban - a főnöke beleegyezésével, mivel az irodából telefonált - a spanyol nagykövetségen érdeklődni, hogy milyen feltételek kellenének ahhoz, hogy férjhez menjen egy spanyol férfihoz, és hogyan lehet megkapni a tartózkodási engedélyt. A választ is az irodába kérte. Be kellett látnia, hogy nem is olyan könnyű volt az egész, mint azt az elején elképzelt volna, sok okirat kellett és hiteles fordítások, nyilatkozatokat kellett tenni, és határidőket betartani. De ez mind csak "előzetes" volt, mivel még nem érkezett semmi Spanyolországból. Egy szép napon, már majdnem ősz volt, Maude bejött a konyhába, ahol Kim éppen zöldségeket pucolt.
-Helló, testvérkém! Most ment el a postás, és mivel anya nincs itt, nekem adta át a leveleket. Volt neked is valami, spanyol bélyeg .......
-Add ide, de gyorsan!- Kim felugrott és kivette a húga kezéből a levelet.
-Persze, nővérkém! Na, téged igen elkapott a...!- viccelt Maude, de nem akart rosszat tenni vele. Kim, hazaérkezése után elmesélte neki a spanyol történetet és a testvére megértette, hogy komoly dologról van szó, amit titokban kell tartani.
-Gyere, Maude, csináld a zöldséget meg helyettem, el kell olvasnom a levelet, még mielőtt anya hazajönne!- kérte Kim a húgát, aki csendesen hozzá is fogott. Kim elvonult a szobába és izgatottan felnyitotta a levelet. Dobogó szívvel olvasta élete első szerelmes levelet. Rossz angolban, látszólag a szótárból nehezen kimásolva ott állt, hogy José még mindig szerelmes belé, hogy viszont akarja látni és a családjának be akarja mutatni a lányt, ami a nagyon vallásos spanyoloknál egy eljegyzéssel volt egyértelmű. José kérdezte, hogy Kim karácsony után el tudna-e jönni, ha akarna persze, és hogy szeretné-e az újévet a családdal kezdeni, és a jövőjét tervezni. Aláírás: Minden bikát csak neked ölök! José!

Kim letörölte gyorsan arcáról az örömkönnyeket, majd előszedett gyorsan egy kis papírt és egy borítékot. Csak annyit írt:
Drága José, eljövök, bármi is történjen! Yo viene, te quiero!

Gyorsan címezte a borítékot és mindent elrejtett a táskájában. Reggel feladta a levelet és remélte, hogy minél előbb elér a messze tengeren túlra a szeretett címzetthez és elmondja a szeretett férfinak, hogy már nem kell sokáig várnia! Addig Kim érdeklődött repülőjáratok és vonatok után, megvette jó előre a jegyeket, és az irodában őrizte őket – soha nem tudni, hogy otthon mi történhet velük..... De hamarosan eljött a karácsony és mivel másnap ment a gépe, most végre Kimnek értesíteni kellett a családját a közeli elmenetelről. Vacsora után, mint minden évben, családi körben az ajándékosztás után történt, Kim felállt és az anyjához fordult.
-Anya, szeretnék neked valamit mondani. Kérlek, gyere be a szobámba!- Az anyja nem akart hinni a fülének.
-Olyan titkos, hogy a többiek nem hallhatják?- kérdezte a lányától.
-Majd nekik is elmondom, de először veled akarom megbeszélni!- ragaszkodott hozzá Kim.
-Jó, majd öt perc múlva ott leszek!- ígérte neki az anyja, amikor Kim kiment az ajtón. Amikor az anyja benyitott a szobába, Kim az ágyán ült és mereven maga elé nézett.
-Zárd be az ajtót!- kérte az anyjától, és amikor Arden ezt megtette, hangsúlytalan hanggal elkezdett beszélni.
-Anya, holnap megy a repülőgépem Spanyolországba! Úgy döntöttem, hogy teljesítem José meghívását, és vele és a családjával együtt töltöm a szilvesztert! Mindjárt elmondom neked, hogy semmiféleképpen nem tarthatsz vissza, nagykorú vagyok, saját pénzem van és holnap reggel el fogom hagyni ezt a házat - jóban vagy rosszban - ez tőled függ!- Az anyját, mintha a guta ütötte volna meg, nem bírt megszólalni. Nem is tudott a titkos levelezésekről, soha nem is gondolt volna arra, hogy ez a spanyol nőcsábász több a lányának, mint egy futólagos ismerős és már régen el van felejtve! Azonkívül igen csak erősen beszélt Kimmel, amikor elmentek a haziendáról, elmondta hogy mit gondolt arról a reggeli lovas kalandról és úgy gondolta, hogy a lánya, mint mindig szót fogadott és ezt a "büdös külföldit" kihessegette a gondolataiból. Annál váratlanabb és súlyosabban érintette őt Kim előző kinyilvánulása. Az anyja először életében kereste keservesen a szavakat.
-Kimberley, remélem, tudod, hogy mire megy ki ez az egész! A fickó természetesen mást akar, mint téged a családjának bemutatni! Arra már gondoltál? És hogyan tovább? Hogyan képzeled el annak a "románcnak" a folytatását? Mikor jössz vissza? És a munkád és tanulásod? Én úgy tudom, hogy csak egy hétig van szünidő - és hogy addig az irodában kellett volna dolgoznod!- Fürkésző szemmel nézett a lányára, aki mozdulatlanul hallgatott. Csak akkor rezzent össze, amikor az anyja olyan gúnyosan a "románcról" beszélt. Az ő szemében sokkal több volt ez a szerelem, mint egy románc! Valami isteni, szent érzés - éppen az igazi szerelem, amit csak egyszer lehet érezni egy életben! És így csak annyit válaszolt:
-Spanyolországban majd minden el lesz eldöntve! Addig kérlek, hogy hagyj engem békében!- Az anyja nagyot nyelt, még valami nagyon lesújtót akart mondani, de Kim megfordult és bebújt a takaró alá. Így az anyja kiment a szobából, újságolni a tényeket a többieknek. Az apját csak az érdekelte, hogy Kim folytassa az egyetemet, Maude úgy tett, mintha nem is tudott volna semmiről, és csak azt mondta, hogy szerinte Kim eléggé nagy ahhoz, hogy saját maga döntsön az élete felett, a nagymama arra intette lányát, hogy ő hajdan mit csinált és hogy jobb, ha hagyná Kimet a saját útját megtalálni. Másnap Arden persze elkísérte Kimet a repülőtérre, és amikor Kim elbúcsúzott tőle, a lány kezébe nyomott egy kis csomagot.
-Erre biztosan majd szükséged lesz!- szólt, mielőtt Kim belépett a géphez vezető folyosóba. Amikor a vasmadár felszállt és a kék égben repült Kim halkan éljenzett! Még arról is megfeledkezett, hogy mennyire félt először egy repülőgépben. Szabad volt, végre szabad!
Kíváncsiságból kinyitotta a kis csomagot - és először elpirult, majd elfehéredett! A csomagban volt egy tucat - meleg alsógatya! Gyorsan visszacsomagolta őket és undorodott arccal bedobta őket egy kukába. A takarítónő biztosan örül majd neki! A szíve hangosan dobogott, amikor Sevilla került a látókörébe. Pillanatokon belül Josénél lesz, minden más nem számított! A beutazási formaságok szerinte egy örökkévalóság tartották és a bőröndje is csak órák után került elő, de végre kimehetett a váróterembe. José állt egy újságárus előtt, időközben figyelte a kijáratot. Kim elsőnek vette észre és futott felé. A fiatal férfi kinyitotta karját és Kim belevetette magát.
-José, Drágám, végre!
-Kim! Édesem! Eljöttél! Úgy vártalak!- Ajkáik hosszú édes csókra találtak és Kimnek gyorsabban folyt a vére a testében.
-José, annyira szeretlek, alig tudod elképzelni!
-Én is nagyon szeretlek! Drágám!- válaszolt a spanyol fiatalember. Kéz a kézben mentek az autóhoz és José gyorsan de biztosan vezetett a haziendára. Kim az egész utazás alatt alig bírt szólni, de úgy tűnt, hogy Josének is hiányoznak a szavak. Kim gyöngéden letette a bal kezét a férfi térdére, amelyet José néha gyorsan megsimogatta két sebességváltás között. A nyitott kocsiban a szél szétborzolta a lány gyönyörű hosszú haját és a nap a téli évszak ellenében még mindig melegen sütött. Az eszeveszett hajtásban a lány nem sok mindent látott a tájból, de nem akart semmit sem látni, mint a csodálatos férfit, aki mellette ült és vezetett. Néha azért látott az olívafák mögött egy-egy pár fekete bikát és egyszer észrevett egy nagy szántóföldön sok lovast, aki galgókkal - spanyol agarakkal - nyulakra vadásztak. Gyorsan eljött a poros földút, amely a haziendára vezetett. Gyapotföldek váltottak fel olajfaligeteket és végre megállt az autó a nagykapu előtt. José hajlékonyan kiugrott a kocsiból és segített Kimnek is kiszállni. Finoman megfogta a lány karját és bevezette őt az udvarba. Benyitott egy hűvös szobába, amelynek közepén egy nagy, szépen faragott faágy állt. Az éjjeliszekrényen volt egy kis váza, benne illatos virágok és még a szekrényben is voltak levendulacsokrok. A redőnyök félig be voltak becsukva, kellemes félhomály uralkodott.
-Szeretném egy kicsit felfrissíteni magam!- Milyen hétköznapi mondat! Kim mérges volt saját magára, de sajnos nem jutott más eszébe. De José megértette.
-A fürdőszoba itt van!- mondta és rámutatott egy ajtóra, a szoba túloldalán. -Visszajövök egy negyed óra múlva!- Azzal ki is ment és egyedül hagyta a lányt. Kim gyorsan kicsomagolta a bőröndjéből a legszebb ruháját és hideg zuhanyt vett a szép fürdőszobában. Amikor teljesen felfrissülve visszament a szobába, kihúzott egy szál virágot a vázából és beletűzte a hajába. Azután kényelmesen elhelyezkedett az ágyon - és várt. Várt türelmetlenül, de egy kis félelemmel is. José közben egy-két pohár italt hajtott le, majd a lány szobája felé indult. Amikor kissé színpadias gesztussal kinyitotta az ajtót, majdnem megállt a lélegzete, de inkább a meglepetéstől, mint a gyönyörtől. Ilyet még nem látott, hogy egy nő felöltözve várt volna rá! De Kim egy kis kézmozdulattal magához hívta Josét, egy olyan kézmozdulattal, amelyet egyszer egy filmen látott, amikor a hősnő így hívta magához a szerelmesét. José lassan felé jött.
-Vetkőzz le!- suttogta rekedt hangon és Kim engedelmesen kezde levenni magáról a szép ruháját. Közben José is levetkőzött és Kim félénken pillantott a csupasz férfitestre, amikor a barátja mellé feküdt. Még soha nem látott igazán meztelen férfit, talán csak egy-két fényképen, de ez itt más volt! Csodálkozva nézte a barna, izmos testet, amin nem volt egy deka felesleges zsír sem, a fárasztó foglalkozás nem engedett elhízni. Amikor José megérintette a lány testét, első reakciója az volt, hogy egy kis ellenállást mutatott, de José tapasztalt szerető volt - ha nem is szűzlányoknál. Így az első szerelmes éjszakájuk rémes lett mindkettejük számára. Kim túlságosan gyakorlatlan volt és José túlságosan sietett, vagy talán az előzetesen elfogyasztott alkohol se tett túlságosan jót neki - a végén a két tesz verejtékben fürdött és zihált - de Kim még mindig szűz volt! Egy rövid alvás után José reggel még egyszer kísérletezett vele, de most már Kim tapasztalatlansága mellett az a tudás is jött, hogy először nem bírta kielégíteni a férfit és félt, hogy majd ezért nem fogja szeretni. José ingerülten feladta.
-Elmegyek lovagolni, reggelizhetsz, amikor akarsz!- szólt nyersen Kimhez, amikor felöltözött és siető léptekkel kiment. Kim sírva fakadt és nagyon sokáig nem bírt magához térni. Később ő is kiment és kereste a konyhát. Ott csak egy öregasszonyt talált, aki csak spanyolul beszélt, méghozzá nagyon erős tájszólással, de Kimnek sikerült elmagyarázni, hogy ő José vendége és éhes. Az asszony rázta a fejét és elvezette Kimet a nagy szalonba, ahol egy óriási asztalon két személyre volt tálalva. Kim nem várta meg, hogy José megjöjjön, bánatában elkezdett szedni magának. Amikor éppen befejezte a reggelit, bejött José. Az arcán szégyen ült.
-Bocsáss meg nekem! Kim, nem akartam neked fájdalmat okozni! Bocsáss meg!- Kim arca felderült, amikor észrevette, hogy milyen bánatos a fiatal férfi és hogy igazán sajnálja durvaságát.
-Felejtsd el, José. Én vagyok a hibás, nem te!- Azzal felkelt és átölelte a férfit, aki szerelmes csókot adott neki. Reggeli közben csak a napi programról beszéltek. Majd José befogott két szép lovat egy hintóba és elvitte a lányt egy hosszú kőrútra. Miközben megmutatta neki a vidék szépségeit, és elengedetten beszélgettek sok mindenről. Délután José bemutatta a fiatal lányt néhány barátjának, és amikor eljött a vacsora ideje, Kim minden belső feszültség nélkül viselkedett. Amikor este José újra megpróbálta magáévá tenni a lányt, Kim nem ellenkezett és ledobott magáról minden hamis szégyenkezést. José visszatartotta magát, és finoman bevezette a lányt a szerelem gyönyöreibe. Azon az éjszakán mindketten, közös szerelmüktől átitatván, boldogan egymás karjába borulva, aludtak. Másnap José megmutatta neki lovaglás közben a fekete bikákat, akik nem messze a haziendától legeltek és a kis gyakorló-arénát, ahol ő idomította a lovakat és saját maga is edzett. Az éjszakákat szerelemmel töltötték. Túlságosan gyorsan jött el a nap, amikor José be akarta mutatni Kimet a családjának. December 31-én elmentek José autójával egy közeli városba, ahol José szüleinek egy nagy házuk volt. Kívülről csak a magas fehér fal látszott, de amikor beléptek a nagy fakapun, Kim kiáltott.
-De ez egy igazi kis palota! És mennyi virág van itt mindenütt!- José nem értette meg a lányt, hogy miért van annyira oda egy neki teljesen hétköznapi dolognak, de nem szólt. José szülei már idősebbek voltak, bár nem olyan idősek, mint Kim anyja és apja. Csak később tudta meg, hogy José szülei már régóta külön élnek és csak a fia kedvéért jöttek össze az apja házában. Az apja ott egy másik növel élt együtt és az anyjának is volt élettársa, akivel egy másik városban lakott a férfi lakásában. De ebben a pillanatban minden a legnagyobb rendben tűnt Kimnek, az emberek kedvesek voltak hozzá, annak ellenére, hogy ő külföldi volt! A szilveszter nagy ünnepnek ígérkezett, sok étellel, itallal és zenével. Kim boldogsága nem ismert határokat, amikor éjfélkor José kérte meg tőle a kezét! Könnyes szemekkel és összeszorított torokkal a fiatal lány csak bólintott! Amikor a szülők gratuláltak, nem jutott eszébe egyetlen spanyol szó se, de így is megértették a lányt. Amikor kimentek a szobából visszajött a hangja.
-Oh, José! Annyira boldog vagyok, nem is tudom, mit mondjak!- José átölelte gyöngéden szépséges mennyasszonyát.
-Ne is beszélj, Drágám! A feleségem leszel, más nem számít! Gyére, adj egy csókot!

Sokkal később tervezték együtt a közös jövőjüket. Kim bevallotta, hogy már sok minden után érdeklődött.
-Rengeteg papírmunka lesz majd, fordításokkal és így tovább, a két ország követségén keresztül kell, hogy menjen az egész, de semmi baj! Abbahagyom az egyetemet, és szorgalmasan tanulok majd spanyolul. Jobb, ha nekem írsz majd az anyanyelveden, így gyorsabban megértem és spanyolul fogok válaszolni!- José boldog és büszke volt, hogy a lány olyan könnyedén felad mindent őérte, de nem tudta, hogy miért akarja Kim annyira siettetni a dolgot. Persze nem volt tisztában azzal, hogy Kim most már minél előbb akart szabadulni az anyjától, és végre saját életet élni!