A táborban a BETYÁROK kisebb csoportban állnak, beszélgetnek. MINDENKI nézi a kunyhó felé, amikor JÁNOS kilép az ajtón. CSEND. Halálos, sokat sejtető CSEND. JÁNOS inogva megy az ajtó elé, megáll.
JÁNOS: Emberek! Gyertek közelebb! Beszélnem kell veletek!
Az általános döbbent morajlásban János maga mögé néz, ahol Julika áll.
JÁNOS: (halkan) Meneküljön, mert később már nem lehet!
JULIKA: (fejét rázza) Soha! (kezét János kezébe csúsztatja)
JÁNOS: (beszéde közben mindig új erőt kell gyűjteni, néha meginog) Emberek! Meg akartatok ölni a túszt, mert elszökött! Ez gyilkosság! Gyáva, piszkos gyilkosság! És aztán: halott túszért milyen pénz jár majd?
1. BETYÁR: Szökött túszért mennyit kaptunk volna?
2. BETYÁR: Az apa még a holttestért is fizetett vóna, csakhogy eltemethesse a családi kriptában. (nevet)
JÁNOS: És egy század katonát küldött volna a nyakunkra, mert már nem kellett volna attól tartania, hogy megöljük a lányt!
1. BETYÁR: Addig mi már régen eltűntünk volna!
2. BETYÁR: Ezzel a sok pínzzel akár kocsmát is nyithattam vóna!
JÁNOS: Lesz majd pénz bőven, csak egy nagy fogáshoz sok idő, előkészület és szerencse kell.
1. BETYÁR: Csak bízza ránk!
JÁNOS: Nem bízom ezt senkire. A ma történtek után még pláne nem!
MIKLÓS: (hirtelen János előtt áll) Mi se bízunk már magában! Csak egy halott tanú jó tanú! (farkasszemet néz Jánossal, aki állja a tekintetét)
JÁNOS: Te talán így gondolod, Miklós. Én viszont azt hiszek, hogy jobb, amikor az emberek azt mesélik rólunk, hogy bár elvettünk tőlük mindent, az életet meghagytunk nekik. Talán egyszer még nagy szükségünk lehet egy ilyen megmenekült ember vallomására.
1. BETYÁR: Igaza van a vezérnek! Éljen a vezérünk!
2. BETYÁR: Éljen a vezérünk.
MIKLÓS és csatlósai nem szólnak, csak mérgesen nézik a többieket. János meglátja ezt, szól közvetlen Miklósnak.
JÁNOS: Látom, hogy szavaim nem találtak meggyőződésre. De engedjétek meg, hogy a kisasszony még három napig maradjon a vendégünk – ha addig nem jött volna el a váltságdíj – hát akkor majd mi megyünk el érte!
JULIKA a háta mögött felkiált. A BETYÁROK éljeneznek.
JULIKA: És én bíztam magában! (elrohan, leesik térdre az ágy előtt, zokog)
JÁNOS visszatántorog, leesik utolsó csepp erejével az ágyra.
JÁNOS: (szakadott beszéddel) Meg kellett nekik … ígérni ….a maga érdekében. Így….. még egy pár napig …… biztonságban lehet….
JULIKA átkarolja.
JULIKA: Bocsásson meg! Tudnom kellett volna, hogy csak a javamat akarja.
JÁNOS: Csak imádkozzon, hogy elhozzák majd a váltságdíjat, mert nem állok jót a banda tagjaiért, ha el kellene mennünk a birtokra.
JULIKA: (meglepődik) Hiszen maga mondta, hogy akkor a birtokot fogják fosztogatni?
JÁNOS: Utolsó lehetőségként és csak azért, mert meg akarom minden áron védeni a maga életét! De szívem szerint nem szeretném, ha erre sor kerülne…..
JULIKA: Maga egy nagyon különleges betyár…
JÁNOS: Lehetséges.– Megkérhetném valamire?
JULIKA: Természetesen!
JÁNOS: Akkor bocsásson meg nekem, hogy itt állok – vagy inkább fekszek - ön előtt, mint a betyárbanda vezére.
JULIKA: (mosolyog, arcát simogatja) Ezt már régen megbocsátattam! Maga kockára tette az életét, hogy megmentse az enyémet! A maga vére énértem folyt! Hogyan haragudhatnám én magára?
JÁNOS: Oh, drága Istenem! Maga egy földrészállt angyal!
JULIKA: (nevet) Maga talán egy költő – álruhában, aki meg akart kóstolni a betyáréletet, hogy majd írjon róla élménybeszámolót?
JÁNOS: Nem, én csakis egy betyár vagyok.
JULIKA: Nem hiszem el! Maga olyan nemes, olyan jó, van egy olyan érzésem, hogy maga több, mint amennyit bevall….. Talán egy elrabolt herceg?
JÁNOS meglepődik, Julikára néz, majd hirtelen felkel, kisiet a kunyhóból, nekidől egyfának. JULIKA utánanéz.
JULIKA: Talán valami rosszat mondtam volna?
JÁNOS a fához kapaszkodik, arccal a fatörzs felé.
JÁNOS: Oh, Istenem! Drága jóságos Istenem! Ö is nemes ember elrabolt sarjának hisz! Akár az a koldus, aki nekem élete utolsó pillanatában bevallott szörnyű tettét!
JULIKA: (az ajtóból) János, nem akartam megbántani! Érzem, hogy valamilyen titok terjeng maga körül – de nem vagyok kíváncsi. – Jobban érzi magát?
JÁNOS: (visszamegy, megfogja a lány kezét) Köszönöm szépen. Köszönöm a megértését és köszönöm, jobban érzem magam, hála a maga önfeláldozó ápolásának.
ÉLETEM PÁRJA
JÁNOS:VALAMIKOR RÉGES RÉGEN
ÉREZTEM, HOGY A BOLDOGSÁG
REÁM VÁR OTT FENN AZ ÉGEN
DE IDELENT VÁRT HAZUGSÁG
JULIKA:VALAMIKOR RÉGES RÉGEN
ÁLMODTAM, HOGY LESZ EGY PÁROM
KIBEN BÍZHATOM A VÉGEN
DE HA NEM, AKKOR SEM BÁNOM.
MINDKETTŐ:
ÉLETEM PÁRJA, AZ ÉG KÜLDÖTT TÉGED NEKEM
HOGY E FÖLDI VILÁGBAN BOLDOGAN ÉLJEN VELEM.
ÉLETEM PÁRJA, CSAK EGY SÓHAJ, ÉS LÁM –
ELJÖTT A DRÁGA PERC IS, AMIKOR TE NÉZEL REÁM!
JÁNOS:ÚGY TŰNT, MINTHA ELLENSÉGEK
LENNÉNK MI, CSAK ÉN TÉVEDTEM.
SZERELEMRŐL MESÉLHETEK,
EGYÜTT VAGYUNK, OH KEDVESEM.
JULIKA:ÚGY TŰNT, MINTHA GONOSZ LENNÉL,
DRÁGÁM, DE CSAKIS TÉVEDTEM.
MEGMENTETTÉL ESKÜVŐMNÉL,
MARADJ VELEM, OH ÉDESEM!
MINDKETTŐ:
ÉLETEM PÁRJA, AZ ÉG KÜLDÖTT TÉGED NEKEM
HOGY E FÖLDI VILÁGBAN BOLDOGAN ÉLJEN VELEM.
ÉLETEM PÁRJA, CSAK EGY SÓHAJ, ÉS LÁM –
ELJÖTT A DRÁGA PERC IS, AMIKOR TE NÉZEL REÁM!
JÁNOS:NEM LESZ SOHA TÖBBÉ VESZÉLY,
ÉDES, LÉGY A PICI PÁROM.
ELMÚLIK A GONOSZ REJTÉLY
OSZLIK SZÉJJEL A BÁNATOM.
JULIKA:NEM KELL NEKEM TÖBBÉ SZÖKNI,
VÁRTAM RÁD, DRÁGA SZERELMEM.
NEM KELL ENGEM MEGKÖTÖZNI,
MERT HOGY TE VAGY AZ ÉLETEM!
MINDKETTŐ:
ÉLETEM PÁRJA, AZ ÉG KÜLDÖTT TÉGED NEKEM,
HOGY E FÖLDI VILÁGBAN BOLDOGAN ÉLJEN VELEM.
ÉLETEM PÁRJA, CSAK EGY SÓHAJ – ÉS LÁM
ELJÖTT A DRÁGA PERC IS, AMIKOR TE NÉZEL RÁM!
Két BETYÁR bejön balról, vezetnek MOLNÁRT, akinek be van kötve a szeme.
BETYÁR: Hé, emberek! Jó hírem van! Itt a váltságdíj!
Örömkiáltások. A BETYÁROK szaladnak a jövevények felé. JÁNOS megjelenik azajtóban, JULIKA mögötte, reszkető kézzel köpenyt tesz János vállára.
JÁNOS: Grófkisasszony, maga reszket? Talán fél? Most, amikor minden jóra fordul? (Molnár felé) Megvan az összeg?
MOLNÁR kivesz egy zacskót a zsebéből, fürkészi János mögött a kunyhót.
MOLNÁR: Itt a váltságdíj – de előbb adjon nekem a kisasszonyt!
JULIKA, amikor Molnárt meglátja, kapaszkodik Jánosba.
JULIKA: (suttogva) Mit keres itt ez az ember?
JÁNOS: (suttogva) Hiszen ő hozta a pénzt. Maga szabad, menjen csak, ő majd hazaviszi.
JULIKA: Nem megyek vele! Inkább itt maradok, vagy meghalok! (sírva fakadt, JÁNOS átkarolja)
JULIKA: Nem, nem lehet! János, segítsen! Ne engedje, hogy ez az ember elvigye!
MOLNÁR: (mérgesen odalép, János lába elé dobja a zacskót, erősen megmarkolja Julika karját, maga felé húzza) Mi ez a cirkusz? Itt a pénz, hagyjon békén a mennyasszonyomat!
JÁNOS: Menjen, Isten áldjon!
JULIKA: (felkiált, térdre esik) Ez nem a kiszabadítóm, ez a börtönőröm! Feleségül akar venni! Segítsen!
MOLNÁR: (felhúzza a földről, pofont adneki) Azonnal hagyd abba ezt a komédiát! Viselkedj illendően! Gyalázatos, hogy mit kell látnom! Na, legyél csak a feleségem, majd engedékenységet verem beléd!
JÁNOS odahajol Julikához, halkan:
JÁNOS: Őelőtte menekült?
JULIKA bólogat.
JÁNOS: Nagyon sajnálom, de nem segíthetek! (nagyon halkan) Soha el nem felejtem! (megfordul, bemegy a kunyhóba).
MOLNÁR: (nagyon mérgesen) Nos, magyarázatot várok! (vár, de JULIKA nem válaszol) Én megmentelek és te még itt akarsz maradni? Cirkuszolsz mint valamilyen szajha, akit elszakítják a szeretőjétől! Na, az édesapád sem fog ennek örülni, amikor elmesélem neki!
Mivel JULIKA még mindig nem mond semmit, magával viszi balra. JULIKA vissza-visszanéz a kunyhó felé. MOLNÁR észreveszi ezt.
MOLNÁR: Ha még egyszer oda mered nézni, megint pofont kapsz! (Amikor Julika undorral ránéz) Majd kiverem belőled a gőgösségedet! Vannak egészen kiváló módszereim hozzá! Hidd el, egy olyan kezelés után még a legvadabb csikó is kezes bárány lett!
JULIKA: Soha! Engem nem lehet térdre szorítani! Vagy csak úgy magházasítani!
MOLNÁR: Ne légy már gyerekes! Az édesapád megígért nekem a kezedet – különben is az én adósom….
JULIKA: (közbevág) Az adósa? Kötve hiszem! Az én édesapám nem szokott adóságba keveredni!
MOLNÁR: Pedig így van! Én adtam a váltságdíj felét – és te leszel a feleségem!
JULIKA: (halkan sóhajtozik) Oh drága Istenem – nincs több remény!
AJÁNLOM AZ OLDALT
