okelly-regenyek
Menü
 
BETYÁROK musical HU
 
ELKÉPESZTŐ TÖRTÉNETEK HU
 
LESZÁMOLÁS HU
 
INFO
 
BETYÁROK DE regény Roman novel
 
DIANAS TRAUM DE
 
PUSZTASTÜRME DE
 
PIROSKA DE
 
PFERDE DE
 
ABRECHNUNG DE
 
AVENGING GB
 
PUSZTASZELEK HU
 
DIÁNA ÁLMA HU
 
LESZÁMOLÁS 7
-NEEEEEEM!!!!!
Kiabált Kim vagy csak a szíve mélyében ordított és hang nem jött ki a torkán - Kim nem tudta eldönteni. Felugrott, áthajolt az asztalon és kétségbeesetten megmarkolta az ügyvéd kezét.
- Uram! Mondja, hogy nem igaz! Könyörgöm, hagyja nekem a fiamat! Hogy José mindent vigyen, de nem a gyermekemet! Kérem! Könyörgöm!!!- De a férfi csak ült és nézett, hiába szorította Kim az ő kezét annyira, hogy egészen fehérek lették. Gyengén lerázta magáról a zokogó nőt.
-Én nem tehetek semmit a jogszabályok ellen. Kérem, asszonyom, értse meg: Az ügy el van döntve! Nincs más kiút! Maga könnyen szerezhetett volna a spanyol állampolgárságot - miért nem tette? Most már túl késő!- Kim kitántorgott az irodából, felkapta Césart a titkárnő kezéből, aki furcsán nézett rá, de nem szólt, és kirohant az útra. Ott majdnem elütötte őket egy autó, de az utolsó pillanatban csikorgó kerekekkel megállt. Kim észre se vette a veszélyt. Könnyeitől elvakulva csak rohant, rohant, míg talált egy taxit. Utolsó erejével megadta Rosa címét, majd lesüpped az ülésre, Césart még mindig erősen magához szorítva. Rosa személyesen nyitotta ki neki az ajtót - és éppen meg bírta fogni a gyereket, amikor Kim a lába előtt eszméletét vesztette. Rosa gyorsan bevitte a gyereket a szalonba, játszani egy szőnyegen, majd elcipelte a barátnőjét egy kanapéra. Óvatosan egy kanállal beadott neki valamennyi whiskyt, mire Kim magához tért.
-A gyermekem!- ordított, -Hol van César??- De Rosa megmutatta neki a fiút, aki csendesen játszott egy kis játékautóval a szőnyegen.
-Itt van César, játszik!- nyugtatta meg Rosa Kimet.
-Már féltem, hogy elvitték!- sóhajtott Kim halkán. Rosa felfigyelt.
-De Kim, milyen baromságot hordasz össze! Mi bajod? Mi történt?- Kim erősen magához ölelte a barátnőjét.
-Oh, Rosa! José elválik, a hazienda az övé - és a gyerek is az lesz!- siránkozott.
-Micsoda???- Rosa nem értett semmit. Lázálomban volt Kim? De a barátnője csak tovább zokogott és elmesélte neki, amit az ügyvéd mondott. A végén Rosa is sírt, sajnálta a barátnőjét, szidta a fiatal bikaviadort, aki olyan csúnyán elbánt a kedves feleségével és alig bírta túltenni magát Kim szörnyű sorsán.
-És nem lehet semmit se tenni?- kérdezte, amikor végre mindketten egy kicsit megnyugodtak.
-Nem, a törvény ellenem van, nincs kiút!- válaszolta Kim elhaló hanggal. De egy pillanat múlva felugrott és kiabált:
-Nem adom oda a gyereket - inkább megölöm Josét - vagy magamat és a gyereket!
-Kim, Kim, miket beszélsz! Elment az eszed? Gyilkos vagy öngyilkos akarsz lenni? Gondolkodj! Hol van a józan eszed?
-Elment, úgy tűnik!- suttogta Kim. -De nem látok más megoldást! - Vagy igen! Megmenekülök Césarral!- De Rosa megint csak a fejét rázta.
-Nagyon gyorsan megtalálnának manapság olyan szökevényeket, mint téged. Hova akarnál menni, miből élni? Ha majd a fiad iskolába megy - milyen név alatt? Tudsz hamis papírokat szerezni? Oh, Kim! Együtt érzek veled, de szerintem jobb, a gyereknek is, ha nem kell bujdosnia és mindig félelemben élnie, nehogy mégis rátaláljanak!- Amikor Kim felfogta, hogy a végén mégis elveszti a gyereket, felordított, felugrott, majd, mint egy halott, visszaesett. Rosa azonnal orvost hívott, aki meglepő sebességgel el is jött. Teljes idegösszeomlást diagnosztizált és már éppen mentőt akart hívni, hogy bevigye Kimet a kórházba, amikor Rosa elmondta neki az okokat, hogy miért esett össze a barátnője. Arra az orvos úgy döntött, hogy jobb, ha Rosánál marad a betege, együtt a gyerekkel, arra a rövid időre, ami még megmarad neki, mielőtt a férje magához veszi a fiút. Így Kim beköltözött Césarral egy tágas vendégszobába és Rosa gyöngéden gondját viselte. Az orvos naponta ellátogatott és éppen egy kis javulást tapasztalt, amikor egy hivatalos levél érkezett a haziendáról. A tartalma az volt, hogy két hét múlva a bíróság előtt lesz a válóper, Kim fel lett szólítva, hogy addigra minden személyes tárgyát távolítsa el a haziendáról és adjon le az ügyvédnél minden kulcsot, miután tiszta állapotba hozta a házat és udvarat. Éppen otthon volt Rosa férje is, úgyhogy ő és a két fiú hozzálátott a munkákhoz. Egyelőre Kim összes bútorát, ruhákat és miegymást egy üres istállóba tették, Kim és César a vendégszobában maradt. A per napján Kim Césarra adta a legszebb ruháját, a többit egy nagy bőröndbe csomagolta, amelyet magával vitt. Rosa és a férje elkísérték őket, rosszat sejtve, a bíróságra. A nagy teremben már várta őket a bikaviador. Az oldalán egy nagyon fiatal, tüzes szemű spanyol lány, aki biztos nem volt idősebb tizenhét évesnél. Szorosan hozzásimult a férfihoz, mintha ki akarná mutatni, hogy teljesen az övé a híres bikaviador.
-Istenem, azt akarja, hogy ez a csaj legyen a gyermekem új anyja?- tört ki Kimből, amikor látta a lányt. De többet nem szólhatott, mert a bíró felkérte őket, hogy üljenek le. Kim és César az első padsoron jobbra, José és a lány a folyosótól balra ültek le. Gyorsan és egyhangúan darálta le a bíró a hivatalos szöveget, amely véget ért a következő döntéssel:
-Mivel tisztán kimutatkozott, hogy a polgári házasság José Almerida és Kim, született O'Keary között menthetetlenül elromlott, a házasságot felbontom! A kiskorú közös gyerekük, a spanyol állampolgár César Almerida a spanyol állampolgár José Almeridahoz kerül, mivel az anyja külföldi. Tessék aláírni.- Azzal eléjük tette az okiratot. José elsőnek tett eleget a kérésének, Kim megvárta, míg volt férje visszaült, majd ő ment reszkető térdekkel a bíró elé.
-Milyen névvel írjam alá?- kérdezte halkan a bírótól. A férfi ránézett, mintha valami nagy bolondságot kérdezett volna.
-Természetesen a leánykori névvel - mert gondolom, hogy ezt fogja majd megint használni.- szólt fejét csóválva Kimnek. Az asszony piros fejjel aláírta: Kim O'Keary, azzal el voltak válva. Maradt a legszörnyűbb része az egésznek. Amikor Kim visszafelé ment, José elébe állt. Rá se nézett az asszonyra, aki még néhány perccel ezelőtt a felesége volt, de fölényes mozdulattal mutatott a padon ülő gyerek felé:
-A fiamat!- követelte hideg hanggal. Kim fel se nézett, odament Césarhoz, hullasápadt arccal megcsókolta a gyereket, akit soha többet nem láthatta.
-Kicsikém, menj el apádhoz, nézd, már hozott is egy játszótársat neked,- szólt elhaló hangon a fiúhoz. -Anyukád nagyon hosszú utazásra készül, nem tudlak magammal vinni, Drágám, de majd apukád vigyáz rád!- Kim csak remélni tudta, hogy a fiatal lány az anyaszerepet fogja majd vállalni. Egy utolsó csók után odavezette a fiút az apjához, letette a bőrödet a férfi mellé, vett egy utolsó pillantást a kicsi gyerekre, aki a meglepetéstől nagy kerek szemmel nézett hol az anyjára, hol az apjára és a fiatal lányra, majd kitántorgott az ajtón - és elájult! Amikor a korházban magához tért, ahova Rosa és a férje mindjárt a történtek után bevitték, első gondolata az volt, hogy kiugorjon az ablakból - de vastag rács volt előtte! Az ételekhez csak kanalakat adtak és semmiféle szúró vagy vágószerszám nem volt kéznél. Mindenki nagyon jól tudta, hogy milyen sötét gondolatok forognak szegény asszony fejében! Rosa és a férje önfeláldozóan vigyáztak Kimre, aki csak nagyon lassan tért vissza az életbe. A korház után még sokáig szanatóriumban kellett töltenie az időt. Majdnem minden éjszakán visszaélte az utolsó jeleneteket a bíróságon, sírt a fiáért vagy forgolódott véget nem érő rémálmokban. Nagyon lesoványodott, mert alig bírt lenyelni egy pár falatot, máris kijött belőle minden és állandó orvosi felügyelet alatt volt. Amikor már annyira helyrejött, hogy öngyilkosságtól már nem kellett félni, elhagyhatta a klinikát és Rosaékhoz költözött. Lassan ráébredt, hogy nem lehet a végtelenségig a barátnője terhére, így egy szép napon eldöntötte, hogy keres magának egy kis lakást. Rosa férje szívesen adott neki egy nagyobb kölcsönt, majd ha talál munkát, visszafizeti. Gyorsan találtak egy megfelelő és nem túl drága garzonlakást Kim részére. Majd a régi bútorok egy részével be lett rendezve. Hogy a munkakeresés mellett más dolga is akadjon, Rosa elvitte Kimet magával kiállitásokra, beiratkoztak egy művészeti tanfolyamra, és Kim letette a vadászvizsgát. Már régebben is érezte ezt a különleges érzést, de csak a válóper után került felszínre: Ölni! Használtan vett egy puskát, és amikor a vörösfogoly, a kacsa vagy más állat tűzben rogyott, mindig a volt férjét látta maga előtt, ahogyan összeesik. Majd szorította a pénzhiány, de Kimnek soha nem jutott eszébe, hogy a szülőkhöz folyamodjon segítségért vagy hogy véglegesen elutazzon Írországba. Ő csődöt mondott a házasságában, de nem az életében! Lassan visszanyerte legalább egy részét a régi életkedvének. Még nem lehetett mondani, hogy túltette magát a történteken, de legalább élni bírt velük, visszaszorította sötét emlékeit agya leghátsóbb csücskébe. Rövid időn belül kínáltak neki egy munkát, mint titkárnő egy olívaolaj gyártó családi vállalkozásban. Kim minden reggel boldogan ment biciklivel a lakásától nem messze fekvő üzembe, de nagyon gyorsan rájött, hogy miért ment el olyan hirtelen az elődje. Minden egyes alkalommal a főnökasszony szólt, hogy "A Juanita ezt így csinálta... Juanitánál a papírok így voltak elrendezve..... Nem tudna úgy dolgozni, mint a Juanita?" De Kim erősen tartotta magát a saját munkamódjához, nem hajtotta a fejét a >Juanita< által kialakult rendszer alá. A főnökasszony morgott és dühöngött, de Kim erősebb volt és majd elismerik, hogy nem az út, hanem az eredmény számít.
-Ez a mocskos disznó már megint nem dolgozik? Milyen idiótát hoztál világra? Azonnal menj el és hozd ide nekem ezt a csirkefogót! Majd meglátja, hogy nem húzhat ujjat az apjával!- Tűzpiros arccal és egy kis habfolttal a szája szélén ordított az idős cégtulajdonos a feleségével, aki Kimmel szemben ült az irodában. A dühe oka a fia volt, egy huszonegy éves fiatalember, aki már többször is csúnyán összeveszett az apjával. Ma is inkább elment az olajbogyószedőkkel, mint bent maradt volna az üzemben, az apja állandó felügyelete alatt. A majdnem hetvenéves férfi közismerten idegbajos volt és gyakran került összetűzésbe vagy a feleségével, vagy a fiával. A sokkal fiatalabb felesége néha erőt vett magán, hogy sírva ne fakadjon és nagyon ritkán szembe is szállt a férjével.
-Carlos a te fiad is, és nem tudom, ki a hibás, hogy ma ilyen amilyen!- De már fel is ugrott a székéről és kifutott a hátsó ajtón, mert a férje ütésre kész kézzel lépett utána.
-Te! Te mérsz nekem ellent mondani!- ordította kint a folyosón.
-Mindent nekem köszönthetsz! Ha nem hoztalak volna be a cégbe, már régen éhen haltál volna! És ez a mocskos disznó veled együtt!- Kim már csak erős lépéseket hallott, majd pofonok zaját. Zihálva morgott a férfi:
-Nézze, ez kell neked! Talán most elismered, hogy én vagyok itt az úr! Csak hozd el ezt a kurvapecért, neki is jut még egy pár pofon!- Majd nehéz léptekkel kiment a szabadba. Kim egészen addig nem is mert lélegezni és legszívesebben láthatatlanná vált volna. Bár őellene a főnök még soha meg nem emelte a hangját, de mindig félt, hogy ez mégis egyszer csak megtörténik. Azonkívül nagy szégyennek tartotta, hogy a házaspár annyira nyíltan veszekszik mindenki előtt. Amikor egy fél óra múlva a főnökasszony vörösre sírt szemmel visszajött, Kim fel se nézett - mit is mondhatott volna? A rákövetkező héten Carlos egyszer reggel bejött az irodába, amikor Kim éppen egyedül volt.
-Kérem, mondja meg a szüleimnek, hogy már nem bírom az itteni légkört, károsan hat az egészségemre, ezért elköltözök.- Még mielőtt Kim bármit is szólhatott volna, már el is ment és csak a kisautója motorját lehetett hallani, amint eltávolodott. Egy perc múlva az irodaajtót teljes erővel kinyitották és az öreg főnök berohant.
-Hol van a feleségem?- ordította, -és hol van ez a semmirevaló?
-Fogalmam nincs, hol van a felesége,- mondta Kim nyugodtan, -de a fia éppen benézett és közölte, hogy véglegesen elmegy otthonról.- Már tartott attól, hogy az idős férfi méregbe boruljon, de ez nagy csodálkozására csak halkan sziszegte:
-Azt majd meg fogja keserülni!- és kiment. Másnap reggel a főnökasszony felhívta, hogy egy ideig nem jön dolgozni, az öreg majd meglátja, hogy mennyire megy nélküle. Így Kim mindent egyedül intézett. Már az első hetekben ráébredt, hogy a titkárnői teendői mellett a főnök számára: Ha WC papírt akart az újságpapír helyett, neki kellett megvásárolnia, meleg víz nem létezett, még télen se fűtöttek, hiába fagyott néha reggelre és az egész épület állandóan nyirkos volt. Bár nagyon gazdag család volt, a cégnek nem járt sok pénz a bevételekből - de még saját magukra se adtak ki semmit. Minden a lassú pusztulásnak volt kitéve. Az írógép ősrégi típusú volt, már több pénzbe kerültek az állandó javítások, mint egy új gép, de ez senkinek nem tűnt fel. A fia egyszer fején találta a szöget, amikor mérgesen rávágott az apjára, hogy olyan fukar, hogy majd a koporsóját bankjegyekkel bélelhetik ki! Amikor csengettek, Kimnek kellett kimennie és megnézni, hátha betért egy vevő, ami eléggé ritkán fordult elő. Egyszer viszont két úriember jött be és Kim szolgálatkészen eléjük sietett.
-Nincs otthon a gazda?- kérdezte az egyik, aki rögtön jó benyomást keltett Kimben.
-Sajnos ma még nem láttam, uram, de hátha én is tudok segíteni?- Az úr kedvesen bólintott.
-Szeretnénk olíva bogyókat venni, nagyban, de természetesen előre meg akarjuk nézni a kínálatát.
-Szívesen megmutatom önöknek, mi van a raktáron, és mindjárt hozom az árlistát is. Azután nyugodtan válogathatnak.- Kim elsietett, majd rövid idő múlva visszajött és odaadta az árlistát a két férfinek. -Jöjjenek velem, kérem.- Éppen be akartak menni a nagy raktárházba, amikor az öreg főnök valahonnan jött elő.
-Mit akarnak ezek itt?- förmedt rá az idős férfi.
-Az urak nagy mennyiségben szeretnének olíva bogyókat venni, éppen meg akartunk nézni, hogy mi van raktáron.- mondta neki Kim és el akart menni, de a főnöke visszatartotta.
-Siessen, mert magáért minden percben rengeteget ki kell adnom, pedig nem is dolgozik eleget a bérért.- szólt hozzá halkan, de éppen még érthető volt az idegenek számára. Kim mélyen elpirult, annyira szégyenkezett, de sikerült neki megtartani a nyugalmát, és erős hanggal kijelenteni:
-Így is úgy is ki kell fizetni a béremet, jobb, ha még sikerül eladnom az árut, vagy nem?- akart tudni, majd elsietett. A vevők nem nagyon időztek, gyorsan megtalálták a megfelelő árut és megrendeltek egy nagy mennyiséget. Gyorsan eljött a tél, és bár Andalúziában is előfordulnak hideg napok, senki nem fűtötte az irodát, sőt, a főnök követelte, hogy, mint nyáron, reggel meg délben egy félórára nyitva kellett hagyni az ablakokat. A huzatban Kim gyakran megfázott, de mindig eljött dolgozni, nehogy elveszítsen munkahelyét. De amikor az egyetlen férfi dolgozó, egy távoli rokon, beteg lett, Kimnek ki kellett mennie a raktárba és ott nehéz ládákat emelgetni, hordókat áthelyezni és súlyos kartondobozokat a teherautóra rakni, a már úgyis érzékeny keze feladta a szolgálatot. Kim kénytelen volt orvoshoz fordulni, aki a bedagadt íny láttán azonnal begipszelte a kezét. Kim nagy nehezen elment a munkahelyére, ahol a főnökasszony már türelmetlenül várta.
-Mit jelentsen az, hogy a jobb keze gipszben van? Talán eltört?- förmedt Kimre a nő. -Nagyon jó tudja, hogy egyedül van - ki csinálja most a munkát?-
-Nagyon sajnálom, asszonyom,- mondta Kim halkan, -de sajnos nem állhatok munkába, csak két hónap múlva, amikor már a rehabilitáción is túlestem. Az asszony fenyegetően nézett:
-Csak ne kezdje el, mint a Juanita, ő is mindig betegeskedett, majd elküldtük.
-Igyekszem,- ígérte Kim az asszonynak. -Eddig nem is hiányoztam, pedig nem egyszer voltam megfázva és lázas, de most teljesen lehetetlen, hogy dolgozzam.
-Jó, de siessen a felépüléssel. Nem is értem, hogy miért nem jöhet dolgozni, amikor rehabilitációra jár.- csóválta a nő a fejét. Kim hazament és megpróbált nem gondolni a jövőre, de éppen azt tette minden áldott nap, amikor egyedül volt. Ilyen munkafeltételek mellett nem lehet sokáig kibírni, de mi legyen vele, ha netán felmondana? Hogyan találna valami új munkahelyet, méghozzá gyorsan? A munkapiac nem volt túl kecsegtető - és Kim tudatában volt annak is, hogy mint külföldi még nehezebben fog majd találni valamit. Jobb, ha ott marad, ahol van, talán majd visszajön a dolgozó, és ő újra bekerül az irodába. Két hosszú hónap telt el, míg Kim visszakerült a munkahelyére. Ez idő alatt sokszor Rosanál volt, aki megpróbált segíteni barátnőjén, és kissé felvidítani. Néha színházba vagy moziba mentek, de gyakran csak kényelmesen beszélgettek a szalonban. Amikor Kim végre újra munkába állhatott, boldogan látta, hogy a főnökcsalád rokona dolgozott, így rögtön az irodába ment.
-Jó reggelt, asszonyom! Visszajöttem! Tessék itt az orvosi igazolás, hogy munkába állhatok, de még kímélni kell a kezemet egy ideig.- Az asszony csak bólintott.
-Remélem nem fog többé beteg lenni, mert akkor kénytelen lesz másik munka után nézni.- figyelmeztette őt a nő. -Különben itt a bére, a biztosító csak most utálta át nekem.- Amikor Kim meglátta a csekket, majdnem elájult. Még a fele sincs a rendes bérnek!
-De kérem, ez csak a biztosítónak az összege, nekem viszont jár a teljes bérem!- nyögte ki. Az asszony nevetett.
-Szép lenne, ha nekem is kellene fizetni magát, amikor nem is dolgozik! Kérdezze csak a Juanitát, ő gyakran volt beteg és soha nem kapott többet, mint azt, amit a biztosító fizetett!
-Én viszont úgy tudom, hogy a munkáltató kifizeti az összes bért az alkalmazottjának, és majd a biztosító fizeti vissza a munkáltatónak a rá eső részt.- állt ellen Kim. Neki létfontosságú volt a teljes bér, azzal is csak éppen, hogy eléldegélt. De a főnökasszony hallani se akart róla. Így Kim egyenlőre belenyugodott a helyzetbe, de másnap már érdeklődött is a biztosítónál. Ott neki adták igazat és a kedves ügyintéző még felvilágosította, hogy adott esetben a munkaügyi bíróság majd foglalkozik a témával, ha netán a főnöke nem lesz hajlandó kifizetni a teljes bért. Kim azután magasra emelt fejjel berobbant az irodába.
-Asszonyom, érdeklődtem a biztosítónál, jogosan követelhetem a teljes béremet öntől. A nő úgy nézett rá, mintha az égből pottyant volna.
-Magának teljesen elment az esze?- hördült fel a nő, -Ki mondott magának ilyen hülyeséget? Az én könyvelőm jobban tudja ezeket a dolgokat és biztosíthatom, hogy még soha ki nem fizettem a teljes bért, amikor beteg volt az illető! Szép lenne, ha mindenki játszaná a beteget, és még így is pénzt keresne!
-Nem "játszottam" a beteget, asszonyom, én beteg voltam, a kezem gipszben. És a biztosítónál nekem adtak igazat.- vágott vissza Kim, aki lassan de biztosan dühbe gurult. Hát nem akarja ez az asszony belátni, hogy tévedett? Kimnek mindegy, ha a Juanita olyan volt, hogy nem ment a jogai után, hát legyen, de ő, Kim, nem fogja hagyni annyiban. -Kérem, mikor számíthatok a csekkre?
-Soha!- szólt kurtán a főnökasszony. -Soha nem fizettem ki a bért betegség esetén, most sem lesz másképpen!
-Majd meglátja.- suttogta Kim.
-Majd maga látja meg!- ordított vissza a nő. Még este Kim írt egy levelet a munkaügyi bíróságnak és kérte, hogy válaszoljon mielőbb a kérdésre. Nagy meglepetésére már postafordultával megérkezett a válasz. Másnap reggel Kim megint megállt a főnökasszony előtt és odanyújtotta neki a levél másolatát.
-Asszonyom, itt a munkaügyi bíróság levele, nekem ad igazat, magának ki kell fizetnie a teljes béremet.- Az idősebb nő felugrott és kitépte Kim kezéből a papírt, majd apró kis darabokra összezúzta.
-Micsoda! Maga hogy mert a bírósághoz fordulni? Soha nem tudtam volna elképzelni, hogy a hátam mögött olyat cselekedne! Amikor olyan fiatal voltam, mint maga soha nem jutott volna eszembe, hogy a főnököm szavában kételkedtem volna! És máris a munkaügyi bíróságon! Nahát! De nézze, ennyire nem érdekel a maga kis papírja!- ordított Kimre és a megszeppent lány lába elé dobta a papírdarabokat. -Mindenesetre a könyvelőm jobban tudja.... De Kim visszanyerte lelki nyugalmát, bízott benne, hogy az adu a kezében van.
-Asszonyom, az, amit eltépett, csak a másolat volt, az eredeti biztos helyen van. De ha még mindig úgy gondolja, hogy magának van igaza, csak tessék, majd a bíróságon találkozunk!- Azzal leült és hozzálátott a napi teendőihez. Nem is számított rosszul: Az asszony, aki nagyon jól tudta, hogy Kimnek igaza van, még egyszer érdeklődött a könyvelőjénél, hogy van-e kiút, de amikor be kellett látnia, hogy a következő lépés igencsak a bíróság lesz, beadta a derekát.
-Tessék itt a csekkje!- szólt reggel Kimnek és odadobta neki a kis papírt. -De ne nagyon örüljön a győzelmének, amikor legközelebb csak lehetőség nyílik rá, el lesz bocsátva!
-Nem ajánlanám!- suttogta Kim és eltette a csekket. -És jobban tette volna, ha ezt a fegyelmezést nem mondja ki. Minden hónapban késve kapom meg a pénzemet. Magának ki kellene fizetnie engem a hónap utolsó napján, mint ahogy ez be is van írva a szerződésembe, de maga mindig csak többszöri kérésemre ad ki egy maga által úgynevezett "előleget", és gyakran csak a rákövetkező hónap tizedike táján a maradékot. Azonkívül baja lenne a tarthatatlan egészségügyi állapotokkal és más ilyenfajta dolgok miatt.- Erre több napig fagyos volt a két nő viszonya, de majd minden visszakerült a régi kerékvágásba. Múltak a hetek és nem történt semmi, míg egyszer a postás elhozott egy vastag borítékot. Sok sok pecsét volt rajta, mert nagy utat tett meg. Amikor Kim kinyitotta, kihullott belőle egy betétkönyv meg egy hivatalos levél, a nagyanyja közjegyzőjétől. Elnézést kért, hogy olyan sokáig nem értesítette Kimet, de a betétkönyv, amelyet a nagyanyja Kim nevére állított ki, csak most lett esedékes, azonkívül nem tudták Kim címét, így a nagykövetségen keresztül jutották el hozzá. Nem volt nagy összeg, de Kim máris tudta, hogy mit kezdjen el vele: Lovat fog venni! Nagyon régen lovagolt már és még mindig fájt Black Diamond elvesztése és ismeretlen sorsa. Egy gyönyörű napsütéses vasárnap délután elment Rosaékhoz, hogy megkérje a barátnőjét, hogy nála lehetne-e tartani a lovat, és ha igen, hátha ismer valakit, aki nem nagyon drágán elad egyet.

Éppen boldogan hazafelé tartott, mert a barátnője mindkét kérdésben kötélnek állt, amikor észrevett egy finom kis angló-arab kancát, rajta nagydarab paraszttal. Az ember brutálisan verte a szép lovat, mert egy nagy teherautó előtt megijedt, majd a kemény aszfalton vágtázni kezdett. Kim szemmel követte az eseményeket és elhatározta, hogy segíteni próbál a szegény állaton. Gyorsan utánuk lépett, amikor az ember újra lépésbe szorította a lovat, majd nemsokára egy udvarba fordult. Kim már a kapuban állt, így láthatta, hogy az ember, amikor leszállt a lóról, a kemény zablával fejbe verte a kancát, majd egy alacsony, büdös és piszkos istállóba vezette. Kim csak várt, míg az ember onnan újra előkerült, majd elébe lépett.
-Elnézést, uram! Láttam, hogy van magának egy eléggé makrancos lova, nem szeretne túladni rajta?- A paraszt csak úgy nézte a fiatalasszonyt, de magában már megfontolta, hogy mennyire jól járhat, ha eladná a kancát.
-Hát, nézze, attól függ, hogy maga mit akar vele csinálni, mert igazán bolond egy jószág. Nem kezes, nem jó lovagolni és még a csődörtől sem akar semmit.... A jövő héten úgyis a vágóhídra került volna...- Jobbat Kim nem is remélhetett. Gyorsan mondott egy valamennyivel magasabb árat, mint amit a vágóhíd erre a tényleg nem nagy és méghozzá sovány lóra fizetett volna.
-Maga beleegyezik?- A paraszt koszos kezével vakarta az állát, majd bólintott.
-Aha. De biztos benne, hogy tudja, mit csinál? Nem sok örömet fog magának okozni, ez mán biztos!
-Majd meglátom!- válaszolt Kim. -Holnap eljövök, kifizetem és már el is viszem.
-Sok szerencsét!- gúnyolódott az ember, majd elballagott a ház felé. Kim elégedetten ment vissza Rosahoz, hogy elmesélje neki az újságot, és hogy maga is segítsen a box előkészítésében. Otthon boldogan előkereste a ládában Black Diamond nyergét és kantárját, amelyekhez furcsa eltűnése óta hozzá se nyúlt. Amikor reggel elment az eladóhoz és benézett az istállóba, majdnem sírva fakadt. Az állásban talált egy reszkető, csupa verejték és hab valamit, ami a félelemtől majdnem fehér szemmel nézett rá és alig bírt a lábán állni.
-Mi történt ezzel a lóval?- harsant fel Kim hangja, de az ember csak nevetve vállat vont.
-Azt mondta, hogy elmegy vele, hát gondoltam, hogy egy kicsit kezessé teszem.- mosolygott. Kim alig akart hinni a fülének. Vajon mit értett ez az ember a "kezessé tenni" alatt?
-És mit tett vele?- suttogta.
-Jó elvertem, másképpen nem megy nála.- röhögött a brutális paraszt. -Majd meglátja, most nem fog hülyeskedni!- De persze meg járni se nagyon. Kim nagyon óvatosan, egy halk dallamot énekelve, bement a lóhoz. Bár az első pillanatban a kanca figyelmeztetésképpen emelte a hátsó lábát, később letette, mert látta, hogy nem bántják. Kim gyöngéden simogatta a verejtéktől csuromvizes nyakát, lassan a fejére csúsztatta a kantárt, majd egy lágy mozdulattal felnyergelte. A lovon látszott, hogy még mindig fél, de Kim csak tovább énekelt és beszélt és így az állat rémülete lassan alábbhagyott. Kim odaadta a parasztnak a pénzt, majd kivezette a lovat az udvarba. Leheletfinoman felszállt a nyeregbe, de a ló így is majdnem pánikba esett. Kimnek minden tudása kellett hozzá, hogy le ne essen.
-Na látja, hogy milyen!- nevetett a paraszt és megmarkolta a pénzköteget mintha attól félne, hogy Kim még az utolsó pillanatban is elállna a vételtől. De Kim szüntelenül simogatta a lovat és nem foglalkozott már ezzel az undok emberrel. Amikor eléggé messze voltak a háztól a ló lassan megértette, hogy már nem fogják bántani, így nyugodtabb lett és már szépen ment, míg Rosa haziendára nem értek. Ott Kim bevezette az általa "Dragonfly"-nak elnevezett lovat a nagy és kényelmes boxba. Mellette állt Rosa gyerekeinek öreg pónija, a nyugdíját élvezvén. Egy pár nap múlva a két ló összebarátkozott, így együtt mehettek a karámba, ahol még az öreg kis ló új erőre talált, amikor a kancával játszott. Teltek-múltak a napok, Kim majdnem minden este kilovagolt, néha Rosa is elkísérte a férje barátjának egyik lován. Kim még mindig nem heverte ki teljesen César elvesztése, de idővel a sebek behegedtek és csak a gyerek születésnapján vagy karácsonykor tört rá a magány és a fájdalom. Ilyenkor elment Rosahoz, sírt a barátnője vállán vagy órákig beszélgettek. A munkája is hozzásegítette, bár a helyzet nem nagyon javult, ami a családi viszonyt a főnök és a felesége között illette, de Kim legalább a napi nyolc óra alatt teljesen el volt foglalva. Míg egy szép napon az öreg főnök egyszer csak megelégelte az egészet és a céget eladta. Az új főnök egy nem sokkal fiatalabb úr volt, aki se nem értett az olíva bogfyókhoz , se helybeli nem volt. A "gyárat" a késői gyerekének szánta, egy hétéves kissrácnak, aki több mint tizenöt éve a két elsőszülött lány után, mint "véletlenke" megérkezett. Már az elején magára haragította a környékbeli olíva termelőket, mert csak "parasztoknak" nevezte őket, nem értett a szakmához, de nem akart a volt tulajdonostól segítséget kérni, inkább lejáratta őt és feleségét Kim előtt, aki nem tudta, mit mondjon e kínos helyzetben. De a legrosszabb az volt, hogy Kim a napi könyvelésnél látta, hogy az addig pénzzel bőven rendelkező cég napról-napra szegényebb lett, míg végre teljesen a vörösbe süllyedt, mert az új tulajdonos rengeteg pénzt tett a saját bankszámlájára. Kim azon is csodálkozott, hogy az új főnöke mennyire nem foglalkozik a vevőkkel. Nem is értesítette őket, hogy változás történt a tulajdonban, az árlistákat semmivé tette és a már kiszállított árura is magasabb árakat számolt fel és nem törődött az exporttal sem. Amikor Kim egyszer szóba hozta a tényeket, a főnöke kurtán csak annyit válaszolt:
-Ez az én cégem, én tudom, hogy mit csinálok, magának semmi köze az egészhez!
-De uram,- Kim végre tisztán akart látni a dolgokat, -eszméleten magas kamatokat fizet, miután minden bankszámlája erősen a mínuszban van. És mi lesz a megígért számítógéppel, vagy legalább egy új írógéppel? Már jó pár hónapja, hogy modernizálni akarta az irodát, hogy új csomagolásokat akart rendelni, és hogy nekem az exportban kellett volna aktívan részt venni, piackutatásban és reklámszöveg kitalálásban illetve fordításban.
-Úgy döntöttem, hogy más prioritásokat teszek!- volt a nem túlságosan kielégítő válasz. Azzal a főnök újra bemerült a rengetek kis papírcetli böngészésébe. Egy cigarettát a másik után gyújtott és senkinek számára nem volt jelen. Kim, mint nemdohányzó nagyon szenvedett, amikor a sűrű füst az irodában lebegett. Még arra se volt képes a főnöke, hogy ne dohányozzon Kim jelenlétében. Reggelente a fiatal nő majdnem rosszul lett, amikor a hideg hamut el kellett takarítani. Már a takarítónő szerepet is be kellett töltenie, ha nem akart szégyenkezni esetleges vevők előtt, hogy az iroda úgy nézett ki mint egy disznóól. Mivel már nem volt annyi munkája az irodában, gyakran be kellett segítenie a raktárban, ahol a volt főnök rokona még mindig dolgozott. A cég vételénél a férfi magasabb bért kapott, csak Kimnek maradt az alapbére.
-Főnök, maga gépelni adott nekem éppen egy szerződést egy fiatal férfi számára, aki majd elsejétől fog itt dolgozni.
-Na és, mi van vele?- förmedt rá az ember. -Mit akar tudni? Siessen, nincs sok időm!- Kim nagyon megfontolta a következő mondatot.
-Csak azt szeretném tudni, hogy mi lesz velem, ha ez az ember munkába kezd.
-Semmi baj magával! Kell nekem egy ember, aki könyvel és a számítógéppel is tud dolgozni, magának megmaradnak a régi feladatai.
-Akkor jól van.- lélegezett fel Kim. -Már attól féltem, hogy egy másik munkahelyet kell keresnem.
-Dehogyis, dehogyis!- sietett válaszolni az ember. -Maga nyelvtudásával nekem nagyon is értékes munkaerő! Nem kell semmitől se félnie!
-Köszönöm, uram!- Azzal be volt fejezve a beszélgetés. Kim megnyugodott és visszatért az asztalához. Bár még mindig nem volt tisztában azzal, hogy mint értett a főnöke azon, hogy az új ember majd a számítógéppel fog dolgozni, mivel a gép még meg se volt rendelve és a férfi egy pár nap múlva munkába fog állni, azonkívül kissé szomorú volt, mert sokkal többet fog keresni, mint ő, de örült neki, hogy legalább a munkáját nem fenyegeti veszély. Amikor este teljes sötétségben kilépett az irodából, nagyon sűrű eső esett. Bár nagyon óvatosan lépett, a meredek márványlépcsőn elcsúszott, meglepetésében és fájdalmában hangosan felsikított, amikor földet ért. A főnöke és a dolgozó már régen hazament, így senki nem hallotta kiáltását. Már már a fájdalomtól elájult, amikor egy fiatal lány, aki a kutyáját sétáltatta, odaért. Kim halkan kérte, hogy hívjon mentőt, amit a lány megígért, majd eszméletét vesztette. A kórházban ébredt fel, amikor éppen begipszelték a lábát. Kérésére már másnap reggel elengedték, és Kim taxival elvitette magát Rosahoz. A barátnője igyekezett segíteni rajta, betessékelte őt a vendégszobába és megígérte neki, hogy míg fel nem épül, nála maradhat.
-De Rosa, kérlek, nem akarok a terhedre lenni!- tiltakozott Kim, de a barátnője nem tágított.
-Te itt maradsz, nem is akarok többet hallani a dologról. Majd értesítem a munkáltatód, hogy nálam vagy, ha valamit akar tőled, majd eljön ide. Azonkívül a férjem megint távol van, örülök, ha társat találok.
-Nem is tudom, hogyan kellene neked meghálálni a szívességedet.- hebegte Kim, de Rosa csak nevetett.
-Örülök neki, hogy itt vagy, nem számít semmi más. És gondolom Dragonfly is hálás lesz nekem, mert csak közelebb vagy hozzá, minden nap beszélgethetsz vele. Mert nem mondom, de úgy látom, nagyon kedvel téged ez a kis ló.
-És én is őt!- sóhajtott Kim, aki nagyon jól tudta, hogy most egy ideig nem fog kilovagolni vele. Teltek-múltak a napok, napokból hetek lettek és Kim lába szépen gyógyult. Végre levették a gipszet, és Kim újra embernek érezte magát, már akkor is, amikor még gyakran rehabilitációra kellett mennie. Boldogan ment egy szép napon az irodába. Beköszönt az új kollégának, majd bekopogott a főnökéhez
-Tessék!
-Jó reggelt, uram! Újra egészséges vagyok. Itt vannak az orvosi papírok - nyújtotta a férfinak a köteg hivatalos nyomtatványt –majd alá kell írni a munkabaleseti jelentést, ez minden.- közölte Kim. De a főnöke fel se nézett, inkább kotorászott valamit a rendetlenül az íróasztalán heverő iratok között, majd előhúzott egy céges levélpapírt, amit Kimnek adott át.
-O'Keary asszony, tessék a csekk a bérével, és itt kérem aláírni, hogy tudomásul vette, hogy egy hónap múlva el van bocsátva.- jelentette ki szárazon a férfi. Kimnek majdnem leesett az álla. Mit képzel ez az ember? Az esze még mindig nem bírta felfogni a tényeket, így minden erejét össze kellett szednie, hogy -Miért?- bírja halkan megkérdezni.
-Úgy döntöttem, hogy az új kollégája, mint már a maga betegsége alatt is, a maga munkáját is el tudja végezni. Azonkívül maga is tudja, hogy nem túl rózsás a cég helyzete. Ah, és persze... magának ez már a második esete, hogy ittléte alatt hosszú betegállományba került.- mondta neki kegyetlenül a férfi. Kim elképedten nézett a főnökére.
-De uram, kérem! Mindkét esetben a munkám idézte elő a betegállományt! Méghozzá a mostani munkabalesetnek minősül, mivel azért is történt, mert a lépcső nem volt kivilágítva - a maga takarékossága miatt!- vágott az arcába a nő. -Azonkívül maga ígéretet tett nekem, hogy a munkahelyem nincs veszélyben!
-Másképpen döntöttem! Értse már meg!- kiabált a férfi. -Amikor nincs pénze egy cégnek, el kell válnia egy olyan munkaerőtől, akik eléggé gyakran nincs a helyén! És ezt maga is tudja, hogy a csőd szélén áll a cég!
-Mert maga kirámolta a bankbetéteket!- gondolta Kim, de kimondani nem merte az igazságot. Így bele kellett törődnie, hogy nincs többé munkája. A munkanélküli segélyből meg tudott, úgy ahogy élni, de tudatában volt annak, hogyha nem sikerül eléggé gyorsan egy új munkahelyet találni, nagyon rossz kilátásai lesznek. De nem adta fel, bízott a szerencsében. De még a legkilátástalanabb helyzetben se gondolt soha arra, hogy visszamenjen Írországba, vagy segítséget kérjen az anyjától. Válása után nem is adott semmilyen életjelt a családjának. Mivel nem volt telefonja, nyugodt volt afelől, hogy az anyja nem is tudja kideríteni új lakhelyét, új címét senkivel se közölte és még a nagykövetségen is kérte, hogy ne adjon senkinek információt hollétéről. Maudenak egyszer írt csak egy levelet, cím nélkül persze, hogy értesítse húgát arról, hogy elvált, de Spanyolországban fog maradni. Nem is szólt semmit a gyerek elvesztéséről, se arról, hogy a hazienda nem az övé és hogy milyen aljasan viselkedett vele José. Tudta, hogy az anyja úgyis el fogja olvasni a levelet, még mielőtt Maude kezébe kerülne, azért nem is írt semmi mást. Kicsit fájt, hogy a szeretett húgával se tarthat közelebbi kapcsolatot, de az anyjától való félelem megtiltotta neki, hogy felfedje hollétét. Több hónapja járta már a munkahivatalokat, újsághirdetésekre válaszolt és saját hirdetéseket adott fel, mindhiába, míg egy szép napon Rosa be nem jött hozzá.
-Kim, kedvesem, lehet hogy találtam neked egy szuper munkát!- közölte boldogan a barátnőjével.
-Nem igaz!- csodálkozott Kim. -Hogyan sikerült? És milyen munkáról van szó?
-Idegennyelvű titkárnőt keresnek egy exportcégnél, már ma délután várnak téged egy első beszélgetésre!- Kim alig akart hinni Rosának, de biztos volt benne, hogy a barátnője nem tréfálkozik vele.
-Honnan ismered te őket?
-Ah, az ottani igazgató férjemnek jó barátja, és a férjem gyakran tett neki kis szívességeket - most végre viszonozhatja neki. Ezért megígérte, hogy legalább egyszer megnéz téged. Talán már este új munkahelyed lesz!- biztatta Kimet.
-Túl szép lenne, ha tényleg sikerülne, de igazad van. Ha nem sikerül rövid időn belül munkát találnom, összeszedhetem itt a sátorfámat.
-Nos, itt a cím és az igazgató neve! Sok szerencsét kívánok!- búcsúzott el a barátnője, tudván, hogy Kimnek kell még egy kis idő, hogy rendbe szedje magát. Kim rögtön hozzá is látott. Megfürdött, új frizurát készített és szépen, gondosan felöltözött. Az igazgató és a személyzeti főnök el voltak ragadtatva a fiatal nő megjelenésétől és nyelvtudásától, így próbaidő nélküli szerződést kínáltak Kimnek, más kedvező feltételekkel egyetemben. Kim boldogan újságolta a dolgot Rosának, amikor másnap elment lovagolni. Dragonfly teljesen megváltozott, szép formás ló lett belőle, és úgy bízott a gazdijában, mint Kim őbenne. A hosszú lovaglások során Kim úgy érezte, hogy most már képes lesz mindennel megbirkózni. Mivel nem hallott semmit válása óta se volt férjéről se a gyerekéről, lassan túltette magát a tényeken és megpróbált csak a jelenre és a jövőre gondolni.
-Kim, holnapután munkavacsora lesz egy pár nagyon fontos külföldi üzlettárssal, Amerikából és Kanadából jönnek, azért angolul kell majd velük beszélni.- mondta egyszer Kim új főnöke, amikor a fiatal nő éppen kávét főzött a csínosan berendezett, világos és tágas irodában.
-Rendben van, főnök. Mikor és hol lesz pontosan?- kérdezte Kim a férfitől, akit rövid tartózkodása óta majdnem annyira kedvelt, mint az apját. -Hotelben vagy étteremben?- Tisztában volt vele, hogy nagyon fontos a későbbi kapcsolatra nézve, hogy a jövőbeli üzlettárs jól érezze magát. A fontosságától és szokásaitól függően hol egy négycsillagos hotelnek a különtermében, hol egy felkapott étteremben folytatták a megbeszéléseket. De ez egyszer a főnöke válaszát hallván Kim meglepődött.
-Nálam otthon lesz a vacsora. Kedves kis este kell hogy legyen, semmi hivatalos. Megismerkedünk, beszélgetünk, de üzletről nem szólunk. A feleségem lesz a háziasszony, maga pedig egy távoli rokon szerepét játssza, aki éppen nálunk van és véletlenül angolul is beszél.
-De miért nem lehetek az, ami vagyok, a maga idegennyelvű titkárnője?- kérdezte Kim.
-Nem akarom, hogy valamiben is hivatalosnak tűnjön a beszélgetésünk, azonkívül nem is hazudunk, mert maga több mint csak egy alkalmazott, néha igencsak családtagnak tekintem. A feleségem is nagyon csodálja magát, a maga akaraterejét és életrevalóságát. Azért kérem, hogy holnapután este hatra legyen nálunk, tessék itt az otthoni címem, könnyen odatalál. Hétköznapi ruhában jöjjön, mintha otthon lenne nálunk, vagyis legalább mint vendég, aki nem hozta el otthonról az összes ruhatárát.- mosolygott kedvesen a férfi.
-Rendben van, pontos leszek.- ígérte Kim a főnökének, aki csak nevetett. Tudta ő nagyon jól, hogy a fiatal nő mindig rendkívül pontos szokott lenni, még soha nem késett el még egy percet sem. Azon az estén Kim nehezen válogatta ki az öltözékét. A végén egy modern vágású kosztüm mellett döntött, amelynek üvegzöld színe jó kontraszt adott vörös hajának. Felvett hozzá egy fehér blúzt és fehér magas sarkú cipőt. A haja lágy hullámokban esett a hátára és behálózta a csak nagyon óvatosan sminkelt arcát. Csak egy kis aranyláncot tett a nyakára és két gyöngyfülbevalót a fülébe. Vékony ujjait egyetlen keskeny aranygyűrű díszítette, kis gyönggyel. Amikor hat óra előtt két perccel becsöngetett főnöke házának kapuján, a háziasszony nyitott ajtót és boldogan mosolygott rá.
-Pontosan így képzeltünk el magát.- dicsérte Kimet. -Nagyon jól néz ki. Jöjjön csak beljebb, a férjem már várja a szalonban.- Azzal beengedte Kimet az ízlésesen berendezett nagy házba.
-Jó estét Molina úr.- köszönt Kim a főnökének, aki egy sötét öltönyben, egy nagy bőrfotelban ült, majd Kim láttára udvariasan felállt és elébe sietett.
-Jó estét asszonyom! Örülök, hogy vendégül láthatom a házamban. Csodálatosan néz ki.
-Köszönöm szépen a bókot. Remélem, hogy a vendégeinek is az lesz majd a véleményük rólam.- mosolygott Kim.

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Óra
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre