A ZENEalatt a FÜGGÖNY nyit a betyártáborra. JÁNOS áll egy fatuskón, kezében a pénzes-zacskó. A többi bandatag félkörben áll előtte, csak MIKLÓS kissé oldalt.
JÁNOS: Meg akartatok ölni engem, mert azt hittétek, hogy áruló vagyok! És most arra vártak, hogy elosszam a zsákmányt?
Halk moraj a tömegből.
JÁNOS: Féltek, hogy nem kaptok semmit? Itt én vagyok a főnök, az én szavam számít!
MIKLÓS: Tényleg?
JÁNOS: Ki kételkedik benne?
MIKLÓS: Oh, vannak.......
JÁNOS: Akkor szóljanak fel nyíltan – és ne szúrjanak hátba!
JÁNOSközvetlenül Miklós szemébe néz, de nem szól. MIKLÓS egyszer csak lesüti szemét.
JÁNOS: Ha a grófkisasszony elmenekült volna, mehettünk volna utána fosztogatni a birtokon!
MIKLÓS: (közbeszól) Most azér vagyunk a hibások, mer magának akarja a zsákmányt!
JÁNOS: (kiveszi a zacskóból egy kis hajéket és egy gyűrűt, majd eldobja a zacskót azemberek közé) Itt, ni! Fogjátok és legyetek boldogok vele!
A BETYÁROK veszekednek a zsákmányon, majd elmennek. JÁNOS (most egyedül) lassan sétál fel-alá a táborban, leül a szélén egy fa mellett, elalszik. JULIKA jön jobbról be menyasszonyi ruhában, meglátja az alvó Jánost, leül mellé.
JULIKA: János, drága János, keljen fel!
JÁNOS: (kinyitja szemeit, álmosan mosolyog) Oh, milyen csodálatos álom! Ne menj el, kedves tündérem!
JULIKA: János, nem vagyok én tündér! Én Julika vagyok!
JÁNOS: (szomorúan) Hajdú grófkisasszonyból sajnos ma lett Molnár grófnő. (meg akar fordulni, de JULIKA megfogja, megcsókolja.)
JULIKA: (sírva) János, ébredj fel! Én voltam a túszod! Én kötöztem be a sebeidet! Értem adtál majdnem az életedet! Ébredj fel és néz hát rám!
JÁNOS: (mosolyog, majd visszacsókolja Julikát) Istenem, Julika! Nem bírom felfogni! Hogyan érdemeltem meg ezt a kegyességet? (Újra megcsókolja, majd észbekap és ellöki – gyöngédén – magától a lányt) Nem! Nem lehet! Maga férjnél van!
JULIKA: (határozottan) Nem!
JÁNOS: De hiszen – mennyasszonyi ruhában van! Mit jelentsen ez? Miért jött egyáltalán vissza ide?
JULIKA: Jól tudod, drága egyetlenem!
JÁNOS karjaiba zárja Julikát, csókolóznak. Majd JÁNOS mélyen Julika szemébe néz.
JÁNOS: Kedvesem, mi történt?
JULIKA: El kellett menekülnöm!
JÁNOS: Az esküvődről?
JULIKA: Igen.
JÁNOS: De férjnél vagy?
JULIKA: Nem tudom!
JÁNOS meghökken.
JÁNOS: Hogyhogy – nem tudod?
JULIKA: Megvolt az esküvő – de még a nászéjszaka előtt megmutatta nekem a valódi arcát. Oh, János, ő olyan undorító és velejéig rossz! Elbocsátotta a társalgónőmet, aki egyben az egyetlen igazi barátnőm is – és engem mélyen megalázott.
JÁNOS: Erőszakoskodott?
JULIKA: (fejét rázza) Nem. Talán akart, de én elmenekültem és elrejtőzködtem a kertben. És akkor…… (arcát a kezébe temeti, János gyöngédén átkarolja)
JÁNOS: Akkor?
JULIKA: Nem fogod elhinni.....
JÁNOS: Neked mindent elhiszek.
JULIKA: Hát, volt ott ez a felszolgáló. Egy idősebb nő ….. Oh, János, a nő azt állította, hogy Molnár az ő férje! Hogy tíz évvel azelőtt elvette feleségül, de még a nászéjszakán elmenekült az asszony összes pénzzel…….
JÁNOS: Hiszen ez borzasztó! Szerinted igazat mondott?
JULIKA: Igen! Mert Molnár aztán nem is tagadott, hanem azt mondta, hogy kár volt, hogy akkor nem ölte meg az asszonyt, mielőtt elvette volna a pénzt!
JÁNOS: Istenem, milyen elvetemült alak! Azonnal érvényteleníteni kell a házasságodat! – Csak addig is mit kezdjük veled?
JULIKA fejét lehajtja János vállára
JULIKA: Még kérdezed?
BIZALOM, SZERELEM
JÁNOS
NEM KÉRDEZTEM, CSAK HALLANI AKARTAM
KEDVES AJKAIDRÓL BECSES SZÓT.
NEM MERTEM VOLNA ELKÉPZELNI
HOGY A DRÁGA SZÍVED HOZZÁM SZÓLT.
JULIKA
NEM ISMERTEM HŰ SZÍVEDNEK DALLAMÁT
DRÁGA SZEMPÁRODNAK PILLANTÁSÁT.
SZEGÉNY VOLTAM, VESZTEM MINDENÜTT VÁRT
TE HOZTAD EL ÉLETEM RAGYOGÁSÁT.
MINDKETTŐ
BIZALOM, SZERELEM
CSUDA JÓ, HOGY ITT VAGY TE VELEM!
BIZALOM, SZERELEM
EL NE MÚLJON SOHA SEM!
JÁNOS
NEM SZÜLETTEM VAD ÉS DURVA BETYÁRNAK
DE EGY HARAMIA NEVELT FEL.
ÉLETEM OLY REMÉNYVESZTETT VOLT
MÍG TE, DRÁGA PÁROM, VÉGRE ELJÖTTÉL.
JULIKA
VOLT NEKEM IS EGY REMÉNYTELI ÁLMOM
MELYNEK APÁMURAM VÉGET VETETT.
ÉS MÉGIS ITT VAGYOK SZERELMEM
MERT A HELYEM ITT VAN MELLETTED!
MINDKETTŐ
BIZALOM, SZERELEM
CSUDA JÓ, HOGY ITT VAGY TE VELEM!
BIZALOM, SZERELEM
EL NE MÚLJON SOHA SEM!
MINDKETTŐ
BIZALOM, SZERELEM
CSUDA JÓ, HOGY ITT VAGY TE VELEM!
BIZALOM, SZERELEM
EL NE MÚLJON SOHA SEM!
EL NE MÚLJON SOHA SEM!
JÁNOS: Oh, drágám, annyira szeretném, hogy valóra válhatná álmunk – de nem lehet! (eltolja Julikát, levetipelerinjét, amelyből a kis fejék kiesik. Amikor JULIKA az ékszer után nyúl, JÁNOS elsiet)
JULIKA: Mi ez?
JÁNOS: Rabló vagyok és ez is maradok! Gondolj néha vissza rám, mint egy szép álomra! (eltűnik)
JULIKA méregeti az ékszert.
JULIKA: (elgondolkodik) A hajékem! Hogyan került ez hozzá? – Oh, János, János, te voltál az utolsó reményem!
AJÁNLOM AZ OLDALT
