-Biztosan, mert nem vakok.- bíztatta őt a férfi. -Mivel kínálhatom?
-Egy kis üdítővel, legyen szíves.- kérte a fiatal nő, majd amikor a férfi kiszolgálta, leült ő is egy fotelbe. Könnyű beszélgetést folytattak, míg a csengő meg nem szólalt. A főnök a vendégek elé sietett, majd betessékelte a két idősebb férfit és egy fiatalabbat a szalonba. A főnök bemutatta őket, majd Kim átvállalta a fordítást.
-Bemutatom maguknak egy kedves ismerősöm, aki ezt a hetet nálunk tölti, és szerencsére beszél angolul, úgyhogy nem lesz majd semmi baj a megértésben.- Kim ezt is lefordította angolra, a két idősebb férfi helyesbítően bólogatott, a fiatalabbik viszont le se bírta venni a szemét Kim csinos arcáról és alakjáról. Ő volt az, aki elsőnek szólalt meg.
-Nagyon örülök, hogy maga velünk töltheti az estet, a két kollégám nevében is gondolom, mondhatom, hogy sokkal könnyebb lesz, ha maga lesz a tolmácsunk. Hiszen nem nagyon beszélünk spanyolul.- Kim boldogan nézett a fiatal és jóképű férfi arcába, talán egy kissé hosszabb időre, mint kellett volna, de örült neki, hogy végre valakivel találkozik, aki körülbelül egyidős - és férfi.
-Én is nagyon örülök, hogy megismerkedtem önökkel és remélem a házigazdákkal egyetemben, hogy maguk is jól fogják érezni magukat.- szólt Kim, majd bementek az ebédlőbe, ahol a háziasszony már várta a vendégeket. A hosszú asztal majd megszakadt a sok jó és különleges étel alatt. A négy férfi az asztal egyik végéhez ült, Kim és a háziasszony a másik végéhez. Egy fiatal lány, akit erre az alkalomra vették fel, felszolgált. Mivel evés közben nem kellett fordítani, Kimnek volt alkalma néha egy rejtett pillantást vetni a fiatal férfira. Markáns arca volt, meleg barna szempárral, sűrű, merészen ívelt szemöldökkel, egyenes orral és érzéki szájjal. Eléggé hosszú, fekete göndör haja kissé bohém kinézetet adott neki, a teste, bár nem volt óriás, sportos alakot sejtett, erőt és kitartást sugallván. Ilyen ember után sóvárgott Kim, amióta a férje otthagyta. A sebek majdnem behegedtek, új életerőt érzett és a kívánság egy új férfi után, aki neki szerelmet, gyöngédséget és vonzalmat tudna nyújtani. Álmodozása alatt elmúlt a vacsora, a férfiak még az asztalnál maradtak, de Kim úgy érezte, hogy egy kis levegőváltozásra lenne szüksége. Felállt és kiment az előszobába. Ott elbámészkodott egy gyönyörű tájat ábrázoló festményen, amikor a háta mögött megszólalt egy hang.
-Úgy látom, maga is unatkozik egy kicsit, amióta kiderült, hogy a két kollégám franciául beszél és a házigazda is tud ezen a nyelven értekezni.- mosolygott a fiatal férfi, akit Dan Ackroydnak hívtak.
-Én...öhh,- Kim egy kicsit megijedt, amikor a férfi a háta mögött beszélt, össze is rezzent, azonkívül meg is lepődött, hogy annyira meg tudja őt érteni ez az idegen. -Elnézést, Ackroyd úr. Csak nagyon hirtelen szólt hozzám és én éppen gyönyörködtem ebben a képben, szóval, nem is voltam itt....- hebegte és ebben a pillanatban csodálkozott saját magán, hogy felnőtt fejével milyen ostobaságokat képes összehordani. Kissé elpirult, de a férfi csak még vonzóbbnak találta a fiatal nőt, amikor az olyan szégyenlős előtte, mint egy fiatal lány.
-Bocsánatot kérek öntől, nem akartam megijeszteni....- kérdően nézett Kimre, aki megértette a fiatal férfi zavarát és gyorsan segített neki.
-O'Keary, Kim O'Keary vagyok, Ackroyd úr. Természetesen megbocsátom, én is hibás voltam, mert annyira elbámészkodtam abban a szép festményben. Igaz az is, hogy kissé unatkozom, de ha szabad megkérdeznem: maga miért nincs a többiekkel?
-Nem tartózom hozzájuk - már mint üzleti szempontból. Csak éppen vendégségben voltam Müller úrnál, amikor megjött a meghívó erre a mai estére. Mivel Müller úr agglegény és jól nevelt, nem akart engem egyedül hagyni a lakásában, így kérte Molina úrtól, hogy én is eljöhessek. De semmi közöm nincs az üzleteikhez. Kérdeztem azért a háziasszonytól, hogy maga vajon hova mehetett, mire ő ezt a helyet sugallta. Igaz is, a képek nem csak nagyon értékesek, de nagyon szépek is. Nézze csak itt ezt a kis vázlatot! Milyen élethű és mennyire hangulatos!- teljesen elragadtatta magát, és Kim csodálattal nézte a férfit.
-Maga szakértő ilyen dolgokban?
-Elnézést, ha még nem mondtam volna meg: én festő vagyok - többet között.- mosolygott a fiatal férfi Kimre. -De nem untatom tovább az önéletrajzommal.
-Egyáltalán nem unatkozom!- tiltakozott Kim, aki szeretett volna többet tudni erről a vonzó emberről. -Nem kereshetünk maguknak egy nyugodt helyet?
-Helyes! Jöjjön, amikor kerestem magát találtam egy kis szobát, igen csak a könyvtár lehet, mert csak polcot láttam, rengeteg könyvvel. A két fiatal leült egy kényelmes kanapéra és Dan folytatta a beszélgetést.
-Ha érdekli önt, én bár festőnek és szobrásznak tekintem magam, és a hobbim a lótenyésztés, mégis polgári végzettséggel rendelkezem, apámmal egy nagy belsőépítészeti irodát vezetünk, nem állunk rosszul, sőt azt is mondhatom, hogy klassz egy cég, ha maga meg nem sértődik a kissé slampos kifejezésemen. De most magán a sor.- biztatta Kimet. A fiatal nő csak rázta a fejét.
-Nem sok mesélnivalóm van. Idegennyelvű titkárnő vagyok, Írországban születtem, itt ragadtam, szeretem a lovakat, a vadászatot és a művészetet.
-Rövid és nagyon hiányos önéletrajz,- jegyezte meg Dan, -de elnézem. Miről szeretne beszélni? Művészetről vagy lovakról?- Kim hálás volt a tapintatos férfinak, hogy nem faggatta tovább az életéről, így gyorsan mondta:
-Inkább azokról a lényekről, akiket a legjobban szeretek.
-Igen, ismerem.- bólintott a fiatal férfi, -A lovak soha nem okoznak nekünk csalódást és hű partnerek maradnak életünk végéig élete végéig, ha szeretjük őket és finoman bánunk velük!
-Teljesen egyetértek magával!- mosolygott Kim, aki meg sem sejtette, hogy válaszával egy rejtett kérdésre adott felvilágosítást a férfinak. Dan gyorsan a saját lovairól kezdett beszélni, nehogy Kim mégis észrevegye a kis ártatlan csapdát, amelyet felállított neki.
-Nagy farmom van Francia-Kanadában.- mesélte. -ha nem éppen az apám üzlete érdekében vagyok úton, vagy kiállításokon veszek részt. Fél tucat angol telivér kancám és egy pár csődőröm van. A csikókat csak jó kézbe adom, soha galoppversenyre, inkább hobbilovasoknak adok el olcsón, vagy díjlovaglásra belovagolom őket. Ha valamikor keresne egy jó lovat - Dan Ackroyd neve ismert a minősége miatt.- Kimnek nagyon tetszett, hogyan beszélt a férfi az állatairól, látszott rajta, hogy nem csak ismeri, de nagyon szereti és tiszteli is őket.
-Már van saját lovam, egy angol-arab kancám, nagyon meg vagyok elégedve vele, bár sok időbe telt, míg újra bizalmat talált az emberekben, miután egy brutális paraszttól vettem. De ha netán lesz annyi pénzem, hogy egy másikat is vehetek, szívesen fordulok önhöz, Ackroyd úr.- Mielőtt a fiatal férfi még válaszolhatott, a házigazda benézett az ajtón.
-Hát itt vannak! Már csodálkoztam, hogy hova tűnhettek el. Sajnálom, de a két úr el akar menni, úgy hogy a biztosan nagyon érdekes beszélgetést sajnos abba kell hagyniuk. Majdnem kelletlenül felálltak, majd a folyosón találkoztak a másik két férfival és a háziasszonnyal. Magánbeszélgetésre már nem maradt idő, mert a két idősebb férfi néhány rövid búcsúszó után már ki is ment. Dan megfogta Kim kezét.
-Köszönöm szépen a csodálatos estét, soha nem fogom elfelejteni.- suttogta, majd felemelte Kim kezét a szájához és rálehelt egy finom csókot. Kim hátán végigfutott egy meleg áramlat, szíve gyorsabban dobogott és halvány pír jelentkezett az arcán.
-Viszontlátásra Ackroyd úr, én se fogom önt soha elfelejteni!- suttogta elhaló hanggal. Utána már csak ajtókattogás volt meg egy nehéz autónak az eltávolodó motorhangja. Kim sokáig állt az ajtóban, majd hirtelen ő is elbúcsúzott a főnökétől és feleségétől, arra hivatkozva, hogy másnap frissen kell a munkahelyen megjelenni. Ezen az éjszakán sokáig nem került álom a szemébe, mindig viszontlátta a vonzó férfit és megpróbálta érzelmeit elemezni. Hiába csak néhány órát ismerte a fiatal férfit, mégis úgy tűnt, mintha egy egész életet töltött volna mellette.
-Teljesen dilis vagy!- mondta magának a párnák között heverészve. -Nem lehetsz szerelmes egy olyan férfiba, akivel csak ma találkoztál! Nem tanultál az első házasságodban semmit??? És biztosan soha többet nem fogod viszontlátni! Ő nem itt él a közelében, hanem egy másik KONTINENSEN!! Felejtsd el!!!- De nem lehet olyan könnyen az érzelmeknek és a szívének-lelkének parancsolni. A következő napokban és hetekben Kim majdnem kizárólagosan rá gondolt, az emberek között kereste a férfi vonzó arcát, és még arra is vetemedett, hogy egy eléggé átlátszó ürüggyel érdeklődjön a főnökénél Dan Ackroyd után. Sajnos még a főnöke se tudott rajta segíteni, úgy tűnt, hogy Dan Ackroyd már nem lakott Müller úrnál, de hova ment, ez rejtély maradt. Az idő múlt és Kimnek el kellett ismernie, hogy bár még mindig gyakran gondol a férfira, sőt, egyszer, sajnos hiába, megpróbálta kitudakolni a címét Kanadában, de az életet tovább kellett folytatnia. Többet dolgozott, lovagolt, vadászott, elment kiállításokra és múzeumokba, szóval mindent megtett, hogy végre elfelejtsen ezt a férfit - de nem sikerült!


DAN - EGY ÚJ KEZDET

-És itt látják néhány festményt egy nálunk még nem nagyon ismert művésztől, aki főleg kanadai otthonának csodálatos tájait és lovakat fest, Dan Ackroyd a fiatal művész neve.- Kim, aki éppen az új galériában tartózkodott úgy rezzent össze, mintha villámcsapás érte volna. Gyorsan, mert azt gondolta, hogy rosszul hallott, még egyszer kérdezte a festő nevét a galéria alkalmazottjától. A férfi csak bólintott.
-Igen, Dan Ackroydról van szó. Nagyon megtisztelt, hogy éppen nálunk állítja ki műveit először Spanyolországban. Először Angliában láttam egy-két festményt tőle, és amikor felajánlottam neki, hogy itt is rendezhetnék neki egy kiállítást, nagy örömömre beleegyezett.- Újságolta a férfi. -Magának tetszenek a képek?- érdeklődött az egyértelműen izgatott Kimnél.
-Oh, igen! Érdekelnek a festmények - és a festő egyaránt. Rendkívüli ember lehetett, annyira jól tudja érzékeltetni a hangulatokat és vágyakat.
-Örülök, hogy ez a véleménye!- szólt egy mély hang Kim háta mögött. A fiatal nő azt hitte, hogy rögtön elájul. Erősen szorította a katalógust a kezében és nagyon lassan fordult a hang iránt.
-Kim, TE?! Oh, elnézést, kérem, O'Keary asszony! Mit keres maga itt?- csodálkozott Dan, aki soha nem gondolta volna, hogy éppen itt fog a fiatal nővel összefutni. Hirtelen búcsúzásuk óta csakis őrá gondolt, de nem volt alkalma felkeresni...és most itt áll előtte, szebb, mint az emlékében volt és ugyanazt érezte a művei láttán, mint ő, amikor megfestette őket.
-Ackroyd úr!- Kim alig bírt megszólalni, félt, hogy mindjárt sírni fog boldogságában. -Milyen véletlen!- Kérdően nézett a férfira, aki megértette, hogy nem itt, a sok néző között akarja boldog újratalálkozásukat átélni. A fiatal férfi gyöngéden megfogta Kim kezét, és a kijárat felé vezette.
-Tűnjünk el innen, még mielőtt az emberek megismernének!- suttogta, és Kim szívesen követte. Egy pár méterrel odébb találtak egy csendes kis éttermet, ott leültek az utcától legtávolabb eső sarokban lévő asztal mellé. Kim még mindig azt hitte, hogy álmodik, pedig a férfi, aki vele szemben ült hús-vér volt és szelíden mosolygott. Végre Kim megszólalt.
-Hogyan került ide? Már azt hittem, hogy visszament Kanadába.
-Ott is voltam.- válaszolta a fiatal művész. -El kellett mennem, egy-két dolgot rendezni. De mivel megígértem a galériatulajdonosnak, hogy nála kiállítok, visszajöttem a képeimmel - és a sors szerencsésen összehozott magával!- Hangja annyira boldogan csengett, hogy Kim is észrevette.
-Én is nagyon reméltem, hogy majd egyszer viszontlátom magát!- suttogta Kim és elpirult. Akkor Dan megfogta Kim vékony kezét az ő nagy, de finom kezével.
-Megkérhetem, hogy Dannak szólítson?
-Szívesen, ha engem Kimnek hív!
-Örömmel, Kim!- A két fiatal boldogan nézte egymást, szemük sokkal többet mondott, mint ezer szó és kezük összeforrt néma ígéretnek.
-Mit óhajtanak rendelni?- A pincér megállt mellettük és a varázs szétfoszlott.
-Két narancsitalt, kérem.- válaszolt Dan, szemével Kim beleegyezését keresvén. A pincér elment és a két ember szerelmesen nézett egymásra.
-Soha nem hittem volna el, hogy ilyen gyorsan megtalállak!- Dan alig bírt hinni a jó szerencsének és Kim bólintott.
-Éjjel-nappal csak rád gondoltam, Dan. Nem akartam elhinni, hogy véglegesen eltűntél volna az életemből, de sehogy se sikerült, nyomodra bukkannom.
-Istenem, milyen idióta voltam!- kiabált Dan olyan hangosan, hogy egy-két vendég már az ő asztaluk felé nézett. -Amikor olyan gyorsan el kellett búcsúznunk teljesen elfelejtettem megadni neked a címemet! De te se adtad oda a tiedet. így ugyanolyan pácban voltam, mint te!
-De a jó Isten segített és itt vagyunk, újra együtt!- fejezte be Kim, amikor Dan áthajolt az asztalon és egy nagyon finom csókot lehelt a nő szép arcára. Kim hátán végigfutott egy meleg hullám, a férfi észrevette reakcióját, gyorsan átült egy Kim mellette székre és karjába vette a fiatal nőt. Hosszú, szenvedélyes csókban találkoztak ajkaik. Kim úgy érezte, mintha felrepülne a csillagok közé, mintha a föld többé nem forogna, és minden idő megállt volna. Erre várt egész életében! Erre az érzésre! Ez volt az igazi szerelem, a végtelen boldogság! El volt felejtve az az idő, amikor az anyja elnyomása alatt élt, el volt felejtve a rossz házassága, a válás, a gyerek elvesztése, minden, minden el volt felejtve! Dannak érezni kellett, hogy Kim éppen e pillanatban adta oda neki a lelkét a szívét, magát - a férfi vajon elfogadná mindezt tőle?
-Gyere, menjünk a hotelszobámba!- suttogta a férfi, amikor gyöngéden felsegítette Kimnek. Mint két tizenéves, akik valamilyen tiltott játékot akarnak űzni, úgy surrantak el az utcában a hotel felé. Sokkal később, Kim nem tudta volna megmondani, hogy órák teltek el vagy egy örökkévalóság, éppen a haját rendezte egy nagy tükör előtt, és alig bírta felismerni magában azt a boldogtalan nőt, aki eddig volt, amikor Dan hátulról átölelte finom testét. Kim halkan nevetett, de a mosolya lehervadt, amikor látta a tükörben, hogy a férfi milyen komoly arcot vág.
-Drágám, mi van veled?- kérdezte, de volt egy előérzete, hogy valami szörnyűséget fog majd hallani a szeretett férfi szájából.
-Kim, Kedvesem, bocsáss meg nekem!- suttogta a férfi, -éreztem, hogy akartál és én is úgy akartam....de nem lehet folytatni!- Kim úgy érezte, hogy a lába összerogy alatta, de a férfi erős karjai megtartották.
-Kim, el kell neked mondanom az igazat. Túlságosan szeretlek, minthogy veled szemben hazugsággal tudnék élni. De tudnod kell, hogy jegyesem van, nemsokára feleségül fogom venni! Ma elvesztettem a józan eszemet, annyira örültem, hogy találkoztunk, de most választanod kell: Ha elég neked a barátságom - úgy mint a szó nemes értelmében létezik, akkor boldogan odaadom neked. De ha többet akarnál, akkor sajnos el kell mennem, és soha többet nem fogjuk viszontlátni egymást! Ennyivel tartozom a mennyasszonyomnak! Az eskü nekem szent, de vannak olyan kísértések, mint te, amelynek nehéz ellenállni. Ezért ez esetben soha többet nem fogsz hallani rólam! Nálad a döntés!- Kim azt hitte, hogy az esze állt meg, hogy rosszul hall, hogy vége az életének! Lázasan keresett egy járható kiutat, a szíve hasadt ketté, amikor meg kellett fontolnia, hogy az erős vágy Dan után és ennek elvesztése jobban kibírható, mint az, hogy elkötelezi magát egy plátói barátságban. Ha a barátság mellett döntene, eléggé erősek lennének-e mindketten, nehogy idővel megszegnék az ígéretüket?
-Mivel jobban szeretlek, mint saját életemet, viszont ki nem bírnám, ha többet nem láthatnálak.... barátságodat kérem és megkínállak a barátságommal.- sóhajtott Kim és meleg könnyek peregtek le az arcán. Ezekkel a szavakkal Kim jövője el volt döntve. Mert egy dolog biztos volt: Dan után nem lesz több férfi az életében. Kim érezte, hogy a férfi a háta mögött mélyen felsóhajtott, a keze szorítása engedett. Most egy finom csókot nyomott a fiatal nő dús hajába.
-Köszönöm szépen, Kim! A világ legboldogabb férfijává tettél!- Bár Kim nem nagyon értette, hogy a férfi ezzel mit akart mondani, de megkönnyebbült, hogy a nehéz pillanatnak vége szakadt.
-Dan, egyetlen egy dolgot kérnék tőled,- szólt Kim, miközben az arcáról letörölte a könnyeket. -Soha többet ne beszéljünk a mai napról, kezdjük a barátságunkat elölről, érzelem és megbánás nélkül.
-Megígérem neked, Kedvesem!- bólintott Dan. -De most elmegyünk vacsorázni, egy kis változatosság nem árt, és be kell ismernem, hogy eléggé éhes is vagyok. Remélem te is.- tette hozzá gyorsan.
-Persze, én se ettem reggel óta.- válaszolt Kim és egy kis mosolyt erőltetett az ajkára. A férfi elvitte Kimet egy hangulatos kis étterembe, ahol spanyol zene szólt és népi ételekkel kínálták őket. Vacsora után taxival Kim lakásához mentek. Dan kedvesen elbúcsúzott a fiatal nőtől, de amikor el akart menni, Kim megfogta a kezét.
-Dan!- alig lehetett hallani a szavakat. -Viszontlátlak? Fájdalom és félelem volt a fiatal nő szép zöld szemében, amikor várta a férfi válaszát.
-Addig, míg te betartod az ígéretedet!
-Betartom! Szavamat adom rá! – Suttogta Kim. -Holnap elmész a galériába?- Dan bólintott.
-Délután ott leszek, de este bérelhetek egy lovat, és együtt kilovagolhatunk, ha akarsz.
-Csodálatos lenne!- örült az ajánlatnak Kim. -Dragonfly biztosan élvezni fogja, hogy más ló is vele lesz.
-Ezt úgy értsem, hogy te is nagyon élvezni fogod.- nevetett a férfi. -Rendben van, hat órakor itt leszek, majd megmutatod nekem a környéket. Bízom benne, hogy nem fogsz eltévedni. Jó éjszakát, Kim!- Azzal beült a váró taxiba.
-Jó éjszakát, Dan!- kiáltott utána Kim és megpróbált az erős látszatot legalább addig megtartani, míg a férfi már nem láthatja őt, majd berohant a házba és sírva fakadt. Megint széttört egy remény! Pedig azt vélte érezni a férfiban, hogy ő ugyanolyan erősen szereti őt, mint ő a férfit! De milyen egyenes karakter! Hiába fájt Kimnek a szíve, csodálta Dant. Már nem volt visszaút, választott! Csak be tudják tartani ígéretüket! Dan is elmélyült a gondolataiban. Nem csalódott a fiatal nőben! Kim annyira szerette őt, hogy inkább plátói barátságot választott, nem a végleges elszakadást. A sex kevesebbet jelentett neki, mint az igazi szellemi vonzalom. Kim szerette őt, mint embert, nem mint testi gyönyör adóját. Milyen rendkívüli nő! Az első lovaglás után gyakran mentek el kettesben a tágas andaluziai síkságban. Kim továbbá is az irodában dolgozott, de igyekezett este korán hazajutni, lemondta a nem túlságosan fontos utakat és egy korábbi időpontra kérte a szabadságát. Mindez nem maradt titok a főnöke előtt, aki egy szép napon nem bírta tovább és a titkárnőjéhez fordult.
-Nem kell-e számítanom arra, hogy maga itt hagy bennünket?- kérdezte Kimtől egy kis mosollyal. Kim kissé elpirult, attól még szebb lett, majd zavartan hebegte.
-Dehogyis, Molina úr, illetve,....nem tudom! Semmit sem tudok! Azt se tudom, hogy hol van a fejem!- Mit is mondhatott mást, hiszen tényleg fogalma se volt róla, hova fog vezetni az egész.
-Maga szerelmes!- Nem volt kérdés, a főnöke nagyon jól érezte, hogy mi megy végbe a fiatal nőben. Kim bólintott.
-Igen, de vannak akadályok, illetve inkább barátságról lenne szó... De megígérem, ha netán el akarnék menni, maga lesz az első, aki tudni fog róla.
-Remélem is, és sok sikert kívánok magának!- szólt és visszament az irodájába. Megnyugodott, még nem aktuális a dolog, még számíthat a titkárnőjére. Múlt az idő, a két fiatal majdnem minden estét együtt töltötte, de szerelemről több szó nem esett.
-Kim, Kedvesem, holnap el kell utaznom Kanadába!- mondta egyszer Dan a lovaglás előtt, amikor éppen Kim nyitotta ki neki az ajtót.
-Már holnap!- kiáltott fel rémülten Kim. -És mikor jössz vissza?- tette hozzá alig érthetően, mert attól félt, hogy Dan majd arról értesíti őt, hogy nem akar soha többet visszajönni. De a férfi következő szavai legalább hagytak egy kis reménysugarat a fiatal nő számára.
-Édesapám meghívott egy közös munkára, amikor befejeztem, visszajövök ide.
-Számolni fogom az órákat!
-Inkább a napokat!- nevetett a férfi. -Mert kell egy kis idő már a repülőútra is, és aztán a dolgok gyakran nem mennek olyan gyorsan, mint hogy mi azt szeretnénk. És otthon el is kell magyaráznom, hogy miért töltök olyan sok időt Spanyolországban.... De megígérem, hogy sietni próbálok.- Kimnek csak most jutott eszébe, hogy otthon várja egy mennyasszony a férfit, és hogy igencsak csodálkozik, miért marad a vőlegénye olyan sokáig távol. Vajon a férfi megmondaná majd neki az igazat - vagy inkább hazudna? De mi is az igazság? Dan amellett, hogy sok időt töltött Kimmel, utazott, benyomásokat gyűjtött új festményekhez, kiállításokat rendezett és új kapcsolatokat talált. Elhinné neki a mennyasszonya az igazságot?
-Rád várok az életem végéig!- ígérte Kim, majd szólt Dragonflynak és elvágtázott gyorsabban és még gyorsabban, hogy a szél a szemébe csalta a könnyeket, vagy inkább összefolytak azokkal a könnyekkel, amelyeket Kim elkeseredettségben potyogtatott. Dan is szabad utat adott lovának és lassan beérte Kimet. A fiatal nő addigra már annyira úrrá lett magán, hogy mosolyogni is tudott.
-Dan, nem foglak elkísérni a repülőtérre! Utálok búcsúzni ezer és ezer ember előtt! De gondolatban mindig veled fogok lenni, bárhol is leszel! És nagyon kérlek, gyere vissza, amikor mindent elintéztél! Dan, Drágám, csak te adsz értelmet az életemnek!- Dan mindent tudott eddigi életéről, a kolostorszerű ifjúságáról, a házasságba való menekülésről, a kapcsolat csődjéről, a gyerek elvesztéséről. Kim egyszer mindent elmondott neki és a férfi megértette, hogy mennyit jelent annak a törékeny nőnek az ő barátsága, támasza.
-Ne félj, Kicsikém! Visszajövök! Megígértem, betartom! Azzal áthajolt a másik ló felé és simogatta a nő nedves arcát.
-De nem szeretném többet látni, hogy sírsz!- mosolygott, mert nagyon jól látta, hogy nemcsak a szél miatt volt könnyes a fiatal nő szeme. Lépésben mentek vissza és gyönyörű érzés töltötte ki fiatal testüket. A boldogság és lélekrokonság érzése. Másnap Dan elrepült Kanadába és Kim imádkozott, hogy a férfi minél hamarabb visszajöjjön hozzá. Eszeveszetten dolgozott, a házát csak akkor hagyta el, amikor Dragonflyt vitte hosszú lovaglásokra. Az egyik napon elmerészkedtek egy olyan vidékre, ahol azelőtt még soha nem jártak. Itt hegyesebb volt a táj és tele bozótosokkal. Kim hagyta magát elringatni a kanca lágy menetelésében, a szeretett férfira gondolt és nem figyelte a környéket. De egyik pillanatról a másikra nagyon is ébren volt. Egy sövény mögött szabadon legelt egy kis csoport lovak, köztük egy nagy mén. Amikor a csődör meglátta a kancát, felemelte nemes fejét és messzire elhangzott vad nyerítése. Kim hiába próbált elnyargalni, Dragonfly úgy döntött, hogy megvárja a mént. Halkan és lágyan nyerített, mire a mén könnyű ügetésben elindult felé. Kim szólt, először életében használta a pálcát - mindhiába. A kancája nem mozdult el! A mén már teljes sebességgel vágtázott, az orrával a földön, lobogó farkával a levegőben! Amikor a kancához ért lágyán megszagolta, de Dragonfly felvisított és az elejével vágott a csődör felé. Arra a mén megfordult és a kanca oldalába kezdett rúgni. Kimnek éppen annyi ideje maradt, hogy kiugorjon a nyeregből, másképpen a mén patai biztosan széttörték volna a lábát. Kénytelen volt a földről végignézni, hogy a mén fedeztette a kancáját. Bár még emlékezett a lova volt tulajdonosának szavaira, hogy a kanca nem akar semmit se tudni a csődörről, de eszerint a férfi tévedett. Amikor a mén leszállt Dragonflyről és elballagott, Kim visszaült a nyeregbe és a most már engedelmes kancával hazament. Amit most még csak sejthetett: Dragonfly tizenegy hónap múlva egy szép, egészséges kancacsikónak adott életet! Dan eközben találkozott a szüleivel, elvégezte megbízását és visszarepülése előtt még talált annyi időt, hogy egy ékszerészhez betérjen. Három hét után megint leszállt Sevillában. Taxival gyorsan kivitette magát Kim lakásához. Dobogó szívvel állt az ajtó előtt és csengetett. A ház belsejében Kim könnyű lépteit lehetett hallani, amikor az ajtó felé közeledett. Az ajtó kinyílt - és Kim arca felragyogott, amikor látta, hogy ki áll ott.
-Dan! Már itt vagy! Istenem, mennyire örülök! Jó utad volt? Minden rendben, otthon?
-Jobb, mint azt el tudnád képzelni!- nevetett a férfi, felemelte a szóhoz nem jutó Kimet erős karjaiba és bevitte a hálószobába. Ott nagyon gyöngéden lefektette az ágyra, letérdelt mellé és csókolni kezdte. Lélegzetét visszatartva a fiatal nő figyelte a férfi különleges viselkedését. Először meg volt lepve Dan csókjainak intenzitása miatt, majd csak gyönyört lelt benne. Később az agya egy kis rejtett zugában kételkedni kezdett: vajon a férfi elfelejtette ígéretét?
-Dan, Dan! Mit csinálsz?- suttogta ijedten és megpróbált, a férfi öleléséből kibújni. –Elfelejtetted az esküdet?- Dan rázta a fejét és újra átölelte a fiatal nőt.


-Nem felejtettem el semmit, Drágám! De nincs több eskü! Csak próbára akartalak tenni - és te sikeresen vizsgáztál! - Mennyire féltem, amikor döntés elé állítottalak, hogy a barátságomat kéred, vagy inkább a szakítást választod! Imádkoztam, hogy a szerelmed legyen olyan nagy és erős mint az enyém! És nem csalódtam benned! Kim, drága Szerelmem - akarsz a feleségem lenni?- és megint elfedte a gyönyörű arcát csókjaival. Kim, aki a férfi vallomása hallatán először kissé mérges lett, nem bírt ellenállni Dan viharos udvarlásának.
-Igen, Szerelmem, akarok!- suttogta. Azután már csak a végtelen szerelmük volt. Egy örökkévalóság egy pár nap múlva a két fiatal megbeszélte a közös jövőjüket. Úgy döntöttek, hogy Spanyolországban fognak összeházasodni, és addig ott élni, míg mindent el tudnak intézni, és majd Kanadába költöznek. Mint mindig, a hivatalok nagyon lassan dolgoztak, sok ellentmondásos rendelet létezett és a két fiatal alig bírt célhoz jutni. Persze eléggé különleges esetről volt szó. Egy Spanyolországban élő, de ír állampolgárságú, elvált nő férjhez akart menni Spanyolországban, egy Kanadában élő kanadai férfihoz, tényleg nem túl egyszerű!
-Drágám, azt hiszem, hogy most minden papírunk megvan!- kiáltott Kim egyszer, amikor egy hosszú nap után hazajött. Dan éppen a konyhában a vacsora készítésével volt elfoglalva, de mégis kijött a folyosóra, megcsókolni a fiatal nőt.
-Na végre! Már alig bírtam elviselni ezt a vétkes életet!- viccelt jó hangulatban, majd visszarohant, mert sűrű füst jött ki a konyhából. -Na tessék, odaégett a vacsoránk!- bosszankodott. -Kedvesem, nem akarsz ma egy étteremben vacsorázni?
-Szívesen, főszakács úr!- nevetett Kim, -a maga főztje igazán nem ínycsiklandó!- Végre eljött az az okirat is, amely Kim kanadai letelepedését - házasságkötése után - engedélyezte. A fiatalok úgy határoztak, hogy Sevillában lesz a polgári esküvő, majd Kanadában az egyházi, hogy Dan szülei is részt vehessenek rajta. Egy gyönyörű napsütéses reggelen a két szerelmes kitartó reggeli után felkészült a nagy napra. Az anyakönyvvezető már várta őket, amikor Kim, Dan és Rosa a férjével, mint tanuk megérkezték. A mennyasszony egy üvegzöld, bő szoknyát viselt, fehér csipkés blúzzal, a vőlegény zöld öltönyt, fehér inggel és zöld nyakkendővel. Ez a szín nemcsak nagyon előnyes volt Kim vörös hajához, azonkívül jelképese ír származását és természetszeretetét is mutatta. Kezében ízléses kis csokor vörös rózsákból, Dan is egy vörös rózsát hordott a zakóján. A szertartás rövid volt, de nagyon ünnepélyes, utána az ifjú pár megvendégelte a tanukat egy kis étteremben. A nászéjszakát ebben a hotelszobában töltették, ahol legelőször találkoztak. Kimnek sikerült gyorsan és jó pénzért a lakását eladni, bár kanadai dollárban nem sok ellenértéke volt. A főnökétől, aki nem nagyon szívesen hagyta okos titkárnőjét elmenni, kedvesen elbúcsúztak, a főnök felesége még meghívta őket egy flamenco-estre Jerezben. Bár az este eléggé későn ért véget, másnap kora reggel a fiatal pár már ébren volt: Elérkezett az indulás ideje! Most csak két bőrönddel mentek el, a többi holmi és a lovak egyelőre Rosánál maradt, majd hajóval lesznek átszállítva a tengeren Kanadába. Kim csak nagyon óvatosan hozta szóba a két ló szállítását, mert félt, hogy Dan esetleg túl igényesnek találja kívánságát. De kellemesen csalódott.
-Természetesen elvisszük a lovaid is, Drágám!- mondta Dan, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog a világon, hogy valaki két lovat áthajóztat az Atlanti-óceánon egészen Kanadáig. -A farmon elférnek, sőt biztos majd barátaik is lesznek - és a pénzről nem beszélünk! Senki nem kívánhatja tőled, hogy itt hagyd a kedves állataidat!- Kim alig bírta megköszöni kedves férje oly megértő gesztusát. Amikor Kim Dan oldalán bement az óriási nagy repülőgépbe, arra gondolt, hogy most megint fordulópont következik az életében. Egy új ország vár rá, új nyelvet kell majd megtanulnia, mert ott, ahol Dan lakott, a francia volt a hivatalos nyelv. És bár a férje folyamatosan beszélt angolul és franciául, Kimnek a francia teljesen idegen nyelv volt. Sebaj, majd megtanulja! Nem bán semmit, csak végre boldog lehessen! Magasan a felhők felett Kim újra úgy érezte magát, mint amikor a lovaival vad vágtában a síkságokat rótta. Boldog volt, szabad és kötetlen! Simogatni kezdte Dan kezét, amely a térdén feküdt.
-Dan, Drágám, annyira vágytam erre a pillanatra! Szeretnék végre megismerkedni az országoddal és a szüleiddel!-
-Megígérem neked, Kedvesem, hogy mindent megteszünk, hogy boldog légy!- válaszolt a fiatal férfi és megcsókolta gyöngéden a feleségét. Végre a gép alatt eltűntek a felhők és Kim felkiáltott örömében.
-Dan, nézd csak! Ez a távolság! Ez az eszméletlen távolság! Ameddig csak a szem ellát, mindenütt szép, vadregényes, lakatlan természet!- Dan megértően bólogatott és felesége homlokából kisimogatott egy hajtincset, amely olyan gyakran makrancosan belelógott a szemébe.
-Drágám, mégis élnek ott emberek, ha nem is olyan sokan és nem olyan sűrűn! A farmom sok ezer hektár dús legelő közepén fekszik, a legközelebbi szomszéd pár mérföldre lakik tőlünk, a legközelebbi kisváros húsz mérföldre található. De a szüleim városi háza mindig rendelkezésünkre áll, úgyhogy nem kell lemondanod a város előnyeiről sem.- De Kim csak rázta a fejet.
-Nem hiányzik nekem semmi, amíg te velem vagy!- suttogta és még jobban befészkelte magát férje karjaiba.
-Boldog vagyok, hogy így gondolod, mégis el kell néha mennem a városba. Egyszer, mert apám üzlete ott van, és néha segítenem kell neki a kivitelezésben, de azért is, mert ott vannak azok a galériák, ahol a képeim vannak kiállítva. Természetesen nem kell velem jönnöd, amikor kiállításokra megyek, vagy üzleti úton vagyok, nem bánom, sőt megértelek, ha a farmon akarsz maradni. És még valami: soha nem kell dolgoznod, van elég pénzem! De ha mégis akarsz, természetesen választhatsz egy neked megfelelő munkát. Mindig segíteni fogok neked!
-Oh, Dan, te olyan megértő vagy velem szemben!- sóhajtott Kim. -És köszönöm szépen a bizalmadat! A közeljövőben inkább élni akarok, veled utazni, és a farmon segíteni. Később majd meglátjuk..... De talán jobb lenne, ha gyerekekre is gondolnánk. Nem vagyok már fiatal lány, és mivel tudom, hogy te is nagyon szereted a gyerekeket.....
-Drága szerelmem, persze, hogy gondoltam arra is!- kiáltott a férfi az oldalán. -Bár ezt butaságnak tartom, hogy öregnek tituláld magad, de igaz, hogy szeretnék én is nagyon gyerekeket tőled. És ha azután teljesen otthon akarsz maradni és felnevelni a gyerekeket, azt is megértem! Szeretlek, amilyen vagy, szeretem a jellemedet és a természetességedet! Maradj mindig te magad!- Azzal megcsókolta a feleségét, míg a légikisasszony meg nem érintette a vállán és mosolyogva közölte velük, hogy be kell kapcsolni a biztonsági öveket, mert leszállnak. A repülőtéren gyorsan átmentek a vámvizsgálaton, a tiszt, aki az útlevelüket ellenőrizte gratulált nekik, amikor Kim beutazási lapján észrevette, hogy fiatal házasok. Dan gyorsan keresett egy taxit, azzal mentek a város másik végében lévő belföldi repülőtérre. Egy kis gép már várta őket, indulásra készen, majd rövid idő után leszállt egy kisváros peremén, ahol Dan apjának volt az üzlete. Dan küldött neki egy táviratot, mikor fognak megérkezni, így az apja már ott volt a váróteremben. Kim kíváncsi volt a férje szüleire, akiket csak fényképről ismert. Most itt álltak egymással szemben. Kim tett egy fürge pillantást a még fiatal férfira, míg Dan bemutatta őket egymásnak.
-Kim, szeretném bemutatni az apámat, Patrick Ackroyd, született skót. - Apám, itt a drága feleségem, Kim született O'Keary, Írországból!-
-Üdvözlégy új hazádban, Kim, ha megengeded, hogy így hívjalak!- mondta az apja. Először csak nyújtatta a kezét a fiatalasszony felé, de egyszer csak átölelte és megpuszilta az arcát. Kim alig jutott levegőhöz.
-Jó napot és köszönöm a szíves fogadtatást, apa - ha így hívhatom!- mosolygott. Dan csak nézte őket boldogan és várt, míg rá kerül a sor. Majd ő is átölelte az apját, aki egy kurta: -Jól választottál!- a fia fülébe súgta. Dan apja vezette őket az autójával először az irodába, majd a városi házhoz, ahol Dan anyja már izgatottan várta őket. Amikor kinyitotta az ajtót, egy örömkiáltással fia nyakába borult és könnyes szemmel megpuszilta. Majd kissé zavartan Kim felé fordult.
-Bocsáss meg, Kedvesem, hogy először a fiamat üdvözlöm, de mindig annyira félek, amikor ezekre a hosszú repülőutakra megy, hogy alig várom haza, épségben! De had nézzelek meg: Te vagy a fiam kiválasztottja, elismerem, jól választott! Először kicsit féltem, amikor megmondta nekem, hogy elvesz téged feleségül, de most, hogy látlak, biztosíthatlak: nagyon örülök, hogy elnyerted Dan szívét! - Mindig azt reméltem, hogy Dan után még egy lányom is lesz, de nem lehetett!- szomorkodott az anya. -Most úgy érzem, hogy végre mégis lányomra találtam. Ha akarod, mondhatod nekem, hogy: anya!- Kim nagyon meghatódott Dan anyjának beszéde hallatán, impulzívan odament a kedves nőhöz és átölelte.
-Megpróbálok, jó lánynak lenni - anyu!- Akkor már mind a két nő sírt, a két férfi csak nézte őket elképesztve. Dan karon fogta az apját és bevitte a konyhába, ahova majd egy pár perc múlva a két nő is bejött.
-Örülök, hogy kedvelitek egymást.- mondta Dan, aki soha nem felejtette el, hogy az anyja, amikor ő már tizenöt éves volt, terhes volt egy lánygyerekkel, de elvetélt és soha többé nem lehetett gyereke. A közös vacsora nagyon jó hangulatban telt el. Másnap Dan apja elvitte a feleségét és Kimet a városba, Dan elment a kis templomba, amely a város előtt egy csendes parkban feküdt, a következő napra tervezett esküvőt megbeszélni a pappal. A kis fatemplom majdnem eltűnt a virágtengerben, amikor a ragyogó napsütésből Kim Dan apja karján belépett a kellemes félhomályba. Dan már várta feleségét az oltár előtt, az első padban ült Dan anya, több családi barát és ismerős. Kim ruhája végre olyan volt, mint mindig álmodta, mert végre ő választhatta ki magának: fehér és földig érő, háta közepére hulló csipkés fátyollal. Felső része sima volt, csak a nyakkivágáson volt egy kis finom csipke, a szoknya bő, hímzett mintákkal. Kezében volt egy csokor olyan mélyvörös rózsa, mint a polgári esküvőn is. Dan fekete frakkot viselt, hófehér inggel. Orgonaszó közben a pap felszentelte a fiatal párt. Még egyszer gyűrűt cseréltek, és amikor a sekrestyében beírták nevüket a nagy könyvbe, Kimnek úgy tűnt, mintha angyalok énekelnének, és örök boldogságot ígérnének! A szertartás után a fiatal pár elutazott Dan farmjára. Amikor egyszer elhagyták a várost, mindjárt a vadonban jártak. Kim szeme beitta a végtelen messzeség látványát. Dan leengedte a kocsi tetejét, így Kim gyönyörű haja lobogott a szélben és kis örömkiáltásokat tett, annyira hatott rá ez a táj. Minél messzebbre jutottak, annál jobban úgy érezte, mintha mindent ismerne, mintha hazajönne vagy legalább olyan helyre, ahol már élt és nagyon boldog volt, pedig még soha nem volt Kanadában, sőt még filmben vagy képen se látta ezt a környéket. Annyira meghatódott, hogy a torka összeszorult és könnyesek lettek a szemei.
-Tetszik az új otthonod?- kérdezte Dan, majd csodálkozóan nézett a feleségére, amikor Kim el-elcsukló hanggal kinyögte, hogy:
-Oh, Dan! Csodálatosan érzem magam, mintha hazajönnék!- A férfi finom érzéke suttogta neki, hogy felesége többet akar mondani, de nem bírja. Így csak halkan felnevetett.
-De hiszen, hazajössz, Kim!- De a nő rázta a fejét.
-Nem lehet ezt így elmagyarázni, de olyan érzésem van, mintha itt már éltem volna és itt hagytam volna a szívemet. - Hiszel a reinkarnációban?- kérdezte férjétől, aki meglepetésében majdnem a másik sávra hajtott, mert Kimre nézett.
-Reinkarnáció? Hogyan?
-Nem tudom, csak így gondoltam?- válaszolt Kim. -De azzal el lehetne legalább megkísérelni elmagyarázni. Ha egy előbbi életemben itt éltem volna, és nagyon boldog lettem volna - akkor hihetőbbnek tűnne az érzésem!
-Milyen ötleteid vannak, Kim!- csodálkozott Dan. -De örülök, hogy szeretsz itt lenni, az én és persze most már a te otthonban! Mindjárt a farmon leszünk, már láthatod a tetőket a fák mögött. Fogadásodra szépen kicicomázott!- Először Kim nem értette férje szavainak jelentését, de amikor közelebb kerültek, megértette.
-Jaj de csodálatos!- kiáltott Kim. És tényleg, a birtok nagyon szépen és tisztán nézett ki. A fakerítések fehérre voltak meszelve, minden ablak előtt virágok, a fű a kertben frissen le volt nyírva és minden ragyogott a szép napfényben. A birtok egy nagy belső kert körül terült el. Volt ott egy nagy ház, szemben a bejárattal, jobb oldalon egy kisebb ház, baloldalon hosszú istálló. Mögötte még más gazdasági épületek, karámok és egy konyhakert. Utána csak dús legelők amennyire a szem csak ellátott! A ház előtt egy fiatal pár várta őket, a farm felügyelője és felesége, aki addig a konyhában segített. Dan kiugrott a kocsiból és segített Kimnek kiszállni.
-Kim, Drágám! Itt látod barátaimat és hűségés segítőimet, Jack Milest és feleségét, Anne!- Majd közelebb lépett hozzájuk és kezet ráztak.
-Anne, Jack, bemutatom nektek a feleségemet, Kim Ackroyd!- jelentette büszkén.