ZENE alatt kis függöny le, díszlet ki, kúria előtti függöny fel, a nyitás már a KÚRIÁT mutatja. (Főépület, gémeskút) Emberek jönnek-mennek, dolgoznak. JULIKA gyalog jön be jobbról, megy a ház elé. Balról egy kopaszodó, idősebb, kövér FÉRFI eléje lép.
VIHAROSI: (mézes-édesen) Drága, édes Kisasszonyom! Kérem, hadd csókoljam az édes kicsi kezecskét! Szerintem nem is tudja, hogy milyen kicsi, cuki lány, magácska!
Meg akarja fogni Julika kezét, a lány visszariadt.
JULIKA: (keményen) Kérem, Uram! Hányszor kértem, hogy ne zaklasson! Nem szeretem a modorát – sőt –nem szeretem magát!
VIHAROSI: (hízelgően) De Kicsikém! Ne legyen már kis csacsi! Tudja, én imádom a makrancos nőket! Minél jobban ellenállnak, annál érdekesebbek! – Tudja egyáltalán, hogy miért jöttem ma ide?
JULIKA: (határozottan) Nem – és nem is vagyok kíváncsi rá! Hagyjon békén és ne jöjjön többé ide, vagy kidobatom!
VIHAROSI: (édesen) Oh, milyen bájos! Hidd el, a mai nap után már nem jövök ide – mert majd te jössz el hozzám – mégpedig feleségül!
JULIKA: (meghökken) Feleségül??? – Soha!
VIHAROSI: (bólint) De, de. Mégpedig hamarosan a párom leszel. Még ma beszélek az édesapáddal – és mára egy hete lesz az esküvőnk.
JULIKA: Ettől óvjon meg a jó Isten! – Apám is tudja, hogy magának csak a hozományomra fáj a foga.
VIHAROSI: (büszkén) De attól még szeretem magácskát! Szeretem nevelni a kis vadóc fruskákat – olyanak, mint egy nyers csikó. Kissé be kell törni, kissé verni, kissé simogatni – attól majd nagyon kezesek lesznek!
JULIKA: (keserűen) Hát persze: Kissé betörni, kissé elverni, kissé simogatni – kezelje csak íly módon, akit akar, de biztosítom, hogy minálunk még a lovakat sem kezelik ezekkel a módszerekkel.
VIHAROSI: (halkan, sokat sejtően) Azt majd meglátjuk. (hangosabban) Akkor is a párom leszel!
JULIKA: Soha.
VIHAROSI megfogja Julika karját, meg akar csókolni. JULIKA felkiált,kirántja a karját, elfut a ház felé. Az APJA kijön a tornácra.
APA: Mi ez a lárma? (meglátja Viharosit) Maga még mit keres itt? Már a múltkor is megtiltottam magának, hogy lábatlankodjon a tulajdonomban. A lányomat még hagyjon békében!
JULIKA: Köszönöm szépen, édesapám, hogy megmentett. Ez az ember folyton zaklat engem azzal, hogy feleségül akar venni! És aztán erőszakos is!
APA: (Viharosi felé) Igaz ez?
VIHAROSI: Oh, dehogy. Csak kissé megijedt a lánya.
JULIKA: (felháborodottan) Hazug gazember!
APA: Julika, kérem! Hol marad a nevelésed?- Uram! Azonnal hagyjon el a birtokomat, vagy szólnom kell a csendőr biztosnak?
VIHAROSI: (mély, gúnyos bókkal) Ahogyan parancsol, Grófúr! Most elmegyek, de biztosítom, hogy ha a lánya nem lehet az enyém, akkor másé sem lesz! (kimegy balra)
APA: (fordul Julika felé) Remélem, hogy nem látjuk többé. Viszont lenne egy-két komoly szavam részedre, lányom.
JULIKA: Hallgatom, édesapám.
APA: Julika, felnőtt vagy, lassan tényleg férjhez kellene menned.
JULIKA: Én viszont úgy gondolom, hogy még van nekem bőven idő, mielőtt elkötelezem magam egy életre.
APA: Én viszont biztonságban szeretném tudni egyetlen gyermekemet.
JULIKA: A biztonság nem tesz boldoggá!
APA: Boldog vagy nem, szeretném, ha férjhez mennél.
JULIKA: (hevesen) Én viszont nem!
APA: (mérgesen) Julika! Hogyan beszélsz te velem? Mit merészelsz? Elfelejtetted mi a tisztelet, a gyermek engedékenysége?
JULIKA: Dehogy! Csak férjet nem akarom!
APA: (ordít) Julika! Én vagyok az édesapád! Döntésem végleges! Férjhez mész – méghozzá olyan emberhez, aki nekem megfelel!
JULIKA: (halkan) Édesapám, kérem, emlékezzen vissza! Anyával szerelemből házasodták össze, nem családi kényszerből! És milyen boldogan éltek együtt sok éven át..
APA: (révedő pillantással) Igen lányom, szerelem volt első látásra. De ez csak ráadás volt számomra. De ez egyáltalán nem jellemző a mi körünkben.
JULIKA: Viszont létezik kivétel. Hadd várjak én a férjhezmenetellel, míg szerelmes nem leszek a jövendőmbe!
APA: Addig még rá sem néztél senkire.
JULIKA: Ez igaz. Mert szívem még nem talált magának párját.
APA: (hevesen) Te mit is tudsz a szerelemről? A szerelem majd a házasságban jön. Csak tisztelj a férjedet és engedelmeskedj neki, akkor nem lehet nagy baj belőle.
JULIKA: Hát ez az! Szó sincs róla egyenjogúságról! Én viszont nem akarok csak a férjem lábtörlője lenni!
APA: (megállítja) Julika! Milyen beszéd ez?
JULIKA: Olyan, amilyen a szívemben van!
APA: Lányom, érts meg, hogy nem bújhatsz ki a rend alól. Nézd – (előveszi egy bőrtokot, kinyitja, benne csodaszépnyakék) ezt az ékszer drága édesanyádé volt, ő viszont a nagymamájától örökölte. Nagyon szép és értékes munka. Utoljára az esküvőnkön viselte. A tiéd lehet – ha teljesíted leghőbb kívánságomat.
JULIKA: És milyen kívánság ez, édesapám?
APA: Nos, én már választottam neked férjet. A becses nyakéket meg az esküvőd napján kapsz tőlem nászajándékként.
JULIKA: De, édesapám! Most mondtam, hogy mennyire nem akarok még férjhez menni! Nem vagyok szerelmes, nem vagyok még felkészülve rá!
APA: (ordít) Én viszont már megegyeztem a jövőbeli férjeddel. Molnár grófúr nagyon jómódú, előkelő ember. Amikor kérte a kezedet, nagy megtiszteltetés volt számomra, hiszen ő az egyik leggazdagabb ember az országunkban, de talán az egész Monarchiában nincs még egy olyan gazdag ember. Már az esküvő dátumáról is beszéltünk. A grófúr azt szeretne, hogy Júniusban legyen a nagy nap és én javasoltam neki június második hétvégét. Addig a grófúr egyszer eljön, hogy személyesen is találkozzon veled.
JULIKA: (felkiált) Ez hihetetlen! Maga elfogadott az én nevemben egy olyan ember házassági kérelmét, akit meg sem ismerem közelebbről?
APA: Csakis te tehetsz róla, hogy nem ismered. Ő viszont látott téged, és ahogyan mondta, rögtön beléd szeretett.
JULIKA: (hevesen) Nem fogok egy olyan emberhez feleségül menni, akit nem szeretek! Miért kényszerít engem egy házasságba, amely csak tragédia számomra? A gróf olyan idős, hogy az apám lehetne, kövér, undorító és visszataszító! És az emberek mesélik róla, hogy.....
APA: (közbevág) Pletykák! Csakis pletykák!
JULIKA: De a jósnő is azt mondott, hogy..
APA: Julika! Te voltál ennél a boszorkánynál? És el is hiszed neki, amit mond? Okosabbnak tartattalak annál! – Száz szónak is egy a vége: te férjhez mész Molnár grófhoz – éspedig június második hétvégén.
JULIKA: Édesapám, könyörgök! Adjon nekem időt! Ha már kénytelen leszek férjhez menni, akkor hadd válasszam ki magamnak egy hozzám illő férfit!
APA: Késő, lányom! Adtam neked elegendő időt, nem használtad ki, férjhez mész, punktum!
JULIKA: (hevesen) Soha! Soha nem leszek ennek az embernek a felesége! Még ha ő lenne is az utolsó férfi a világon!
APA: Ez az utolsó szavad?
JULIKA: Igen!
APA: (vészjóslóan) Akkor is, ha házasság helyett a kolostorba zárlak?
Farkasszemet nézi a lányával, aki állja a tekintetét.
JULIKA: (halkan, de határozottan) Igen!
Az APA vállát vonja, elfordul, bemegy a házba, csapkodja az ajtót maga mögött. JULIKA megy a házbal sarka felé.
JULIKA: Oh, drága jó Istenem! Mit tehetek? Mi történt az apámmal? Addig minden kívánságomat teljesített, sőt, azt is megkaptam, amit nem kértem. Most viszont…. De egy biztos: soha, soha, soha nem leszek Molnár gróf felesége!(gondolkodik) Viszont a kolostor sem kecsegtető kilátás. Meg kell találnom egy kiutat!
Amikor eléri a ház-sarkot, nekidől a falnak,énekel (MIÉRT VAGYOK ÉN LEÁNY?) A DALvégén elfut a kúthoz, lerogy a földre, sír.
AJÁNLOM AZ OLDALT
