-Kim, itt vagyok a repülőtéren, gyere értem!- parancsolta a lányának. Kim nem is akart hinni a fülének.
-De anya, milyen repülőtérről beszélsz? És miért nem küldtél legalább egy táviratot?
-Nem ment másképpen!- válaszolta kurtán az anyja. -De most siess! Magyarázatra később is lesz idő!
-Két óra múlva ott leszek, hamarabb nem megy!- mondta Kim, majd reszkető lábbal kisietett a karámhoz, ahol Dan éppen egy fiatal lovat idomította. A férfi meglátta Kim rendkívüli feldúltságát és sejtette a legrosszabbat.
-Dan, el kell hoznom az anyámat!- suttogta Kim. -Már a repülőtéren van, nem is hagyott más választást nekem, minthogy érte menjek. Sejtelmem sincs, hogy mit akar, és hogy miért nem értesített előre bennünket!
-Nahát! A szentségit!- ordított Dan. -Észnél van ez a nő? Hónapokig semmi hír és most az.....! Mit akar? Meddig marad és hol?
-Fogalmam nincs, Drágám! Mára biztosan itt akar maradni, majd megkaphatja a vendégszobát, de utána máshol kereshet magának helyet! Nem akarom, hogy nálunk lakjon!
-Jobb is!- gondolta Dan, aki attól félt, hogy a két nő között vagy kitör a háború vagy Kim aláveti magát megint az anyja hatalmának és visszasüllyedne legrosszabb lelki állapotába. -Majd megkérdezem Bill Robertson. Van egy kis panziója, ha van szabad szobája, az anyádat odavisszük!
-Remek ötlet!- bólintott a felesége. -De akkor is imádkozom, hogy nem akar sokáig maradni! Na, szia, majd jövök!- mondta Kim és lábujjhegyre állt, hogy megcsókolja a férjét a lovon.
-Jó utat! Én majd gondoskodom a többiről!- szólt Dan. Kimnek egész úton ez forgott a fejében, vajon az anyja miért jött el olyan hirtelen Kanadába, de mivel nem talált semmiféle kielégítő választ, meg kellett várnia, míg találkozik majd az anyjával.
-Jó sokáig tartott!- mondta szemrehányóan az anyja, amikor Kim végre a váróteremben megtalálta. A nő mellett volt három óriási bőrönd, két kisebb táska és a kézitáskája. Kim összerezzent, amikor látta a rengeteg poggyászt, amelynek a szállítása nem csak egy vagyonba kerülhetett, de azt is sejteni hagyta, hogy az anyja hosszú időre szándékozik majd Kanadában maradni.
-Hosszú út volt. Szia, anya, jól volt a repülés?
-Kövérebb vagy, mint gondoltam!- szólt kihívóan az anyja, nem törődve azzal, hogy évekig nem találkoztak, és hogy másképpen is lehetett egy találkozást lebonyolítani.
-Mi van otthon?- kérdezte Kim az anyjától. -És miért jöttél el?
-Apád meghalt és Maude összeházasodott egy nemkívánatos emberrel, így eladtam a házat és úgy döntöttem, hogy nálad fogok lakni. Majd gondozásba veszem a gyerekedet!
-Micsodaaaaaaaa???!!!- Kim nem is bírt szólni, annyira megijedt. Az anyja nem is vette észre lánya meglepetését.
-Maude férje nem nyerte el a tetszésemet, el is költözött otthonról ahhoz az emberhez és mivel még a közelében se akartam élni, úgy elhatároztam, hogy hozzád jövök. Végül is te is a lányom vagy, hiába hogy csúnyán viselkedtél velem szemben. De még mindig jobb, mint Maude férje!
-Legalább írhattál volna.- csóválta Kim a fejét. Nem értette, hogy miért kellett most elviselnie az anyját.
-Nem volt már sem időm, se kedvem! És mit kellett volna elrendezned? Eddig is mindig nekem kellett mindent elintéznem!- Kim nem is válaszolt arra a képtelenségre.
-Hogyan történt......apámmal? Bár Maude egyszer mondta, hogy beteg, de nem hittem volna, hogy meghal.
-Rákos volt, kórházban halt meg, másodnap már eltemettem. Hiába értesítettelek volna, úgyse tudtál volna eljönni.
-Eljönni talán nem, de legalább egy koszorút megrendelni neki, igen!
-Na, most már tudod!- fejezte be a témát az anyja
-Melyik hotelben foglaltál szobát?- kérdezte Kim, aki nagyon jól tudta, hogy az anyja legalább egyelőre nem szándékozik hotelben lakni. A válasz mindjárt igazolta is feltevését.
-Azt hittem, hogy meginvitálsz, hogy a házadban lakjak!- förmedt rá az anyja.
-Néhány napig igen… sóhajtott Kim. -De utána vagy találsz magadnak valamit, vagy panzióba költözöl!
-Kidobnál?- kérdezte csípősen Arden.
-Szó sincs róla kidobásról, de nincs helyem két háztartásnak, azonkívül ott van a férjem és a gyermekem. Dannal egy terven dolgozunk, hogy a lótartás a lovak igényeire nézve magánszemélyeknél jobb legyen, segítek az apósomnak a papírmunkában és vezetem a háztartást. Nincs időm mással foglalkozni!
-Vigyázhatok a gyerekedre!- ajánlotta sunyi mosollyal az anyja.
-Csak azt nem!- kiáltott fel Kim. -Nagyon jól ismerem a módszereidet! És eleget kínlódtam miatta! Nem, nem! Az én gyerekemet TE nem fogod nevelni!
-Köszönöm szépen a nyájas fogadtatást!- gúnyolódott az anyja. A farmon kiszállt a kocsiból, fintorgott egyet az állatok láttán, majd bement a házba. Dannak, aki a szalonban ült csak egy hűvös:
-Jó napot!- szólt, majd ellenőrizte az egész házat. A szobája, úgy tűnt legalább, tetszett neki. Amikor meglátta Errolt, odament és át akarta ölelni, de a fiú rémülten ordítozva elrohant.
-Mi van vele? Nem ismeri embereket? Talán fél tőlem?- csodálkozott Arden.
-Nem, asszonyom!- szólt Dan a fotelból. -De nincs hozzászokva, hogy letámadják. Ha békében hagyja, odamegy majd magától. Azzal felállt és kiment a fia után, aki az istállóban, a lovaknál keresett menedéket.
-Gyere ide, Errol! Nincs mitől félned! Ez csak a másik nagyanyád! Anyukád édesanyja. Kissé más a viselkedése, de nem akar semmi rosszat.- biztatta a gyereket. –Majd ha bejössz, szépen köszönj, utána újra játszhatsz.- A férfi fogta a gyerek kezét és együtt bementek a házba. Ott Errol szépen köszönt a nagyanyjának, majd sarkon fordult és elment Annehez, ahol a tőle két évvel fiatalabb lányával kezdett játszani.
-Ez aztán a nevelés!- kiáltotta Arden. -Ahogy látom, éppen jókor jöttem!- Azzal leült a kanapéra és kiabált Kimnek.
-Kimberley, gyere ide, beszélnivalóm van veled!- Kim éppen apósa havi elszámolásával küszködött.
-Most nem érek rá, majd később beszélgethetünk!- szólt a dolgozószobából.
-Kimberley, most akarok veled beszélni! Majd azután dolgozhatsz tovább!- Kim annyira ismerte az anyját, hogy tudta, jobb, ha most beszél vele, addig az anyja úgyse hagyná békén őt, míg oda nem megy. Felállt és bement a szalonba.
-Mi van, anya? Tényleg nagyon fontos dolgom van, és holnapra készen kell, hogy legyen!
-Nem tart sokáig, amit akarok mondani!- válaszolt az anyja. -Csak annyi: Az itteni légkör egyáltalán nem tetszik nekem, a gyereked neveletlennek találom, és a férjed egy hülye paraszt viselkedését mutatja be. Hogyan bírsz te ilyen körülmények között élni? Nos, az itteni dolgok láttán úgy döntöttem, hogy inkább kissé messzebbre költözök. Ha találnál nekem valamilyen megfelelő kis házat, hálás lennék neked. És figyelj oda, hogy egy szobával több legyen, hátha majd te és az a gyerek el akartak szökni innen.
-Ami a házat illeti, ne félj, nagyon fogok igyekezni, hogy megtaláljam! De ne várj arra, hogy valaha is eljönnék hozzád segítségért vagy lakni! Nagyon boldog vagyok itt a családommal.- Kim mégis úgy érezte, hogy nem lesz majd eléggé erős hozzá, mindig ellenállni az anyjának. A nő, mint egy hatalmas pók behálózta áldozatát, majd valamikor hirtelen előugrik és végez vele! Akkor már csak egy önálló akarat nélküli bábu lenne az anyja kezében. A vacsora feszült légkörben zajlott. Nem jött létre a máskor oly természetes könnyű beszélgetés, még a gyerek is érezte, hogy valami más van és halkan ette az ételt. Amikor végre Kim anyja felment a szobába, Errol csendesen elaludt az ágyában és Kim hozzásimult férje megbízható testéhez, halkan sírni kezdett.
-Dan, Drágám, kérlek, találj olyan gyorsan, ahogy csak tudsz egy innen minél messzebbre fekvő házat az anyámnak! Egy másodperccel többet nem akarom, hogy itt lakjon! Mindenbe beleszól!
-Kedvesem, persze hogy mindent megteszek, hogy kiköltözzön innen az anyád. Beismerem, engem is a hideg ráz, amikor hallom vagy látom. Félelmetesen parancsoló egy teremtés! Ez a nő soha nem ismerte a kudarcot?
-Nem hiszem, mindig ő volt a győztes!- suttogta Kim.
-Találok neki nagyon gyorsan egy lakást, nagyon messze innen.- ígérte meg Dan, majd gyöngéden simogatta felesége csodálatos testét. Annyi év házasság után a férfi még mindig képes volt feleségében felkelteni a legnagyobb gyönyöröket és Kim is tette a magáét a férjével szemben. De hiába volt a csodálatos szeretkezés, amikor Kim férje karjaiban elaludt, mégis visszajött a rémálom. Zokogva felébredt. Amikor a férfi érezte a nő testének rázkódását, mindjárt megértette, mi a baj.
-Megint eljött a szörnyű álom?- kérdezte Kimtől, aki könnyes szemmel bólintott, majd megfogta férje kezét és vadul verő szívére tette.
-Igen, a rémálmom visszajött! Anyám megint hatása alá vont!
-Kim, Drágám! Ne beszélj már olyan badarságot! Itt vagyokveled! EGYÜTT erősebb vagyunk, mint bárki! Még az anyádnak sincs olyan erős hatalma!
-Köszönöm, Dan, új életerőt adsz nekem! Csak ne engedj el a karjaidból.- suttogta Kim, majd újra befészkelte magát a férfi meleg teste mellé és lassan újra elaludt. Óvva és védve a szerető férj által.
-Hogyan lehetséges, hogy a TE gyereked azzal a....... azzal a szolganép lányával játszik? És miért van egyáltalán ilyenkor már ébren az a kisfiú? Tanult már valamit?- Arden számtalan keresztkéréseket tett fel Kimnek, amikor a fiatalasszony éppen a reggelit készítette.
-Ez az én életem, semmi közöd nincs hozzá!- válaszolta Kim kurtán az anyjának miközben a pirítóst kivette a kenyérpirítósból.
-De a gyerek majdnem négyéves!- förmedt rá az anyja. -A nevelésével kellene foglalkoznod és semmi mással! Amikor te olyan idős voltál, én már nem mentem dolgozni, miattad!!!- kiabált Arden. De Kim nagyon lassan terítette a reggeliző asztalt és majd csak egy jó idő után válaszolt.
-Anya, Errol neveléséről Dan és én magam döntünk! Eléggé ismerem a te felfogásodat a nevelésről, hogy elutasítsam! A gyerek szabadon nő fel, átélheti a saját tapasztalatait, barátokat kereshet magának! Azonkívül Anne és Jack Miles inkább barátok, mint alkalmazottak, de semmiféleképpen nem szolgák! Ők segítenek nekünk, mint mi nekik! És ezzel kérlek, hogy legyen befejezve a téma!- Szó nélkül meredt az anyja a lányára. Mi lett abból a könnyen befolyásolható és simán elnyomható gyerekből? Az életerős akaratú asszonyt faragott belőle! Arden belátta, hogy csak más taktikával érhet célhoz.
-Jól van Kim! Ne csinálj már olyan nagy felhajtást belőle! Látom, hogy a férjednek nagy hatása van rád, talán jobb, ha vele tárgyalok!- Azzal kivonult a szobából. Dan, aki észrevette, hogy mennyire megváltozott a felesége az anyja hatása alatt, nagyon igyekezett, hogy találjon anyósának egy megfelelő házat. Tíz nap múlva sikerrel járt. Kétszáz mérfölddel tőlük éppen szabad lett egy kis ház és Dan rögtön elintézett mindent, hogy anyósa minél előbb beköltözhessen. Amikor végre Kim anyja elment, az egész család felsóhajtott. Kim megint szabadabban lélegzett és Errol se hiányolta a nagyanyját. Egyetlenegy dolog sötétítette el a harmóniát: Kim anyja most már naponta hívta telefonon, követelve, hogy lánya tárgyaljon vele minden mozzanatáról, hogy mit csinált a család, hol voltak és miben állt Errol tanítása. Bár Kim mindig kérte az anyjától, hogy hetente egyszer is elég lenne egy telefonhívás, Arden nem törődött vele. Idővel Kim belenyugodott. Errol lassan felnőtt, szeretettel körülvéve és gyönge kezek vezérlése alatt. Dan gyakran elvitte a fiát, hosszúkat lovagoltak, napokig kint maradtak, vadásztak, együtt éltek a természettel. Néha Kim is velük ment, de e téren inkább hagyta az apjára Errol nevelését. Viszont sokszor fogta szépséges kancáját és kiment Dannel egy-két órát a farm közelébe, Errolt Annenál hagyván. A hosszú téli estéket a család a kandalló előtt töltötte, Kim meséket olvasott Errolnak és Dan behozta a festőállványt és új műveken dolgozott. Karácsonykor elmentek szánkózni, a lovak hámjukon rengeteg apró csengő csilingelt, a család meleg bőrökbe volt burkolózva. Másnap eljöttek Dan szülei, harmadnap Kim anyja, ha az időjárás engedte. Teltek-múltak az évek. Egyszer egy szép tavaszi napon, amikor Kim éppen a kertben gyomlált, szúró fájdalmat érzett a hátában. Alig bírta magát a házba vonszolni, és az orvost felhívni. Dan éppen visszajött a városból, amikor meglátta a feleségét összehúzva a kanapén feküdni.
-Istenem, Kim, mi bajod van?- kérdezte és letérdelt az asszony elé.
-Annyira fáj a derekam, nem bírok még rendesen feküdni sem!- suttogta Kim fájdalomtól eltorzult arccal. -Olyan ez, mintha egy izzó drót végig húzkodna a derekamtól a lábujjamig.
-Hívjak orvost?
-Köszönöm, Drágám, már hívtam, mindjárt jön. Remélem, hogy nem visz máris kórházba engem!
-De Kim, ha kell, jobb lesz ott, legalább teljesen átvizsgálnak!- biztatta Dan a feleségét. -És ne félj, itthon minden rendben lesz. Errol úgyis bentlakásos, csak a hétvégén jön haza, akkor majd én főzök rá! Már nem kisgyerek, megérti, ha talán mégis kórházba kellene menned! De egyenlőre várjunk még, hogy mit mond majd az orvos. Remélem, nem lesz nagy baj!
-Oh Dan! Utálok másnak a terhére lenni! Hála az istennek csak nagyon ritkán vagyok beteg, de eddig még mindig el tudtam látni a háziasszonyi, anyai, feleség teendőit. De úgy érzem, most nem lesz lehetséges, és rád száll majd az egész pluszmunka!
-De Kedvesem! Olyan csacsi vagy! Ez nekem nem görcs. A fő az, hogy TE egészséges legyél!- Kiáltott a férfi és megcsókolta felesége könnyes arcát. - Miattam már ne legyen neked ősz hajad!- nevetett. Régi vicc volt köztük, mert Kimnek válása és gyereke elvesztése óta rengeteg ősz hajszál volt a fején, de sikeresen befestette őket, így mélyvörös hajzuhataga még mindig gyönyörű volt. Amikor az orvos eljött, Kim már alig érzett fájdalmat, de amikor kissé hirtelen fel akart ülni, újra bele nyílalt. Az orvos mindjárt elvitte a kórházba, csak röntgennel lehetett az okot kimutatni.
-Vigyázz magadra és Errolra!- mondta Kim, amikor befeküdt az autóba.
-Vigyázz csak te magadra, mi majd megleszünk!- ígérte Dan a feleségének, amikor az autó elindult. A kórházban Kimet mindjárt nagyon jól fogadták, még aznap sor került a röntgenre. A képek kimutatták, hogy az egyik porckorong néha az idegre nyom, attól a fájdalom, de azt is mutatták, hogy Kim gerince természetellenesen egyenes volt.
-Milyen sportot űzött maga növekedése alatt?- kérdezte a kezelő orvos tőle.
-A harmadik és a tizenötödik életévem között sokat balettoztam, azóta lovagolok, úszok vagy futok.- válaszolta Kim.
-Aha, na ez mindent megmagyaráz.- mondta az orvos és mutatta Kimnek a képeket.
-Magának már nagyon egyenes gerince van, de a balett adta meg neki a kegyelemdöfést. Majdnem minden balerinának van hasonló baja, maga annyit nem edzett, de eleve eléggé egyenes gerinccel született. Jó mozgással segíteni lehet rajta, a lovaglás se rossz, ha nem éppen versenyszerűen díjugratást vagy vadászlovaglást űzne. Most injekciókkal segíthetek magán, de ha gyakrabban visszajönne a fájdalom, műteni kellene a gerincét! Most itt marad két napig, utána hazamehet, de otthon is még nagyon vigyázzon, hogy mit csinál. Ne emeljen nehéz dolgokat és pihenjen minél többet.- Azzal kiment és Kimnek megint volt min gondolkodni. Amikor másnap Dan eljött látogatóba, boldog volt, hogy felesége olyan gyorsan hazajöhet és hogy nem túlságosan komoly a baj.
-De ezt a fájdalmat is anyádnak köszöntheted!- mondta és Kim bólintott. Bár nem mondta meg Dannek, de tudta, hogyha esetleg műteni kellene a gerincét, nagyon veszélyes beavatkozásról lenne szó, tolókocsiban is végezhet. Éjszaka, amikor egyedül feküdt a kórházi ágyon, visszajött a rémálom. De másnap Kim már boldog volt, hogy Dan hazavitte. Folytatta szép életét, kissé jobban vigyázott magára, de kimondhatatlanul boldog volt. Egyszer egy iskolaszünetben az egész család elrepült Írországba, meglátogatták Maudet és férjét, Kim apját és az O'Keary sírhelyet. Ott Kim letett egy kis csokor kanadai vadvirágot a nagyszülők és nevelőapja sírjára. Végül is ez az ember nevelte fel és a maga módján biztosan szerette is Kimet. A két nővér megígérte egymásnak, hogy majd felváltva meglátogatják egymást, a két család nagyon megkedvelte egymást. Túlságosan gyorsan elmúltak a napok, már megint Kanadában voltak. Nyár után ősz lett, majd tél. A következő évben megint beköszöntött az ősz, amikor Kim a Sheilával való hosszú lovaglás után visszajött. Dan elvitte Annet és Jacket a városba, mert az autójuk szerelőnél volt, Errol iskolában. Kim éppen leszállt a lóról, amikor egy nagy fekete autófordult be az udvarba. Gyorsan bevitte a kancát a boxba, majd a vezetőhöz sietett, aki éppen kiszállt a kocsiból. Magas, vékony ember volt, szemüveggel, fekete öltönyben és aktatáskával a kezében. Amikor Kim megállt előtte, az úr megszólította.
-Ackroyd asszony?- Kim bólintott.
-Én vagyok! Mit óhajt? Nem akar bejönni, uram?- azzal előrement és kinyitotta a bejárati ajtót. Az idegen férfi követte a szalonba, ott leült. Addig várt, míg Kim is leült, majd kinyitotta az aktatáskáját és előhalászott egy fekete igazolványt, amelyet Kimnek nyújtott oda.
-Mulligan főfelügyelő vagyok, asszonyom, a spanyol kanadai nagykövetséghez tartozok. Még egyszer kérdezem öntől: Maga Kim Ackroyd, Dan Ackroyd felesége, született O'Keary, elvált Almerida asszony?- Kim nem tudta mire vélni a férfi kérdéseit, de nagyon kellemetlenül érezte magát.
-Igen, én vagyok az!- erősítette meg. -Ha akarja, lehozhatom az igazolványomat. Csak mondja már, hogy miért jött!
-Mindjárt asszonyom. De mivel csak magának adhatom át a hírt, meg akartam bizonyosodni róla, hogy maga a keresett személy.- Azzal átnyújtott Kimnek egy kis fényképet és egy hivatalos kinézetű iratot.
-Ackroyd asszony, sajnos szomorú hírt hoztam magának! Elvált férje autóbaleset következtében meghalt - és vele együtt közös gyerekük, César fiatalúr is.- Kimet úgy érte az újság, mintha villám sújtott volna rá. Szíve mélyében mindig azt remélte, hogy egyszer, amikor César nagykorú lesz és az apja már nem tilthatja meg neki, hogy lássa az anyját, esetleg eljönne hozzá, megkeresné őt Kanadában. És most - mindennek vége! Vége a reménynek! Vége egy fiatal életnek! Jobbat érdemelt volna, mint az apjával autóbalesetben meghalni! Kim csak percek múlva, gondolataiban nagyon messziről jött vissza, amikor végre megszólalt.
-Hogyan történt?- akarta tudni rekedt hanggal. Nem mintha sokat számítana, de talán mégis segít egyszer a sokkot enyhíteni, a felfoghatatlant megérteni. A férfi tisztában volt azzal, hogy milyen bánatot hozott a fiatal nőre, de nem tehetett mást, válaszolt.
-A volt férje az utóbbi időben már nem volt olyan ünnepelt toreador, mint régebben, igaz, első ifjúsága elmúlt már, de az ünnepek mindig nagyok voltak, sokat ivott és talán drogozta is magát. Egy ilyen átmulatott éjszaka után beült a tizenöt éves fiával a sportkocsijába és igen csak nagy sebességgel elhajtott. Egy hegyi szakaszon az egyik hajtűkanyarban elvesztette uralmát a kocsi felett - és belezuhant egy szakadékba. Ő meg a fia szörnyethaltak. Amikor az özvegynek átadtunk a hírt, éppen férje egyik barátjával találtuk egyértelmű helyzetben, nem volt túlságosan szomorú férje és mostohafia halála miatt, pláne amikor megtudta, hogy ő az egyedüli örököse. Almerida urat és a fiát egy kis falu temetőjében helyezték örök nyugalomba, úgy tudom, Almerida úr szülőfalujában. Itt a cím, ha esetleg fel akarná keresni a sírokat.- Kim reszkető kézzel átvette a férfitől a kis papírt, majd minden erejét összeszedve, felállt.
-Köszönöm, Mulligan úr, hogy olyan messziről eljött, fiam halálhírét elhozni. De most kérem, hagyjon engem egyedül gyászolni. Igaz, hogy sok sok éven át nem tudtam, mi van a fiammal, de ilyen hírt soha el nem tudtam volna képzelni!- A férfi megértette az asszonyt és csendesen kiment, míg Kim visszaesett a kanapéra és zokogni kezdett. Amikor Dan órákkal később visszajött, azon csodálkozott, hogy Kim nem jön elé, mint mindig szokott. Rosszat sejtve berohant a házba, ott megtalálta feleségét sírva és reszketve.
-Kim, Kim! Drágám! Mi van veled?- letérdelt felesége elé és gyöngédén simogatta eltorzult arcát. Amikor látta a mély fájdalmat a vonásain, megijedt.
-Kim, mondd meg - nincs valami baj Errollal?- lélegzet visszafojtottan várta a választ és felsóhajtott, amikor Kim a fejét rázta.
-Nem, Errol jól van - de César!- zokogott és bedobta magát férje bizalmat adó karjaiba. -César meghalt! Meghalt az apjával és az apja miatt! Autóbalesetben halt meg, mert az apja részeg volt vagy drog hatása alatt állt! Meghalt! Csak tizenöt éves volt! Oh istenem, végül is az én gyermekem is volt!!!!!- Dan csak tartotta az elkeseredett asszonyt a karjaiban, ringatta őt, mint egy csecsemőt és próbált mutatni neki, mennyire fáj a szörnyű hír neki is.
-Kim, nincsenek szavaim, megmondani, mennyire együtt érzek veled! Gyere, együtt viseljük a gyászt, meglátod, jobban megy, mint egyedül. És gondolj Errolra is. Kellesz neki, és nekem is kellesz! Ne hagyd el magad! Kettesben átmegyünk ezen a megpróbáltatáson is!- Szavai csak nagyon lassan szűrődtek be Kim tudatába, de végre belátta, hogy Dannak igaza van: gondolnia kellett az élőkre! A halottak már nem kelnek fel megannyi könny és gyász mellett se. Amikor Dan és Errol segítségével az első nehéz időszakon túltette magát, Kim lassan visszatalált magához. Elmúltak az évek, Errol lassan felnőtt, és mindig szerelem, boldogság és megértés volt a családban. Amikor Errol középiskolába ment, kiderült, hogy a legjobb sportoló az egész intézetben. Megértő szülei engedték, hogy az iskola mellett komolyan sportoljon is. Végre eljött a nap, amikor a fiatal férfinak döntenie kellett. Profi öttusázó akart lenni. Egy csendes tavaszi vasárnap este volt, amikor a kis család a kertben a nagy faasztal körül ült. A vacsora után Kim kihozta a kávét és egy nagy gyümölcstortát, majd leült és szétosztotta a süteményt.
-Errol, mondtad nekem, hogy profi sportoló akarsz lenni,- kezdte Dan a beszélgetést. -Én benne vagyok, jóváhagyom a döntésedet, de szeretném, ha anyád is beleegyezne.-
-Természetesen!- válaszolt a fiú. Errol most tizenhat éves volt, sportos alkata már előre mutatta, hogy mire teremtették. Korához képes elég nagy volt, izmos és jóképű. Fiatal arca sok karaktert mutatott. Hullámos barna haj majdnem a nyakáig ért, egy kis makrancos tincs mindig a homlokába esett. Sötétbarna szeme szépen ívelt szemöldökök alatt úgy csillogott, mint mély, rejtélyes láp. Markáns szája, mindig mosolygó ajkai felett kis orr volt. Nem volt kétséges, hogy Kim és Dan szeretett fia a lányok sztárja lett, de hiába versengtek a kedvéért, a fiú csak a sportnak élt.
-Anyám, kérlek, mondd te is, hogy helyesled a döntésemet.- kérte Errol Kimtől. Az anyja hosszan nézte a fiát, majd elmosolyodott.
-Igen, Errol, áldásom adom a döntésedre. De azt is tudd meg, hogy siker és kudarc nagyon közel áll egymáshoz ezen a pályán. De azt is hiszem, hogy jól fel vagy készítve arra, végül egy kicsit az én makacsságomból is örököltél. Ha én akartam valamit, legtöbbször sikerült is, azért nem féltelek, és sikeres jövőt kívánok neked!- Errol boldogan gyerekes csókot nyomott az anyja arcára.
-Köszönöm szépen, anya! Nagyon boldoggá tettél! Köszönöm szépen apa, neked is, mert megígértétek, hogy minden tőletek telhető támogatást meg fogtok adni nekem! Megígérem, nem fogtok csalódni bennem. Már a jövő tanévtől kezdve sportfőiskolába mehetek, a teljesítményeim olyan jók, hogy felvételiznem se kell.- Mesélte a fiú.
-Még jobbak lesznek, mert megengedem, hogy elviheted a saját lovadat.- ígérte neki Dan.
-Bár fájni fog nekem, hogy olyan távolra kerülsz, de örülök, hogy neked tetszeni fog,- tette hozzá Kim. -Nekem soha nem engedtek semmit, soha saját utamra nem mehettem - te legalább profitáld a szabadságodat, légy boldog!- Errol igyekezett is a szülők belé vetett reményeit teljesíteni. Rövid időn belül ő volt a sportfőiskola sztárja és bár, mint a sportban és az életben oly gyakran előfordul, nem mindig ő volt a győztes, szülei majdnem minden versenyre elkísérték, szurkoltak neki, örültek vele, amikor nyert és bátorították, amikor vesztett. Végre Errol lett a legfiatalabb öttusázó, akit Kanada valaha is küldött az olimpiai játékokra. Nagyon sikeresen szerepelt, de inkább az élmény volt nagyobb hatással rá, mint a sikere. A sportolók falujában történi is egy este, hogy Errol éppen a szálloda felé tartott, amikor egy fiatal lány majdnem a lába előtt esett el. Errol lélekjelenlétéről tanúsító gyorsasággal elkapta a fiatal lányt, azzal megelőzvén, hogy ez egy meredek lépcsőn leessen. A lány is érezte a veszélyt és belekapaszkodott a fiatalemberbe. Amikor végre visszanyerte egyensúlyát elpirosodott és zavartan hebegte:
-Elnézést, nem akartam megbántani magát!- majd felnézett Errol nevető arcába. -Maga, maga nem véletlenül Errol Ackroyd, a híres öttusázó?- kérdezte.
-De igen, személyesen!- nevetett a fiú és elengedte a lányt. -És te?- Bár kissé direkt volt a kérdés, a fiatal lány nem sértődött meg.
-Céline Belvedčre vagyok, a francia díjlovagló káderből, de sajnos csak tartalék.- tette hozzá halkan. Errolnak tetszett a magas, vékony teremtés. Szép arca volt, hosszú fekete hajjal, fekete szemével és vörös ajkakkal, amelyeket mintha csókra teremtették volna.
-Biztos vagyok, benne, hogy majd eljön a te időd is.- Mondta neki udvariasan Errol, majd gondolkozott egy kicsit. -Nem akarsz eljönni velem egy nyugisabb helyre, hogy a furcsa körülmények között létrehozott ismeretségünket kissé mélyítsünk?- kérdezte Célinetől, akinek annyira tetszett a fiú, mint Errolnak a lány.
-Szívesen! Ha nem lesz nagyon késő, mert reggel korán edzenem kell.- válaszolt a lány. Együtt mentek egy kis hangulatos kávéházba, ahol nem volt sok más sportoló és leültek egy kis asztalnál. Ez után az este után, amikor barátok lettek, gyakran találkoztak. Lassan erősebb érzelmek is keletkeztek, de a búcsúzás közeledett, a játékok véget értek. Mindenkinek haza kellett utaznia. Címeket és telefonszámokat cseréltek, megígérték egymásnak, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak. Majd eljött a szomorú nap, amikor cókmókjukkal együtt a repülőtérre mentek. Errol nem akarta Céline magáévá tenni, mielőtt biztos nem volt, hogy a lány ugyanazt érzi iránta, mint ő a lány iránt. Minden vagy semmi volt a jelszava, nemcsak a versenyben de az életben is. Kim mindjárt észrevette, hogy a fia megváltozott, amikor Dannal a repülőtéren fogadták. És azt is tudta anyjai ösztönnel, hogy nem a medál miatt olyan boldog a fia, hanem egy nagy szerelem miatt. Amikor a riporterek végre odaengedték őket, az első üdvözlések után Kim kissé félrevonult Errollal.
-Elveszítetted a szívedet, fiam?- kérdezte és arra a direkt kérdésre csak egyetlen lehetséges válasz volt.
-Igen, anyám.
-Eljött veled?- Kim kereste a többi sportoló között a fiának való lányt. De Errol rázta a fejét.
-Francia lány ő! Visszament Franciaországba! - Nem volt köztünk semmi, csak mély és tiszta barátság - de azt hiszem, a szívem választottja lenne!- suttogta az anyja fülébe.
-Nekem nagyobb problémákkal kellett megküzdenem!- nevetett Kim. -És nekem senki nem segített! De együtt, ha akarod, megtaláljuk a menyasszonyodat!- ígérte neki az anyja.
-Angyal vagy!- nevetett Errol és boldogan visszatért a szüleivel a farmra. Kim nem is hagyta, hogy sok időbe teljen. Egyszerűen meghívta az egész francia díjlovagló kádert egy edzőtáborba a farmjára. Név szerint kérte őket, így biztos lehetett, hogy Céline Belvedčre is velük jött. Már az első napon a két fiatal együtt kilovagolt és csak késő este tértek vissza a farmra. Vörös fejjel és boldog mosollyal! Éppen csak betették a lovakat az istállóba, majd berohantak a házba, ahol Kim, aki meglátta őket, visszahúzódott.
-Jönnek a fiatalok. Azt hiszem, lesz okunk, ünnepelni!- mosolygott Kim a férjére.
-Mit kellene ünnepelnünk?- kérdezte Dan, aki még nem volt teljesen tisztában azzal, hogy mi történik a háta mögött.
-Azt mindjárt meg fogják neked mondani!- nevetett Kim, amikor Errol és Céline kéz a kézben bejöttek a szalonba. Errol jutott elsőnek levegőhöz.
-Anya, apa, bemutatom nektek Céline Belvedčre, a menyasszonyomat!- Azzal megcsókolta a lányt, majd mindketten elfogadták a szülői jókívánságokat.
-Hol akartok majd élni?- kérdezte a praktikusan gondolkodó Kim.
-Még nem döntöttük el véglegesen.- mondta Errol. - Céline szeretne majd kanadai színekben indulni, akkor majd itt a környéken veszünk egy farmot, és edzőpályát építünk számára és számomra is. De mindig lesz egy kis házunk Franciaország déli részén, ahonnan Céline származik.
-Nagyon jól hangzik!- mosolygott Dan. - Természetesen segítünk nektek terveitek megvalósításában!
-Köszönöm szépen!- suttogta a fiatal lány.
-Köszönöm szépen, hálások leszünk a segítségért!- suttogta Errol is.
-Na, most már egy egészen nemzetközi családunk van!- nevetett Kim. -Ír, skót és francia vérvonal már van, Errol kanadainak tekinti magát és most még francia és olasz vér is keveredik bele, hiszen Céline anyja olasz származású! És most a nagy kérdés..... Mikor lesz az esküvő - és hol?
-Minél előbb!- kiáltott a két fiatal egyszerre, majd vörös fejjel nevetni kezdtek.
-Azt már tisztáztunk!- nevetett Dan és barátságosan megveregette Errol hátát. -De most már komolyan!
-Gondoltunk, hogy itt lesz a polgári esküvőnk és Franciaországban az egyházi, így kétszer ünnepelhetünk!- nevetett Errol.
-Jól van!- vágott közbe Kim. -De apád és én mindkét lagzin táncolni fogunk!- Így is lett. A polgári esküvőre eljöttek Dan szülei is. Bár betegeskedők és a kortól meghajlítva, de egyetlen unokájuk esküvőjén jelen akartak lenni. Kim anyja éppen kórházban feküdt, de nem is akart részt venni az örömünnepen. A fiatal párt a kisváros polgármestere adta össze, amikor kijöttek az ajtótól jobbra-balra lovasok álltak, ünnepélyesen feldíszített lovakkal. A végén egy kis hintó várta az ifjú párt, majd a két fekete mén elvitte őket az új farmjukra. A vadonatúj istállóban nyerített Kim és Dan ajándéka az ifjú párnak: egy kanca és egy mén Dan tenyésztéséből. A következő héten az egész család átrepült Franciaországba, ahol Céline családja már várta őket. Egy szép kis templomban még egyszer kimondták a boldogító igent. A két család mindjárt megkedvelte egymást, és mint megígérte, Kim áttáncolta Dannal az egész éjszakát. Amikor Kim egyszer megkérdezte Célina anyjától, hogy mit gondol arról, hogy a lánya most olyan messzire fog lakni tőlük, csak annyit mondott:
-Fő az, hogy boldog lesz! Úgyis vesznek majd itt is egy kis házat, és a szabadságukat nálunk töltenek!- Azonkívül Belvedčre asszonynak még két fiatalabb lánya volt, akiknek gondját kellett viselnie. Nagyon későn, illetve nagyon korán másnap reggel Dan gyöngédén átölelte feleségét.
-Nem vagy szomorú, hogy Errol most elköltözött otthonról?
-Miért lennék szomorú, Buta?- kérdezte Kim játékos felháborodással. –Végül is eléggé sokáig az enyém lehetett, most a saját családja lesz a fontosabb - de biztos vagyok benne, hogy nem fogja elfelejteni öreg anyját!
-Ki mondja, hogy öreg vagy? Igaz, nem vagy már a legfiatalabb!- nevetett Dan, de mindjárt visszahúzódott, mert feleségétől gyenge kis pofont kapott.
-Igaz, hogy már nem vagyok fiatal!- mérgelődött Kim. -De még ötvenéves sem vagyok! És még sok tervem van! Azonkívül az ember olyan öreg, mint aminek érzi magát - és eszerint még nagyon fiatal is vagyok!
-Elismerem, Drágám! Nekem is vannak még terveim! - Pláne ma estére!- nevetett Dan sokat sejtetően.
-Te huncut, te! Mindig csak erre az egy dologra gondolsz?
-De Szerelmem! Gondolok másra is. Például hogy napról napra szebb leszel érettségedben, és hogy tényleg ideje volt már, hogy Errol saját családot alapítson - így több időd marad velem foglalkozni!- mosolygott Dan a feleségére. Amikor este lefeküdtek, megint a csillagokban jártak. Dan és Kim még jobban közeledtek egymáshoz, Kim mindig elkísérte férjét kiállításokra, gyakran meglátogattak Errolt és Célinet, hol a farmon, hol a versenyeken. Kim is versenyzett néha, távlovaglásokon vett részt és Dan edzőként segített neki. Amikor Dan apjától megörökölte a céget, jó pénzért eladta, csak a családjának és a művészetnek akart élni. Kim néha cikkeket írt egy sportújságnak vagy rövid történeteket adott ki egy könyvben. Az anyja állapota mindig rosszabb lett, nem tudta már elhagyni a kórházat. Egy napon az orvos felhívta, hogy az anyja meghalt és Kim elment, hogy gondoskodjon a temetésről. A végrendeletből kiderült, hogy Kim az egyedüli örököse, Maudera még mindig haragudott, így fiatalabbik lányára nem hagyott egy fillért se. Viszont beismerte, hogy volt főnöke Kim édesapja volt, aki meg is fizetett érte, férje, Lloyd O'Keary soha meg nem sejtette, hogy Kim nem a lánya. Viszont az anyja ír földön akart örök nyugovóra térni, így Kimnek el kellett mindent intézni. Amikor anyja koporsójával átrepült Írországba, Dan nem volt vele. Ez az egyszer beteg volt és az orvosok megtiltották neki a hosszú és fárasztó repülőutat. Kim az anyja temetésen összetalálkozott húgával és férjével, őket elkísérte tizenkét éves lányuk. Még aznap este Kim visszarepült Kanadába. Amikor beült a belföldi járat kis gépébe, örült, hogy végre hazakerül. Nagyon várta, hogy Dan újra átölelje. Magasan a vad táj fölött repültek és Kim arra gondolt, hogy most végre az anyja elveszítette uralmát fölötte, hogy minden bizonnyal a rémálom többet nem tér vissza. A motor halk zúgásától elálmosodott, Danra gondolt és mosolyogva hagyta magát elringatni.

De akkor rémálma egy szörnyű robajjal valóság lett és az az asszony, aki azt hitte, hogy most végre megszabadult az anyja befolyásától és függőségétől, pillanatok alatt más emberektől függő nyomorék lett, úgy, mint ezt rémálmai utolsó pillanataiban mindig maga előtt látta.

Amikor Kim a múltból visszatért a jelenbe és óvatosan újra kinyitotta a szemeit, férje könnyektől nedves arcába nézett.
-Sikerülni fog, kicsi, drága Szerelmem!- suttogta a férfi és biztató mosollyal nézett a törékeny nőre. -Együtt erősek vagyunk Kedvesem, szembenézünk minden nehézséggel! Együtt minden könnyebben megy!

Egy elmondhatatlan szép érzés töltötte ki az asszony fájdalomtól átjárt testét. Igen, tovább akar élni, még ha rokkant is! Addig nem adja fel, míg a férje az oldalán lesz, és őt szereti! Együtt fel fognak építeni egy új életet, átalakítani a házat, utazni, még a szeretett lovassportot se fogja abbahagyni. Mindenre feltalálja majd a megfelelő módot és megoldást!

Tudta, hogy a nehéz időszak majd csak most következik be. Hosszú rehabilitációra lesz szüksége, míg majd először tolókocsiban és később megfelelő műlábakkal megtanulja és megszokja az új életstílust. De nem fogja feladni! Annyi mindenen ment már keresztül, ez az új megpróbáltatás sem fogja megtörni erős életkedvét.

Kim magának és mindenkinek újra meg fogja mutatni, hogy semmi sem lehetetlen - ha szeretünk és tudjuk, hogy szeretnek!