A Csárda előre. JULIKA és MARIKA pihennek a csárda előtt egy padon, az asztalon egy kancsó vízzel.
MARIKA: Elég volt nekem ez az út!
JULIKA: Ne panaszkodj, Marikám!
MARIKA: Nem panaszkodok, csak fáradt vagyok.
JULIKA: Pedig még továbbmegyünk.
MARIKA: Nem szeretném.
JULIKA: De muszáj!
MARIKA: Akkor pihenjük még egy kicsit.
JULIKA: Na jó. Azt hittem, jobban bírod majd, mint én, de tévedtem. Akkor hozok neked még egy kis frissítőt.
MARIKA: Köszönöm szépen, nagyon hálás leszek érte.
JULIKA: Inkább erős légy, mint hálás, hosszú még az út!
JULIKA bemegy a csárdába, MARIKA még ülve maradt. Egy kis idő után jobbrólbejön PÉTER, megáll a gémeskútnál, énekel MARIKAa dalhallatára felkel, odamegy a csikóshoz.
SZABAD ÉG
PÉTER (énekel)
SZABAD ÉG, SZABAD ÉG,
ÉLETEM VÁGYA A SZABAD ÉG!
SZABAD ÉG, SZABAD ÉG,
ÉLETEM PÁRJA, HOL VAGY TE MÉG?
VIHAROS AZ ÉGBOLT ALJA
JAJ ANNAK, KI KINT VAN MÉG
MENEKÜLJ AZ ESŐ ELŐTT
MENNYDÖRÖG A SÖTÉT ÉG!
PERZSELŐ NAP, TIKKASZTÓ HŐ
MESSZE OLY HŰS VIZET ÍGÉR
DÉLIBÁB CSALÓKA KÉPE
SZOMJAS MARAD KI ODA ÉR
SZABAD ÉG, SZABAD ÉG,
ÉLETEM VÁGYA A SZABAD ÉG!
SZABAD ÉG, SZABAD ÉG,
ÉLETEM PÁRJA, HOL VAGY TE MÉG?
PUSZTÁBAN A SZILAJ MÉNES
GYORS VÁGTÁBAN MESSZE SZÁLL
HORTOBÁGYI HETYKE CSIKÓS
PEJ HÁTASA MEG NEM ÁLL.
SEBESEN A SZELLŐ HÁTÁN
ESZEVESZETT SZÁGULDÁS
SZIKRÁZIK A FÉNYES PATKÓ
ÉLETEMNEK FÉNYHATÁS!
SZABAD ÉG, SZABAD ÉG,
ÉLETEM VÁGYA A SZABAD ÉG!
SZABAD ÉG, SZABAD ÉG,
ÉLETEM PÁRJA, HOL VAGY TE MÉG?
ÉLETEM EGYETLEN PÁROM – HOL VAGY TE MÉG?
PÉTER: (nézi a lányt) Tetszett?
MARIKA: Igen!Maga nagyon szépen énekel. – Marika vagyok, a Hajdú grófúr birtokáról.
PÉTER: Örvendek. Én még Péter vagyok, a csikós.
MARIKA: (szégyellősen) Tudom. Gyakran látom, amikor legelteti a ménest a birtokon.
PÉTER: De hogy van az, hogy én még nem láttam magácskát? Mert bizony emlékezném arra, ha már találkoztunk volna. Maga nagyon csinos kis hölgy.
MARIKA: (elpirul) Köszönöm szépen a bókot. Hát én csak nagyon messziről szoktam magát figyelni, nincs sok szabadidőm és a grófúr nem szereti, ha az alkalmazottjai elkószálódnak a birtokon.
PÉTER: Igazán? Akkor maga mit csinál most éppen itt?
MARIKA: Háááááát. Ez így volt, hogy a (majdnem kimondja: grófkisasszony, de még időbenvisszafogja magát) … a barátnőmnek el kellett mennie és arra kért, hogy kísérjem el. Kértem egy kis szabadságot, és a grófkisasszony elérte az édesapjánál, hogy elengedje.
PÉTER: Nagyszerű. És itt éjszakázták a csárdában?
MARIKA: Nem, csak pihentünk egy kicsit. A … a barátnőm éppen csak bement, hogy hozzon még egy kis frissítőt. (körbenéz) Nem is tudom, hogy miért nem jött meg. Nekem viszont nagyon jó, itt kint.
PÉTER: Én is jobban szeretem a kintlétét, mint a bezárkózottságot. Talán azért is választottam ezt a munkát.
MARIKA: Nagyon izgalmas élete lehet, a lovak mellett.
PÉTER: Hát, van ilyen meg olyan nap. Néha hetekig minden a legnagyobb rendben van, majd hirtelen történik valami.
MARIKA: Például mi?
PÉTER: Például betyárok el akarnak lopni a legjobb lovakat.
MARIKA: Istenem – és maga ilyenkor mit tehet?
PÉTER: Megpróbálom védeni a rám bízott lovakat, megakadályozni a lopást – de sajnos nem mindig sikerül.
MARIKA: És nem fél, hogy a betyárok megölik?
PÉTER: Hála az égnek mostanában nem nagyon törnek emberéletre. Régebben viszont biztos halál volt, ha valaki ellenszegülni mert nekik.
MARIKA: Ez a tudat megnyugtat – de kérem, ne kockázzon ez életét egy pár darab lóért.
PÉTER: Köszönöm szépen, nagy megtiszteltetés számomra, hogy annyira szíven viseli az életemet, de a feladatom a ménes gondozása, védelme, mindent meg kell tennem, hogy óvjam őket.
MARIKA: Akkor is; kérem vigyázzon magára!
PÉTER: Megígérem, a maga kedvéért!
JULIKA kijön a csárdából, keresi Marikát, meglátja, odamegy.
JULIKA: (Péter felé) Jó napot, uram.
PÉTER: Szép jó napot, kisasszony.
JULIKA: (Marika felé) Sajnálom, hogy félbe kell szakítanom a társalgást, de mennünk kell.
MARIKA: (sóhajjal) Rendben van. Jövök. (Péter felé) Viszontlátásra.
PÉTER: Viszontlátásra kisasszonyok. Örülök, hogy találkoztunk. (Marika felé, halkabban) Remélem, hogy máskor is eljön. Kedvelem magát.
MARIKA: (suttogva) Én is kedvelem magát.
JULIKA megfogja Marika karját, magával viszi Marikát.
JULIKA: (halkan) Gyere, Marikám. Minél messzebbre kerüljük apám birtokától, annál jobb.
MARIKA felveszi batyuját, int Péternek. A két lány elindul jobbra ki. PÉTER utánuk néz, majd kimegy balra.
I. FELVONÁS6.Jelenet
Csárda el, megint a betyártanya előre, de függöny (Erdő) mögött.
JULIKA és MARIKA sétál az erdő szélén. Batyu a hátukon.
MARIKA: Grófkisasszony, félek.
JULIKA: (haragosan) Marika, hányszor mondjam még neked, hogy ne szólítsd „grófkisasszony-nak”. Mi ketten falubeli lányok vagyunk, gyerekkori barátnők, és elmentünk meglátogatni a beteg nagynénit. Megértetted?
MARIKA: Igenis, gr……Julika!
JULIKA: Na látod, így már mindjárt jobb.
MARIKA: De – még mindig félek!
JULIKA: Bolondság! Túl izgatott vagy a menekülésünk miatt!
MARIKA: Csak nem érted – Julika! Én azért félek, mert lépteket hallottam.
JULIKA: Lépteket? (nevet) Itt? Hiszen nincs itt senki!
MARIKA: De azt mondják, hogy egy veszélyes betyárbanda garázdálkodik errefelé.
JULIKA: Betyárok?
MARIKA: Nekik aztán egy emberélet nem sokat ér. Péter mesélt nekem, hogy régebben majdnem naponta öltek meg valakit – főleg amikor gazdag volt az illető. Akkor mindent elvették tőle és attól sem riadtak vissza, hogy kísérettel utazó emberekre törjenek. Mostanában mintha talán valamivel csendesebbek lettek volna, de a múlt héten állítólag kirabolták egy postakocsit – bár a kocsis olyan részeg volt, hogy nem bírt egyértelmű felvilágosítást adni, hogy hogyan történt az egész és hogyan veszítette el a kocsiját.
JULIKA: Oh, Marika! Ne légy már olyan! Itt biztosan teljesen egyedül vagyunk és a lépteket csak a túltengő fantáziád képződményei.
MARIKA: Mégis rossz előérzetem van. És még fegyverünk sincs, hogy védekezhessünk.
JULIKA: Szépen is néznénk ki, állig felfegyverkezve! (nevet) Majd meglátod, mindjárt kiérünk a pusztába, ott szépen süt a nap és a sötét gondolataid elrepülnek.
Közben vagy 5 BETYÁR a két lány mögé lopakodott. Száraz fa recseg.
MARIKA: (hirtelen megáll) Viszont most egészen biztosan hallottam lépteket!
JULIKA: (most már mérgesen) Azonnal hagyd abba a hülyeséget! Itt nincs senki – és különben is nem félek semmitől és senkitől!
Ebben a pillanatban MIKLÓS terem előtte, pisztollyal a kezében. A két lány összerezzen.
MIKLÓS: Jól beszél, kisasszony!
A többi BETYÁR körbefogja őket.
JULIKA: Kik maguk – és mit akarnak tőlünk?
MIKLÓS: Magácskát akarunk és ezt a kis gyáva nyuszit itt! (nevet)
JULIKA előveszi a pénztárcáját, odaadja Miklósnak.
JULIKA: Tessék, itt van minden pénzünk. Szegények vagyunk, nincs több érték nálunk. Kérem, hadd folytathassunk utunkat!
MIKLÓS: Hát – mit is mondjam? Nem sok, annyi szent. (Megméreti a tárcát) De biztosan van valaki, akinek hiányoztak. Egy szíp összegért visszakaphatják benneteket. (a többi betyár felé) Mars – a táborba velük!
A BETYÁROK megkötöznek a lányokat, elviszik.
TÁBOR. Amikor megérkeznek, a többi betyár (JÁNOS nélkül) előjön, örömkiáltás.
1. BETYÁR: Lám, lám! Szíp kis fogás!
2. BETYÁR: Nézitek csak, hogy mit hozott a Miklós!
MIKLÓS: Két kis madárkát, akikért sok, sok váltságdíjat fognak majd fizetni!
3. BETYÁR: Ni, ni: nincs itt a vezér – és máris jó napunk van! Hol találtad?
MIKLÓS: Az erdő szélén kószálták. De csend! Gyorsan, hozz papírt, tintát meg tollat, a kisasszonyka levelet ír a papájának, hogy egy kis vagyon ellenében kiszabadul innen.
JULIKA: És ki viszi majd ezt a levelet az apámhoz?
MARIKA: (nagyon halkan) Akkor úgyis kiderül, hogy ki maga…
JULIKA: (ugyanolyan halkan) Igen, de most már úgyis mindegy.
MIKLÓS: Két emberem elkíséri a másik kisasszonyt és megvárnak, míg érkezik a pínz.
JULIKA: (beletörődik sorsába) Akkor hozzon már írnivalót, hogy minél előbb elkészüljön a levél.
MIKLÓS: Hogy milyen fölényes a kisasszony!
Pál, hé, Pál, igyekezz!
PÁL: Itt vagyok. (Leteszi a papírt, a tollat és a tintaüveget a földre.)
JULIKA elveszi, leül, térdén írja.
MIKLÓS: Holnapután itt legyen százezer korona, másképpen…. (kezével mutatja a lefejezést). És persze semmilyen cécó a csendőrökkel vagy a katonákkal, ugye érti?
JULIKA: (bólogat) Igen, értem! (Marika felé) Marika, ezt a levelet csakis apám saját kezébe adjál át. És mondd meg neki, hogy siessen a pénzzel – és ne szóljon senkinek, sem a csendőröknek, sem a katonaságnak! (odaadja a levelet Marikának)
MARIKA: (halkan) De nem hagyhatom itt a gr…. nem hagyhatom itt ezekkel a banditákkal!
JULIKA: Jobb, ha most elmész. Nincs más választás, így legalább te szabadulsz meg tőlük, és minél gyorsabban odaérsz apámhoz, annál gyorsabban jutok én is ki innen.
MARIKA: Hát, ha így gondol….. Akkor legyen!
MARIKA viszi a levelet, 2 betyár elkíséri, elmennek. MIKLÓS még mindig nézi JULIKÁT. A többi is, távolabbról. MIKLÓS hirtelen odalép JULIKÁHOZ, felrántja vállánál fogva.
MIKLÓS: Gyere velem!
JULIKA: (ellenkezik) Hova visz? Nem akarok innen elmenni!
MIKLÓS: Velem jössz, és kész!
Elviszi JULIKÁT egy fához, odakötözi.
JULIKA: Mit csinál?
MIKLÓS: (nevet, meg akarja csókolni, de JULIKA megrúgja)
A pokolba is, te kis bestia! Na várj csak, majd még megkeserülöd! (megüti JULIKÁT úgy, hogy eszméletét veszti és a kötelekben csüng. MIKLÓS mérgesen elmegy jobbra.
AJÁNLOM AZ OLDALT
