I. FELVONÁS 7. Jelenet

JÁNOS bejön balról. Kezében nyúl, hátán puska. Sétál csak úgy magában. Hátulról közeledik meg a tábort, amikor észreveszi a kötelekben csüngő JULIKÁT.

JÁNOS: Istenem! Távollétemben itt valamilyen nagy gaztett történt!

Odasiet, leveszi a köteleket, karjában viszi a lányt a kunyhóba, lefekteti az ágyra, simogatja az arcát.

JÁNOS: Kisasszonyom, kérem, ébredjen fel! Biztosítom, hogy több baja nem esik!

JULIKA lassan magához tér.

JULIKA: (halkan, révedően) Hol vagyok? Ki maga? Mi történt velem?

JÁNOS: (odaadja neki a kulacsot) Biztonságban van, kisasszony. Kérem, igyon  (amikor látja, hogy JULIKA visszautasításra készül) Csak tiszta forrásvíz, nem lesz semmi baja, ha megissza.

         JULIKA iszik. Majd visszaadja a kulacsot.

JULIKA: Köszönöm szépen, jól esett. De még nem válaszolt a kérdésemre. Ki maga?

JÁNOS: Én (kis szünet) – sajnos azoknak a banditáknak a vezére vagyok!

JULIKA: (hirtelen felül) Micsoda?! A betyárvezér! És ezt nekem csak úgy    mondja?! Mit képzel? 

         JÁNOS kezét Júlika szájára teszi. A lány védekezik, és éppen kiabálni készül, amikor JÁNOS finoman visszanyomja az ágyra, és kérően ránéz)

JÁNOS: Az ég szerelmére, legyen csendesebb! Ha az embereim megtudják, hogy maga itt van velem….

JULIKA: (megdöbben) Hát – ezek szerint nem tudják?

JÁNOS: (rázza a fejét) Nem! Távol voltam egész nap. Nem tudom, ki a felelős ezért a tettért, de biztosítom, hogy felelősségre fogom vonni.

JULIKA: Ezt betyárbecsületére mondja?

JÁNOS: Betyárbecsületemre, életemre és minden másra, ami nekem fontos és becses. De hogyan került ebbe a rossz helyzetbe?

JULIKA: A barátnőmmel éppen az erdő szélén sétáltunk, amikor vad emberek ránk törték és elfogták. Bevitték a táborba, nekem írnom kellett egy levelet, amelyben apámtól százezer koronát kérnek váltságdíjként.

         Az összeg hallatára JÁNOS fütyül egyet.

JÁNOS: Hiszen ez egy vagyon! A maga édesapja ki tudja fizetni az összeget? És meddig kell a pénzt idehozni?

JULIKA: Nos, éppen ki tudná fizetni a váltságdíjat, de nem biztos, hogy holnaputánra, mint ahogyan a maga – nos, hát – mint ahogyan azt kérték. A barátnőm elment a levéllel és két bandita elkísért. Ha nem lesz meg a pénz holnapután – akkor …. (elnémul)

JÁNOS: Akkor?

JULIKA: Akkor megölnek engem.

JÁNOS: A szentségit! Na, majd megmutatom ezeknek a gazembereknek, hogy ki az úr a háznál!

JULIKA: Egy betyárbanda vezértől eléggé furcsán hangszik ez a beszéd!

JÁNOS: (mosolyogva) Nos, ez igaz, de a vendégem előtt nem viselkedhetek úgy, mint egy elvetemült rossztevő.

JULIKA: (kételkedve) A maga – vendége?

JÁNOS: Természetesen. Nem én adtam ki a parancsot, hogy elfogjanak magát. Azért maga a vendégem – akkor is, ha nem hagyhatja el ezt a kunyhót.

JULIKA: (felháborodottan) Akkor mégis a rabja vagyok! Maga is fogságban akar tartani engem, úgy, mint a többi – akkor hol van itt a különbség?

JÁNOS: Felőlem elmehetne akár azonnal is. De nem engedhetem el, mert a maga esete nyilván kimutatja, hogy már nem bízhatom teljesen az embereimben.(halkan hozzáteszi) Majdnem úgy tűnik, mintha az én helyem is veszélyben lenne.

JULIKA: De ha nem érkezik meg a pénz időben ….

JÁNOS: Akkor nagy baj van, akárki is maga.

JULIKA: (büszkén) Én Hajdú grófkisasszony vagyok. És maga?

JÁNOS: (gondolkodik) János, a betyárvezér, de szólítson csak nyugodtan Jánosnak.

JULIKA: Akkor mondja meg, - János – ha meg próbálnám szökni – elárulná az embereinek?

JÁNOS: (gyorsan) Természetesen nem – de miért akarja kitenni magát annak a veszélynek, amikor biztos benne, hogy a pénz meg fog érkezni? Annyira utálja a jelenlétemet?

JULIKA: Ne értsen félre, de vannak okaim, amelyek arra kényszerítenek, hogy ne várjam meg a váltságdíj megérkezését.

JÁNOS: Megtudhatnám ezeket az okokat?

JULIKA: Nos, ha innen is megszabadulnék, rám vár egy életfogytiglanik tartó másik fogság!

JÁNOS: (megérti hirtelen – magával vívódik, majd) Kisasszony! Biztosítom, hogy segíteni fogok, bár jobban szeretném, ha nem tenne ki magát ilyen veszélynek.

JULIKA: Köszönöm szépen. Mégis, jobban félek attól a házasságtól, mint a szökésem következményeitől.

JÁNOS: Akkor hallgasson meg a tervemet…..

         ZENE alatt JÁNOS kioson a kunyhóból, senki sem veszi észre, amikor másik oldalról a táborba jön, kezében a nyúl, hátán a puska.

JÁNOS: Emberek! Nézzétek meg, hogy mit hoztam vacsorára! (ledobja a nyulat a tűz mellé).

1. BETYÁR: Egy nyúl! Hát ez nem sok!

2. BETYÁR: Ki kap majd ebbűl a kis nyuszibúl?

JÁNOS: Ne féljetek! Lőttem én mást is, csak nem bírtam már egyedül elhozni!

3. BETYÁR: Tán őzpörkölt lesz a vígín?

JÁNOS: (bólogat) Igen, lőttem egy jókora őzet, de eléggé messze fekszik innen. Kellene egypár ember, aki elhozza. Ki jelentkezik?

4 BETYÁR előrelép.

JÁNOS: Jól van. Menjetek a Fekete Rét felé, majd a dűlőúton jobbra. Az első hídnál fekszik egy szederbokor alatt. Hozzátok el, nehogy még valaki más észrevegye és könnyedén szerzett zsákmánynak tekinti.

MIKLÓS: Jobb, ha én is megyek egy pár emberrel. Nem tudni, hogy hol kószál éppen a csősz vagy egy rohadt csendőr.

         JÁNOS úgy tesz, mintha gondolkodná rajta, majd

JÁNOS: Rendben van, Miklós. Csak maradjon még valaki a tábor biztosítására.

MIKLÓS: Három ember elég lesz a táborba, na még maga, főnök.

JÁNOS: Akkor menjetek. És gyertek vissza minél előbb!

         A BETYÁROK Miklós körül gyűlnek össze, fegyvert fognak, elindulnak. A 3 visszamaradt BETYÁR Jánosnál áll.

JÁNOS: Ti még menjetek szépen a Szettyenjesbe, száraz fát keresni, mert amikor elhozzák az őzet, már jókora tűz kell, hogy legyen.

         A 3 BETYÁR elmegy. JÁNOS egy kis kézjellel int JULIKÁNAK, hogy szabad az út, JULIKA kioson a kunyhóból és beveti magát az erdőbe. JÁNOS a kunyhó oldalának dőlve énekel.

I. FELVONÁS 8. Jelenet

BÁNOM IS ÉN

JÁNOS:

         BÁNOM IS ÉN, MI LESZ A SORSOM

         BÁNOM IS ÉN, MERRE VISZ ENGEM AZ ÚT

         VOLT EGYSZER EGY ÁLMOM, MELY GYORS SZÁRNYRA KELT

         AZ ÁLOMNAK VÉGE, A SZÉP IDŐ RÉGES-RÉGEN ELTELT!

         VALAHA HITTEM, HOGY BOLDOGAN ÉLHETEK ÉN

         VALAHA HITTEM, HOGY A VILÁG CSAKIS AZ ENYÉM

         VALAHA ÚGY ÉREZTEM, HOGY SZÍVEM PÁRJÁT TALÁLT

         VALAHA ÚGY TŰNT, HOGY IGAZ, DE SEMMIVÉ VÁLT!

         SZERELEM, OH, SZERELEM,

         ELSZÁLLT MINT EGY RÖPKE KIS MADÁR

         HOL TALÁLOM BOLDOGSÁGOT

         HOL A HŰ KIS SZÍV, AMELY CSAK REÁM VÁR?

         BOLDOGSÁG, JAJ, ELVESZETT

         HAZÁM MÁR A SZABAD ÉG CSUPÁN

         NEM KÍVÁNOK SEMMI KÜLÖNB

         CSAK HOGY MAJD EGY SZÉP ANGYAL JÖJJÖN TALÁN.

         TITKOS VÁGY, OH MIRE JÓ?

         NEKEM NEM LESZ SOHA HŰ PÁROM

         NEM VESZEK EL BÜSZKE ARÁT

         S NEM LESZ SOHA SEM VÍG LAKODALOM!

         BÁNOM IS ÉN, MI LESZ A SORSOM

         BÁNOM IS ÉN, MERRE VISZ ENGEM AZ ÚT

         VOLT EGYSZER EGY ÁLMOM, MELY GYORS SZÁRNYRA KELT

         AZ ÁLOMNAK VÉGE, A SZÉP IDŐ RÉGES-RÉGEN ELTELT!

         VALAHA HITTEM, HOGY BOLDOGAN ÉLHETEK ÉN

         VALAHA HITTEM, HOGY A VILÁG CSAKIS AZ ENYÉM

         VALAHA ÚGY ÉREZTEM, HOGY SZÍVEM PÁRJÁT TALÁLT

         VALAHA ÚGY TŰNT, HOGY IGAZ, DE SEMMIVÉ VÁLT!

JÁNOS bemegy a kunyhóba, bezárja az ajtót. Nem sokkal azután kiáltásokat lehet hallani.

1. BETYÁR: Állj meg!

2. BETYÁR: Hé, mi van itt?

1. BETYÁR: Valaki futott itt ni, a bokrok mögött!

2. BETYÁR: Fogjátok el!

         Nagy futás, majd kiáltás.

1. BETYÁR: Megvan!

2. BETYÁR: Ki ez?

1. BETYÁR: (döbbenettel) Dögöljem meg, ha ez nem a kisasszony!

2. BETYÁR: Mit keres itt? Hogyan szökhetett meg?

1. BETYÁR: Mindegy, vigyünk vissza! Csak szóljon valaki a Miklósnak.

         Eljönnek, JULIKA köztük, megkötözve. A BETYÁROK viszik őt egy fához, addig MIKLÓS bejön balról.

MIKLÓS: Nahát! A kisasszony! Hogyhogy megszökött?

1. BETYÁR: Megtaláltuk az erdőben, osont a fák között.

MIKLÓS: De hogyan szökhetett meg, hiszen én a fához kötöttem.

1. BETYÁR: Talán ellazult a kötél?

MIKLÓS: Kizárt dolog!

2. BETYÁR: Vagy a csomó engedett?

MIKLÓS: Nem létezik!

1. BETYÁR: Akkor mi történt?

MIKLÓS: Sejtelmem sincs.

2. BETYÁR: Kérdezzük meg a többieket! Mer ők hol voltak, amikor a lány olajra lépett?

MIKLÓS: Tán nem voltak a táborban? – (elgondolkodva) Nagyon fura dolog! (megy a kunyhóhoz, kopog az ajtón) Főnök, hé, főnök!

         JÁNOS kinyitja az ajtót, álmosnak tetteti magát.

JÁNOS: Mi van, Miklós? Miért zavarsz?

MIKLÓS: (keményen) Főnök, a foglyunk megszökött! Vajon hogyan szabadulhatott?

JÁNOS: Talán nem volt eléggé erősen megkötözve?

MIKLÓS: Ne röhögtesse ki magát, főnök! Akit én megkötözök, az az is maradt! De van egy gyanúm…. (néz János szemébe, aki visszaadja a pillantást.)

JÁNOS: Gyanúd igaz, mert én engedtem szabadon a lányt!

MIKLÓS: (felkapja a fejét) Hogyan?

JÁNOS: Csak!

MIKLÓS: De a lányért sok pínz jár ám!

JÁNOS: Parancs nélkül nem jár semmi!

MIKLÓS: Majd meglátjuk!

JÁNOS: Itt nincs min vitatkozni! Elengedtem – és kész!

MIKLÓS: Naná! Mi meg visszafogtunk – nekünk kell a pínz, ha a főnöknek nem is….

JÁNOS: (a szemtelen hangnemre mintha magasabbra nőne, kemény hangnemmel)  Miklós, vigyázz! Itt én vagyok a vezér! Szavam parancs! Aki nem engedelmeskedik – büntetésben részesül!

MIKLÓS: (nevet gúnyosan) Erre azért kíváncsi lennék, hogy engem hogyan büntetne meg!

JÁNOS: A te helyedben nem lennék olyan kíváncsi rá! És most engedjétek el a lányt! Ez parancs!

MIKLÓS: Majd meglátjuk, hogy itt ki parancsol,  - (gúnyosan) főnök…….  (a banda többi tagjához) Emberek…..

JULIKA egyedül áll egy fa előtt, az összes betyár két félkörben balra-jobbra

MIKLÓS: ……..mi jár annak, aki megszegi az adott szavát, és menekülni próbál?

BETYÁROK együttesen: Halál!