okelly-regenyek
Men
 
BETYROK musical HU
 
ELKPESZT TRTNETEK HU
 
LESZMOLS HU
 
INFO
 
BETYROK DE regny Roman novel
 
DIANAS TRAUM DE
 
PUSZTASTRME DE
 
PIROSKA DE
 
PFERDE DE
 
ABRECHNUNG DE
 
AVENGING GB
 
PUSZTASZELEK HU
 
DINA LMA HU
 
ELKPESZT TRTNETEK 9

41 - Karvalyunk

Egy szp tavaszi napon az egyik ismers vadr hozott egy kis fehr pihkkel bortott madrkt. Annyit mondott, hogy valaki kivgta a ft, amikor a trzs a fldre zuhant, szrevette, hogy ngy kis pihs madrka esik ki egy fszekbl. Kett mindjrt elpusztult, az egyik annyira slyosan srlt meg, hogy az llatorvos elaltatta, a negyedik csodval hatros mdon teljesen srtetlenl tllte a zuhanst. Mivel kztudott volt, hogy mi olyan esetekkel foglalkozunk, hozznk vitte a kis – mint ahogyan ez kiderlt – karvalyt. A laksban tartottunk, kzbl etettk s minden tlnk telhett elkvettnk, hogy letben maradjon. Meg is hllta gondoskodsunkat, szpen nvesztette tollait s felcseperedett igazi kis karvally. Els replsi ksrleteit is a nappalinkban vgezte, de soha semmilyen krt nem tett a berendezsben – pedig akadt volna vza a szekrny tetejn vagy ms dsztrgyak a polcokon. Kedvenc helye a karnis volt, onnan mindent beltott s onnan rajtolt, amikor lepkket hajtott a csillr krl. Eljtt az id, hogy lassan felkszljn a visszavadtsra. Nappal mindig nyitva volt az ablak, s amikor az els flelmt lekzdte, ki is replt a szabadba – de azonnal vissza is fordult a neki biztonsgot jelent ngy fal kz! Idvel megszokta a jrst, egyre tbb idt tlttt kint, egyre messzebb merszkedett. Kedvenc pihenhelye most mr a kertnkben lev nagy tiszafa lett, de jszakra mg mindig visszatrt a laksba. Az etets most mr a kertben trtnt, st, a mgttnk lev rtre is kimentnk, egszen az erd szlig. s egy szp napon a kis karvaly mr nem jtt vissza alvsra a szobba, hanem a tiszafn jszakzott. Elksrt egy darabig, amikor lovagolni mentem, vagy stlni a kutykkal. Egyre kevesebb lelmet kapott tlnk, mert arra akartuk sztnzni, hogy vadsszon. Vgl a szabadsg mellett dnttt s elhagyta a terletet. Sokig nem hallottunk felle, de a kvetkez tavaszon ppen lovagoltam, amikor meglttam egy karvalyt az egyik boztban. Megszoksbl ftyltem neki – s a madr elrgta magt az grl, a l fl replt s kvncsian nzett. Termszetesen nem volt nlam lelem, hiszen nem szmtottam arra, hogy mg valaha az letben tallkozom a karvalyunkkal! Hogy a mink volt, az egszen biztos, hiszen egy vad madr nem jtt volna a betantott fttyszra az emberhez. Kicsit krztt, majd ltvn, hogy tlem nem kap semmit, taln kiss csaldottan elreplt. Nekem viszont nagy rmet szerzett a tuds, hogy a kzzel nevelt kis madr teljesen beilleszkedett a vadonba s tllte a kemny telet is!


42 - LAUSER

Lauser az els sajt lovam volt. A Fjord fajta minden elnyvel igazi bart lett. Mivel nem szeretem zrt trben – legyen az lovarda vagy karm – lovagolni, brmilyen idjrsban kimentnk az autplyval, vasttal s ms kzutakkal tszabdalt erdbe vagy a Majna-foly melletti rtekre. Illedelmesen lpsbe fogtam a lovamat s kszntem a stlkat, inkbb az idsebb emberek lltak meg nha, egy vasrnap dleltti rvid csevegsre. Arra a gyakran elhangz krdsre, hogy: - Hova megy? – vlaszom mindig az volt, hogy: - Mi ide vagy oda tartunk. – Furcsa csend a msik oldalon, majd rejtett pillantsok, hogy vajon hol van a tbbi lovas, hiszen tbbes szmmal beszltem. Amikor ezt szrevettem, mosolyogva kiigaztottam: - Mi, ez azt jelenti, hogy a lovam meg n! – Na, erre aztn mg furcsbban nztek rm s hamarosan el is kszntek ettl a „hbortos” lnytl.

Idvel annyira sszeszoktunk, hogy a lovam olyan dolgokat is vgrehajtott, amelyekre ms lovak nem lettek volna kpesek. Akadt egyszer egy kis, de mly patak az utunkba, nagyon mocsaras szlekkel, gyhogy sem tkelni, sem tugrani nem lehetett. Viszont kiss lejjebb egy nagy kidlt fatrzs hidalta t a vizet. Hogy ne kelljen tbb kilomteres kitrt tennnk, oda vezettem a lovamat s hagytam, hogy megnzze a helyzetet. Biztattam, hogy keljnk t – s Lauser lassan, nagyon vatosan, de kvetett engem a fatrzsre. Hegyi fajta lvn nem flt sem a mlysgtl, sem a keskeny s nem tl egyenes „hdtl”, gy sikeresen tjutottunk a tloldalra. tmentnk olyan keskeny gyaloghdon is, amely az autplyt tvelte, s lengsbe kezdett, amikor alatta thaladt egy nagyobb kamion. Ms lovak r sem tettk patjukat erre a szerkezetre, vagy ami mg veszlyesebb: pnikba kezdtek esni a kzepn, ahol a lengs a legersebb volt, a korlt pedig igen alacsony!

Lauser akkor sem flt, amikor egyszer egy tbbnapos csoportos lovas-kirndulson vettnk rszt, s zivatarba kerltnk. Termszetesen is rzett a termszet veszlyeit, hiszen a villmok csak gy becsaptak krlttnk az erdbe, az ers szl letrte az gakat s neheztette meg az utunkat, de ms lovakkal szemben nekem nem a megbokrosod lovammal kellett bajldnom, hanem figyelmemet az tra irnythattam.

Lauser is nagyon szerette a hast. Ezt kegyetlenl kihasznltam n is, csm is, amikor lovasjtkokat rendeztek a lovas-iskolban. Kedvenc jtkunk a „Vonat Jeruzslembe” volt. Mindig egy szalmablval kevesebb volt a lovardban, mint lovas. Mr a prbkon megtanulta Lauser a leckt: amikor elhallgat a zene, minl elbb kell egy blhoz jutni, akkor tbb id marad falatozni belle, s annl tbbszr nylik alkalom erre, minl tovbb benn marad a jtkban. A vgn mr irnytani sem kellett a lovat, mert magtl szaladt a legkzelebbi blhoz! Ms lovak, akik nem rtettk meg a jtk lnyegt, tlszaladtak a blkon, vagy ppen fltek tlk, vagy nem hagytk, hogy a lovas a blra ljn. gy mindig Lauser nyerte a jtkot, hol velem, hol az csmmel.

Fekdni s lni is egy nap alatt tanult meg – csak egy zsk srgarpba kerlt!

Igazi „tllfajta” lvn, nem nagyon rdekelte, hogy mit eszik. gy szerette kirnduls kzben megosztani velnk a szalmis kenyeret, vagy ppen a csokoldt.

43 – Hzelads

rultunk a francia hzunkat, mert vissza akartunk kltzni Magyarorszgra. Sok rdekld volt, sajnos olyan is akadt, aki mr elvben osztotta a szobkat a gyerekei kzl, majd azt krdezte: - Fl ron nem lehetne megvenni? – Vagy aki telefonlt, hogy mindjrt a faluban lesz, nem lehetne megnzni a hzat? Vlaszoltunk, hogy igen, minden tervezett munkt flbehagytunk, kiss rendet raktunk – s vrtunk. Eltelt egy-kt ra is, a potencilis vev csak nem jtt, de hvni sem hvott, hogy az elbb oly srgs ltogats mirt maradt el! Voltak, akiknl els ltsra tudtuk, hogy nagyvrosbl jttek: k mg a kormnyzrat is felraktk az kormnyukra, mieltt kiszlltak volna. Aki mg a kzitskjt is az t mellett leparkolt autja tetejn hagyta, biztosan olyan kis falubl jtt, mint a mink volt, ahol nem trtnt lops vagy ms bncselekmny.

Franciaorszgban is kis llatkertnk volt, a slymok s grnyek fleg gyorsfagyasztott naposcsibket, egereket, laborpatknyokat ettek, de volt galambtenyszetnk is a lovak s kutyk mellett. ltalban a fagyasztott lelmet a pincben lv llat-fagyasztlda tetejn hagytunk kiengedni, ha elre bejelentkezett hznz jtt termszetesen erre az idre elraktunk a nem mindenkinek szmra megszokott ltvnyt. Volt azonban egy eset, amikor bejelents nlkl jtt egy fiatal pr. Szoks szerint a kls s bels megtekints utn lementnk az alagsora, ahol a garzs, egy barkcsol mhely, a moskonyha – s a mlyhtlda volt. Udvariasan elre engedtem a hlgyet, aki benzett a trolba – s vistva visszahklt! Nyilvn nem tetszett neki a pr darab fehr, fagyasztott patkny ltvnya. Mentegetztem, hogy ez itt az llatainknak kszl, de a hlgy mr csak haza akart menni. Ht nem k vettek meg a hzunkat!

Akik vgl vevk lettek, teljesen „vletlenl” jttek el. Egyik vasrnap dlutn, amikor krlbell tizenkt gyerek volt nlunk s ennek megfelelen alakult a rendetlensg kint is, bent is, egy pr megllt a kapu eltt s a hlgy gy szlalt meg: - Kiss feljebb stltunk s taln gy nzhettnk ki, mintha keresnnk valamit, mert az egyik kertbl megszlalt egy bcsi s krdezte tlnk, hogy az elad hzat keressk-e? Igazbl nem kerestnk semmit, de ha mr gy alakult, ht gondoltunk egyet, s megnznnk a hzat, ha nem okoz gondot. – Nem okozott gondot, de felksztettem ket arra, hogy most ppen kiss nagy a rumli nlunk, hiszen nem vrtunk senkit. Erre a hlgy: - nem a rumlit nzzk, ez nlunk is szokott lenni, hanem a hzat s a telket. – Nem kell mondanom: annyira beleszerettek a hzba, hogy mg az este visszahvtak telefonon, hogy k holnap visszajnnek a csalddal, s akkor mr kthetnk is egy elszerzdst! gy is lett, meg gyorsan ssze is hzasodtak a jobb hitelkeret s ms elnyk miatt, nsztjuk alatt izgultunk, ne hogy bajuk essk, hiszen mindketten extrm sport kedvelk voltak, de vgl is minden a legnagyobb rendben zajlott s elkelt a hzunk.

44 – Tudatlansg – ignytelensg

Fanciaorszgban is trtnt egy s ms. 1992-ben llunk egy hipermarket pnztr eltti sorban, szoksunkhoz hven magyarul beszlnk egymssal. Az elttnk vrakoz bcsi megfordul s udvariasan megkrdezi franciul, hogy milyen nyelven beszlnk. Amikor azt mondtuk neki, hogy: magyarul, csvlja a fejt, s a kvetkezket mondja: - Ht, akkor nagyon boldogak lehetnek, hogy elmenekltek a hbor ell. - ???

Mennyire nem voltak tisztban a francik, hogy hol is fekszik Magyarorszg, s hogy mi van ott, a kvetkez plda is mutatja: Volt, aki azt hitte, hogy a (mr akkor lebontott) Vasfggny mgtt mindenki oroszul beszl, s szinte hnsgben szenved….

Nagy, orszgos utazsi iroda Kelet-Franciaorszgban. Halszbstyval a kpen hirdetik, hogy „Jjjn el Budapestre, egy csodlatos htvgre, s lvezze a balkn fvros szlv srmjt”. Nem brtam magammal, bementem s krettem a vezett, aki kis id mlva el is jtt. Magyarztam neki, hogy Budapest esetben sz sincs rla „szlv”-rl s „Balkn”-rl, s hogy honnan vettk ezeket az lltsokat. A frfi nagyon megksznte a felvilgostst, s elmondta, hogy nem tudta, hogy ez gy nem helyes. Elszszban viszont mkdik Magyar tiszteletbeli konzultus s tbb ms olyan szervezet, amely felvilgostst adhatott volna – ha megkrdezik…

Ezutn kvncsisgbl kivettem egy Magyarorszgrl szl tiknyvet az egyik knyvtrbl, a szerzk francik voltak. Az ltalam legjobban ismert helyen, a Hortobgy lersnl nyitottam ki. Bal oldalon egy egsz oldalas fnykp egy vzibivaly portrjval. Alrs: „a hres magyar szrke bika”??? (Itt a lektor mr a sznlersnl rjhetett volna, hogy a szinte fekete bivaly nem „szrke” bika). A jobb oldalon az egyik szveg: „Jl ismert a puszta egyik kutyafajtja, a kuvasz, jellegzetes barna-fehr pttys bundjval”??? (Vajon milyen fajtt vagy keverket lttak a szerzk?). Az oldal aljn megint egy kp, az ltalam is nagyon jl ismert Gbor bcsi kk csiks ruhjban, hsges lova mellett. Alrs: „Egy kiskunsgi lpsztor s htasa”??? (Nem a Hortobgyrl szlt volna a fejezet? Klnben is: a Kiskunsgon fehr ruhban ltzik a csiks)!

Mindez csak 2 oldal a tbb szz oldalas knyvbl. A tbbire mr nem is voltam kvncsi, mert nem hiszem, hogy ms vrosokrl, tjegysgekrl jobb s hitelesebb tjkoztatst kaptam volna.

Hogy maradjunk a knyveknl: Sok nmet nyelvet tant tanknyv kerlt a kezembe 2000 krl, tbbsgk rmes volt, tele hibkkal. Ez - brhogy is vesszk -, csak „3 kst” jelenti.

A „der, die, das” is gyakran nincs helyesen megadva, vagy felvltva az „ein, eine, ein” kifejezst hasznljk.

A lnyom is egyszer hazajtt, hogy rossz (neki a ngyes is mr rosszat jelentett) lett a nmet dolgozata. Megnztem, megdbbentem. Csak egy „hibja” volt, az almnl a „der Apfel” rta, a tanrn ezt hibnak jelezte, s javtsknt „die Apfel” jegyezte. Felhborodtam, hiszen rk idk ta az egyes szm: der Apfel, a tbbes szm: die pfel! Mertem ezt a tanrnnl szba hozni. Erre a kvetkez vlaszt kaptam: - n gy tanultam, s azta gy tantok, a maga lnya miatt nem fogok mskppen tantani. rjon azt, hogy „die Apfel”, s minden rendben lesz. – Krem szpen: hogyan magyarzzam el a tizenves gyermekemnek, hogy ahhoz, hogy jeles dolgozatot rjon, tudatosan hibkat kell elkvetni???

De a nyelvvizsgra felkszt „szakknyv” mg elkpesztbb volt. A jl bevlt „egy fl mondatot ki kell egszteni A,B,C, vagy D megjelelsvel” sma alapjn mkdtt, a fgglkben a „helyes” megolds megadsval.

Beleolvastam, mert fel kellett volna kszteni egy egyetemistt a nmet kzpfok nyelvvizsgra – e knyv alapjn. Elmondtam neki, hogy vagy megtanulja a knyv szerint, de akkor nem tanul helyesen nmetl, vagy helyesen tanul nmetl, de akkor nem biztos, hogy tmegy a vizsgn, ha ezeket a feladatokat felhasznljk. Megkrdezte, hogy mirt. Ht azrt, mert pldul a megadott flmondat folytatsa nem lehetett egyetlen megadott vlasz sem, mert vagy tartalmilag, vagy szerkezetileg nem lehetett gy folytatni az alap-mondatot.

Vagy mr a fl alapmondatban nyelvtani vagy helyesrsi hibk voltak. De a fgglkben bszen meg volt adva, hogy egy feladatnak melyik a „helyes” vlaszbetje!

Felajnlottam az egyik kiadnak (nem minden knyvben talltam a kiad nevt?!), hogy ingyen lektorlom s kijavtom a tanknyvet. A vlasz igazi „magyar mdra” trtnt. Ksznni, de nem tart r ignyt, hiszen mr minden knyv a boltokban van, egy kvetkez kiadst pedig nem terveznek. Krdsemre, hogy ki lektorlta az anyagot, hiszen nem volt feltntetve, nem kaptam vlaszt.

Ezt a szemlletet pldul tlapokat illeten is tapasztaltam. Gyakran nem tudtam volna, hogy mit rendelek – ha csak az idegen nyelv szveget tudtam volna felhasznlni. Magyarul libaslt szerepelt, nmetl ugyanazt az telt „kacsaslt”-knt szerepeltettek. Milyen szrnyas kerlt volna a tnyromra? Sok-sok tteremnek, szllodnak ajnlottam a segtsgemet, sajnos a legtbb helyen nem az „a vendg a kirly” elv szerint gondolkodtak, s hol udvariasabban, hol elgg gorombn elutastottak az ltalam knlt lehetsget a szolgltats javtshoz.

Nha nagyot derlhet az ember, amikor ltja, pldul hogyan msoltak egymstl a „szoba kiad” feliratot idegen nyelven egy falu hossz ftjn. Az els, aki kirakta, nem vette a fradtsgot, hogy esetleg egy vendgt megkri, rjon le neki a helyes szveget, vagy lapozott volna egy sztrban, hanem valahogyan lerta. A msik mr csak onnan lemsolta, egy harmadik taln okosabbnak tartotta magt, s sajt szakllra, de megint utnanzs nlkl, valamit „javtott” rajta, s gy tovbb. Lttam rendelintzetben egyazon ajtn: Fizioterpia, Fiziterpia, Fizikterpia feliratot, vagy hzakon: Panzi, Penzi, Pansio, Pension???…..

De sok, sok ms terleten is rvnyes ez a hanyagsg, ignytelensg. Hasznlati utastsok, feliratok, szrlapok, s folytathatnm a sort a vgtelensgig.

Hogy a biztonsggal is nha gond van, a 2007-es plda bizonytja: Budapestrl indultunk Klnbe, replgppel. Nagyon szigor ellenrzsek Ferihegyen, se kst, se ms vgeszkzt, krmreszelt stb. nem lehet felvinni a fedlzetre. Mg az dtitalt is az tvilgtson kvl kell vagy meginni, vagy eldobni. Viszont mindent, amit a biztonsgi ellenrzsen tl veszi meg az ember az ott lv boltokban, elvileg felvihet. Egyik frfi titrsunk egy jsgosnl vett – ismtlem: a biztonsgi ellenrzsen tl – tbbek kztt egy frfimagazint. tltsz paprba volt csomagolva, valami ajndkot is adtk hozz. Fent a gpen, mr felszlls utn, az titrs kinyitotta a manyagot – s nagyon elcsodlkozott: az „ajndk” egy egyszer hasznlatos – BOROTVA!? volt! Ht errl annyi – s a biztonsg a fedlzeten…..

45 – Beszlsok

Trtnt egyszer, hogy az irodba bestlt egy hlgy, s krdsemre, hogy miben segthetek, csak annyit mondott – Internetezni jttem! – Mivel ez nem a mi profilunk, ppen finoman eligaztani akartam egy Net-Kvz fel, amikor kibkte – De n itt dolgozom! – Nyeltem kettt - eszerint sajnos elfelejtettek szlni nekem, hogy j munkatrsunk lesz - majd bemutatkoztam s rendelkezsre bocstottam egy szmtgpet.

Idegenvezet idmben egyszer egy osztrk r bejtt az informcis pavilonba s hosszan elmagyarzott, hogy milyen termszetbvr s hogy mennyire rdeklik a ritka fajok, majd hirtelen krdezett: - Nem tudja, hogy hol lehet tallni az XY-lepkt? – Ht – nem! Ha annyira tuds, mint amennyire kelteni szerette a ltszatt, akkor azt is tudhatta, hogy tbb mint 50.000 hektron nehezen hatrolhat be egy repl lepke tartzkodsi helye!

Az egyik munkatrsam ppen egy rvid jelenetet diktl nekem, a msik munkatrsam dolgozik, de fl fllel azrt figyel. A bediktlt szveg gy hangzott: „Annyira elfradtam az este, mert jflig tncoltunk.” Beszl a msik munkatrs: - Azt hittem, te gylsen voltl. Nem is gondoltam volna, hogy utna bulit rendeztek. - Flvllrl az egyik munkatrsam: - Nem is volt buli! – Vlaszul a msik: - Akkor hol fradtl el tnc kzben? – n mr alig brtam visszafogni a nevetsemet, hiszen a kt trsalg fl tkletesen egyms mell beszlt. Erre az egyik: - Honnan veszed, hogy tncoltam? –Akkor a msik: - Ht nem azt mondtad? – Elkpedt mind a kett, de hamarosan k is nevettek, amikor elmondtam, hogy a tvedst indt mondat csak egy ltalam gpelend jelenet rsze volt.

Klnleges tbaigaztsokban is nemegyszer volt rszem. Budapesten pldul, amikor megkrdeztem, hogy egy bizonyos utat hol tallom, az els jrkel biztos, hogy klfldi, a msodik nem pesti, a harmadik csak gyalogosan ismeri az utat s olyan eligaztst ad, amely a KRESZ szablyzattal szges ellenttben ll. Pldul: - A kvetkez keresztezdsben balra fordul… - Csakhogy ez ott ppen tilos, vagy egy egyirny tba vezet – tilos irnybl -, vagy ppen egy jrdn t, mert a keresett t a msik irnybl egy zskutca!

A tvokkal is gyakran baj van: – Megy vagy ktszz mtert, ott lesz egy lmpa, majd ott jobbra fordul… - Csakhogy ez a „ktszz mter” vagy csak tvenet, vagy majd’ egy kilomtert is jelentheti.

Dl-Spanyolorszgban a kvetkez eligaztst kaptam: - Sevilla utn az autplyn az x-edik Y- benzinktnl kimegy, a mgtte lev szerviztra tr, a harmadik haziendnl jobbra fordul a fldtra, lesz ott vagy t gyapotfld. Ahol az egyiken egy kiszradt fa ll, ott balra fordul, majd krlbell egy kilomter utn ltja egy lepusztult gazdasgi pletet, onnantl mr csak pr szz mter s megpillantja a keresett haziendt krlvev olajfkat….

lk a rendelben, jn egy fiatal beteggondoz, kerekes szken tol egy ids bcsit. A beteggondoz bekopog az ajtn. Kinz egy kzpkor nvr s gy szl: - Kit hoztl ma, XY? Ficskt vagy lnyt? – n szgyelltem magam helyette, hogy gy beszl egy ids rrl, aki teljesen tisztban volt a megalz beszd tartalmval!

Lnyomnak pici korban is volt egy aranyos beszlsa. Arra a krdsre, hogy hol lakik, azt vlaszolta, hogy: - Pinini (vagyis Piroska nni) mellett. - Amikor visszakrdeztk tle, hogy aztn hol is lakik ez a „Pinini” csak nzett, olyan arckifejezssel, mintha azt mondan: „J, de buta ez az ember!”, majd mltsgteljesen vlaszolt: - Ht mellettnk! -

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Naptr
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ra
 
Chat
Nv:

zenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!