okelly-regenyek
Men
 
BETYROK musical HU
 
ELKPESZT TRTNETEK HU
 
LESZMOLS HU
 
INFO
 
BETYROK DE regny Roman novel
 
DIANAS TRAUM DE
 
PUSZTASTRME DE
 
PIROSKA DE
 
PFERDE DE
 
ABRECHNUNG DE
 
AVENGING GB
 
PUSZTASZELEK HU
 
DINA LMA HU
 
LESZMOLS 8
-Biztosan, mert nem vakok.- bztatta t a frfi. -Mivel knlhatom?
-Egy kis dtvel, legyen szves.- krte a fiatal n, majd amikor a frfi kiszolglta, lelt is egy fotelbe. Knny beszlgetst folytattak, mg a cseng meg nem szlalt. A fnk a vendgek el sietett, majd betesskelte a kt idsebb frfit s egy fiatalabbat a szalonba. A fnk bemutatta ket, majd Kim tvllalta a fordtst.
-Bemutatom maguknak egy kedves ismersm, aki ezt a hetet nlunk tlti, s szerencsre beszl angolul, gyhogy nem lesz majd semmi baj a megrtsben.- Kim ezt is lefordtotta angolra, a kt idsebb frfi helyesbten blogatott, a fiatalabbik viszont le se brta venni a szemt Kim csinos arcrl s alakjrl. volt az, aki elsnek szlalt meg.
-Nagyon rlk, hogy maga velnk tltheti az estet, a kt kollgm nevben is gondolom, mondhatom, hogy sokkal knnyebb lesz, ha maga lesz a tolmcsunk. Hiszen nem nagyon beszlnk spanyolul.- Kim boldogan nzett a fiatal s jkp frfi arcba, taln egy kiss hosszabb idre, mint kellett volna, de rlt neki, hogy vgre valakivel tallkozik, aki krlbell egyids - s frfi.
-n is nagyon rlk, hogy megismerkedtem nkkel s remlem a hzigazdkkal egyetemben, hogy maguk is jl fogjk rezni magukat.- szlt Kim, majd bementek az ebdlbe, ahol a hziasszony mr vrta a vendgeket. A hossz asztal majd megszakadt a sok j s klnleges tel alatt. A ngy frfi az asztal egyik vghez lt, Kim s a hziasszony a msik vghez. Egy fiatal lny, akit erre az alkalomra vettk fel, felszolglt. Mivel evs kzben nem kellett fordtani, Kimnek volt alkalma nha egy rejtett pillantst vetni a fiatal frfira. Markns arca volt, meleg barna szemprral, sr, merszen velt szemldkkel, egyenes orral s rzki szjjal. Elgg hossz, fekete gndr haja kiss bohm kinzetet adott neki, a teste, br nem volt ris, sportos alakot sejtett, ert s kitartst sugallvn. Ilyen ember utn svrgott Kim, amita a frje otthagyta. A sebek majdnem behegedtek, j letert rzett s a kvnsg egy j frfi utn, aki neki szerelmet, gyngdsget s vonzalmat tudna nyjtani. lmodozsa alatt elmlt a vacsora, a frfiak mg az asztalnl maradtak, de Kim gy rezte, hogy egy kis levegvltozsra lenne szksge. Felllt s kiment az elszobba. Ott elbmszkodott egy gynyr tjat brzol festmnyen, amikor a hta mgtt megszlalt egy hang.
-gy ltom, maga is unatkozik egy kicsit, amita kiderlt, hogy a kt kollgm franciul beszl s a hzigazda is tud ezen a nyelven rtekezni.- mosolygott a fiatal frfi, akit Dan Ackroydnak hvtak.
-n...hh,- Kim egy kicsit megijedt, amikor a frfi a hta mgtt beszlt, ssze is rezzent, azonkvl meg is lepdtt, hogy annyira meg tudja t rteni ez az idegen. -Elnzst, Ackroyd r. Csak nagyon hirtelen szlt hozzm s n ppen gynyrkdtem ebben a kpben, szval, nem is voltam itt....- hebegte s ebben a pillanatban csodlkozott sajt magn, hogy felntt fejvel milyen ostobasgokat kpes sszehordani. Kiss elpirult, de a frfi csak mg vonzbbnak tallta a fiatal nt, amikor az olyan szgyenls eltte, mint egy fiatal lny.
-Bocsnatot krek ntl, nem akartam megijeszteni....- krden nzett Kimre, aki megrtette a fiatal frfi zavart s gyorsan segtett neki.
-O'Keary, Kim O'Keary vagyok, Ackroyd r. Termszetesen megbocstom, n is hibs voltam, mert annyira elbmszkodtam abban a szp festmnyben. Igaz az is, hogy kiss unatkozom, de ha szabad megkrdeznem: maga mirt nincs a tbbiekkel?
-Nem tartzom hozzjuk - mr mint zleti szempontbl. Csak ppen vendgsgben voltam Mller rnl, amikor megjtt a meghv erre a mai estre. Mivel Mller r agglegny s jl nevelt, nem akart engem egyedl hagyni a laksban, gy krte Molina rtl, hogy n is eljhessek. De semmi kzm nincs az zleteikhez. Krdeztem azrt a hziasszonytl, hogy maga vajon hova mehetett, mire ezt a helyet sugallta. Igaz is, a kpek nem csak nagyon rtkesek, de nagyon szpek is. Nzze csak itt ezt a kis vzlatot! Milyen leth s mennyire hangulatos!- teljesen elragadtatta magt, s Kim csodlattal nzte a frfit.
-Maga szakrt ilyen dolgokban?
-Elnzst, ha mg nem mondtam volna meg: n fest vagyok - tbbet kztt.- mosolygott a fiatal frfi Kimre. -De nem untatom tovbb az nletrajzommal.
-Egyltaln nem unatkozom!- tiltakozott Kim, aki szeretett volna tbbet tudni errl a vonz emberrl. -Nem kereshetnk maguknak egy nyugodt helyet?
-Helyes! Jjjn, amikor kerestem magt talltam egy kis szobt, igen csak a knyvtr lehet, mert csak polcot lttam, rengeteg knyvvel. A kt fiatal lelt egy knyelmes kanapra s Dan folytatta a beszlgetst.
-Ha rdekli nt, n br festnek s szobrsznak tekintem magam, s a hobbim a ltenyszts, mgis polgri vgzettsggel rendelkezem, apmmal egy nagy belsptszeti irodt vezetnk, nem llunk rosszul, st azt is mondhatom, hogy klassz egy cg, ha maga meg nem srtdik a kiss slampos kifejezsemen. De most magn a sor.- biztatta Kimet. A fiatal n csak rzta a fejt.
-Nem sok meslnivalm van. Idegennyelv titkrn vagyok, rorszgban szlettem, itt ragadtam, szeretem a lovakat, a vadszatot s a mvszetet.
-Rvid s nagyon hinyos nletrajz,- jegyezte meg Dan, -de elnzem. Mirl szeretne beszlni? Mvszetrl vagy lovakrl?- Kim hls volt a tapintatos frfinak, hogy nem faggatta tovbb az letrl, gy gyorsan mondta:
-Inkbb azokrl a lnyekrl, akiket a legjobban szeretek.
-Igen, ismerem.- blintott a fiatal frfi, -A lovak soha nem okoznak neknk csaldst s h partnerek maradnak letnk vgig lete vgig, ha szeretjk ket s finoman bnunk velk!
-Teljesen egyetrtek magval!- mosolygott Kim, aki meg sem sejtette, hogy vlaszval egy rejtett krdsre adott felvilgostst a frfinak. Dan gyorsan a sajt lovairl kezdett beszlni, nehogy Kim mgis szrevegye a kis rtatlan csapdt, amelyet fellltott neki.
-Nagy farmom van Francia-Kanadban.- meslte. -ha nem ppen az apm zlete rdekben vagyok ton, vagy killtsokon veszek rszt. Fl tucat angol telivr kancm s egy pr csdrm van. A csikkat csak j kzbe adom, soha galoppversenyre, inkbb hobbilovasoknak adok el olcsn, vagy djlovaglsra belovagolom ket. Ha valamikor keresne egy j lovat - Dan Ackroyd neve ismert a minsge miatt.- Kimnek nagyon tetszett, hogyan beszlt a frfi az llatairl, ltszott rajta, hogy nem csak ismeri, de nagyon szereti s tiszteli is ket.
-Mr van sajt lovam, egy angol-arab kancm, nagyon meg vagyok elgedve vele, br sok idbe telt, mg jra bizalmat tallt az emberekben, miutn egy brutlis paraszttl vettem. De ha netn lesz annyi pnzem, hogy egy msikat is vehetek, szvesen fordulok nhz, Ackroyd r.- Mieltt a fiatal frfi mg vlaszolhatott, a hzigazda benzett az ajtn.
-Ht itt vannak! Mr csodlkoztam, hogy hova tnhettek el. Sajnlom, de a kt r el akar menni, gy hogy a biztosan nagyon rdekes beszlgetst sajnos abba kell hagyniuk. Majdnem kelletlenl fellltak, majd a folyosn tallkoztak a msik kt frfival s a hziasszonnyal. Magnbeszlgetsre mr nem maradt id, mert a kt idsebb frfi nhny rvid bcssz utn mr ki is ment. Dan megfogta Kim kezt.
-Ksznm szpen a csodlatos estt, soha nem fogom elfelejteni.- suttogta, majd felemelte Kim kezt a szjhoz s rlehelt egy finom cskot. Kim htn vgigfutott egy meleg ramlat, szve gyorsabban dobogott s halvny pr jelentkezett az arcn.
-Viszontltsra Ackroyd r, n se fogom nt soha elfelejteni!- suttogta elhal hanggal. Utna mr csak ajtkattogs volt meg egy nehz autnak az eltvolod motorhangja. Kim sokig llt az ajtban, majd hirtelen is elbcszott a fnktl s felesgtl, arra hivatkozva, hogy msnap frissen kell a munkahelyen megjelenni. Ezen az jszakn sokig nem kerlt lom a szembe, mindig viszontltta a vonz frfit s megprblta rzelmeit elemezni. Hiba csak nhny rt ismerte a fiatal frfit, mgis gy tnt, mintha egy egsz letet tlttt volna mellette.
-Teljesen dilis vagy!- mondta magnak a prnk kztt heverszve. -Nem lehetsz szerelmes egy olyan frfiba, akivel csak ma tallkoztl! Nem tanultl az els hzassgodban semmit??? s biztosan soha tbbet nem fogod viszontltni! nem itt l a kzelben, hanem egy msik KONTINENSEN!! Felejtsd el!!!- De nem lehet olyan knnyen az rzelmeknek s a szvnek-lelknek parancsolni. A kvetkez napokban s hetekben Kim majdnem kizrlagosan r gondolt, az emberek kztt kereste a frfi vonz arct, s mg arra is vetemedett, hogy egy elgg tltsz rggyel rdekldjn a fnknl Dan Ackroyd utn. Sajnos mg a fnke se tudott rajta segteni, gy tnt, hogy Dan Ackroyd mr nem lakott Mller rnl, de hova ment, ez rejtly maradt. Az id mlt s Kimnek el kellett ismernie, hogy br mg mindig gyakran gondol a frfira, st, egyszer, sajnos hiba, megprblta kitudakolni a cmt Kanadban, de az letet tovbb kellett folytatnia. Tbbet dolgozott, lovagolt, vadszott, elment killtsokra s mzeumokba, szval mindent megtett, hogy vgre elfelejtsen ezt a frfit - de nem sikerlt!


DAN - EGY J KEZDET

-s itt ltjk nhny festmnyt egy nlunk mg nem nagyon ismert mvsztl, aki fleg kanadai otthonnak csodlatos tjait s lovakat fest, Dan Ackroyd a fiatal mvsz neve.- Kim, aki ppen az j galriban tartzkodott gy rezzent ssze, mintha villmcsaps rte volna. Gyorsan, mert azt gondolta, hogy rosszul hallott, mg egyszer krdezte a fest nevt a galria alkalmazottjtl. A frfi csak blintott.
-Igen, Dan Ackroydrl van sz. Nagyon megtisztelt, hogy ppen nlunk lltja ki mveit elszr Spanyolorszgban. Elszr Angliban lttam egy-kt festmnyt tle, s amikor felajnlottam neki, hogy itt is rendezhetnk neki egy killtst, nagy rmmre beleegyezett.- jsgolta a frfi. -Magnak tetszenek a kpek?- rdekldtt az egyrtelmen izgatott Kimnl.
-Oh, igen! rdekelnek a festmnyek - s a fest egyarnt. Rendkvli ember lehetett, annyira jl tudja rzkeltetni a hangulatokat s vgyakat.
-rlk, hogy ez a vlemnye!- szlt egy mly hang Kim hta mgtt. A fiatal n azt hitte, hogy rgtn eljul. Ersen szortotta a katalgust a kezben s nagyon lassan fordult a hang irnt.
-Kim, TE?! Oh, elnzst, krem, O'Keary asszony! Mit keres maga itt?- csodlkozott Dan, aki soha nem gondolta volna, hogy ppen itt fog a fiatal nvel sszefutni. Hirtelen bcszsuk ta csakis r gondolt, de nem volt alkalma felkeresni...s most itt ll eltte, szebb, mint az emlkben volt s ugyanazt rezte a mvei lttn, mint , amikor megfestette ket.
-Ackroyd r!- Kim alig brt megszlalni, flt, hogy mindjrt srni fog boldogsgban. -Milyen vletlen!- Krden nzett a frfira, aki megrtette, hogy nem itt, a sok nz kztt akarja boldog jratallkozsukat tlni. A fiatal frfi gyngden megfogta Kim kezt, s a kijrat fel vezette.
-Tnjnk el innen, mg mieltt az emberek megismernnek!- suttogta, s Kim szvesen kvette. Egy pr mterrel odbb talltak egy csendes kis ttermet, ott leltek az utctl legtvolabb es sarokban lv asztal mell. Kim mg mindig azt hitte, hogy lmodik, pedig a frfi, aki vele szemben lt hs-vr volt s szelden mosolygott. Vgre Kim megszlalt.
-Hogyan kerlt ide? Mr azt hittem, hogy visszament Kanadba.
-Ott is voltam.- vlaszolta a fiatal mvsz. -El kellett mennem, egy-kt dolgot rendezni. De mivel meggrtem a galriatulajdonosnak, hogy nla killtok, visszajttem a kpeimmel - s a sors szerencssen sszehozott magval!- Hangja annyira boldogan csengett, hogy Kim is szrevette.
-n is nagyon remltem, hogy majd egyszer viszontltom magt!- suttogta Kim s elpirult. Akkor Dan megfogta Kim vkony kezt az nagy, de finom kezvel.
-Megkrhetem, hogy Dannak szltson?
-Szvesen, ha engem Kimnek hv!
-rmmel, Kim!- A kt fiatal boldogan nzte egymst, szemk sokkal tbbet mondott, mint ezer sz s kezk sszeforrt nma gretnek.
-Mit hajtanak rendelni?- A pincr megllt mellettk s a varzs sztfoszlott.
-Kt narancsitalt, krem.- vlaszolt Dan, szemvel Kim beleegyezst keresvn. A pincr elment s a kt ember szerelmesen nzett egymsra.
-Soha nem hittem volna el, hogy ilyen gyorsan megtalllak!- Dan alig brt hinni a j szerencsnek s Kim blintott.
-jjel-nappal csak rd gondoltam, Dan. Nem akartam elhinni, hogy vglegesen eltntl volna az letembl, de sehogy se sikerlt, nyomodra bukkannom.
-Istenem, milyen idita voltam!- kiablt Dan olyan hangosan, hogy egy-kt vendg mr az asztaluk fel nzett. -Amikor olyan gyorsan el kellett bcsznunk teljesen elfelejtettem megadni neked a cmemet! De te se adtad oda a tiedet. gy ugyanolyan pcban voltam, mint te!
-De a j Isten segtett s itt vagyunk, jra egytt!- fejezte be Kim, amikor Dan thajolt az asztalon s egy nagyon finom cskot lehelt a n szp arcra. Kim htn vgigfutott egy meleg hullm, a frfi szrevette reakcijt, gyorsan tlt egy Kim mellette szkre s karjba vette a fiatal nt. Hossz, szenvedlyes cskban tallkoztak ajkaik. Kim gy rezte, mintha felreplne a csillagok kz, mintha a fld tbb nem forogna, s minden id megllt volna. Erre vrt egsz letben! Erre az rzsre! Ez volt az igazi szerelem, a vgtelen boldogsg! El volt felejtve az az id, amikor az anyja elnyomsa alatt lt, el volt felejtve a rossz hzassga, a vls, a gyerek elvesztse, minden, minden el volt felejtve! Dannak rezni kellett, hogy Kim ppen e pillanatban adta oda neki a lelkt a szvt, magt - a frfi vajon elfogadn mindezt tle?
-Gyere, menjnk a hotelszobmba!- suttogta a frfi, amikor gyngden felsegtette Kimnek. Mint kt tizenves, akik valamilyen tiltott jtkot akarnak zni, gy surrantak el az utcban a hotel fel. Sokkal ksbb, Kim nem tudta volna megmondani, hogy rk teltek el vagy egy rkkvalsg, ppen a hajt rendezte egy nagy tkr eltt, s alig brta felismerni magban azt a boldogtalan nt, aki eddig volt, amikor Dan htulrl tlelte finom testt. Kim halkan nevetett, de a mosolya lehervadt, amikor ltta a tkrben, hogy a frfi milyen komoly arcot vg.
-Drgm, mi van veled?- krdezte, de volt egy elrzete, hogy valami szrnysget fog majd hallani a szeretett frfi szjbl.
-Kim, Kedvesem, bocsss meg nekem!- suttogta a frfi, -reztem, hogy akartl s n is gy akartam....de nem lehet folytatni!- Kim gy rezte, hogy a lba sszerogy alatta, de a frfi ers karjai megtartottk.
-Kim, el kell neked mondanom az igazat. Tlsgosan szeretlek, minthogy veled szemben hazugsggal tudnk lni. De tudnod kell, hogy jegyesem van, nemsokra felesgl fogom venni! Ma elvesztettem a jzan eszemet, annyira rltem, hogy tallkoztunk, de most vlasztanod kell: Ha elg neked a bartsgom - gy mint a sz nemes rtelmben ltezik, akkor boldogan odaadom neked. De ha tbbet akarnl, akkor sajnos el kell mennem, s soha tbbet nem fogjuk viszontltni egymst! Ennyivel tartozom a mennyasszonyomnak! Az esk nekem szent, de vannak olyan ksrtsek, mint te, amelynek nehz ellenllni. Ezrt ez esetben soha tbbet nem fogsz hallani rlam! Nlad a dnts!- Kim azt hitte, hogy az esze llt meg, hogy rosszul hall, hogy vge az letnek! Lzasan keresett egy jrhat kiutat, a szve hasadt kett, amikor meg kellett fontolnia, hogy az ers vgy Dan utn s ennek elvesztse jobban kibrhat, mint az, hogy elktelezi magt egy plti bartsgban. Ha a bartsg mellett dntene, elgg ersek lennnek-e mindketten, nehogy idvel megszegnk az gretket?
-Mivel jobban szeretlek, mint sajt letemet, viszont ki nem brnm, ha tbbet nem lthatnlak.... bartsgodat krem s megknllak a bartsgommal.- shajtott Kim s meleg knnyek peregtek le az arcn. Ezekkel a szavakkal Kim jvje el volt dntve. Mert egy dolog biztos volt: Dan utn nem lesz tbb frfi az letben. Kim rezte, hogy a frfi a hta mgtt mlyen felshajtott, a keze szortsa engedett. Most egy finom cskot nyomott a fiatal n ds hajba.
-Ksznm szpen, Kim! A vilg legboldogabb frfijv tettl!- Br Kim nem nagyon rtette, hogy a frfi ezzel mit akart mondani, de megknnyebblt, hogy a nehz pillanatnak vge szakadt.
-Dan, egyetlen egy dolgot krnk tled,- szlt Kim, mikzben az arcrl letrlte a knnyeket. -Soha tbbet ne beszljnk a mai naprl, kezdjk a bartsgunkat ellrl, rzelem s megbns nlkl.
-Meggrem neked, Kedvesem!- blintott Dan. -De most elmegynk vacsorzni, egy kis vltozatossg nem rt, s be kell ismernem, hogy elgg hes is vagyok. Remlem te is.- tette hozz gyorsan.
-Persze, n se ettem reggel ta.- vlaszolt Kim s egy kis mosolyt erltetett az ajkra. A frfi elvitte Kimet egy hangulatos kis tterembe, ahol spanyol zene szlt s npi telekkel knltk ket. Vacsora utn taxival Kim lakshoz mentek. Dan kedvesen elbcszott a fiatal ntl, de amikor el akart menni, Kim megfogta a kezt.
-Dan!- alig lehetett hallani a szavakat. -Viszontltlak? Fjdalom s flelem volt a fiatal n szp zld szemben, amikor vrta a frfi vlaszt.
-Addig, mg te betartod az gretedet!
-Betartom! Szavamat adom r! – Suttogta Kim. -Holnap elmsz a galriba?- Dan blintott.
-Dlutn ott leszek, de este brelhetek egy lovat, s egytt kilovagolhatunk, ha akarsz.
-Csodlatos lenne!- rlt az ajnlatnak Kim. -Dragonfly biztosan lvezni fogja, hogy ms l is vele lesz.
-Ezt gy rtsem, hogy te is nagyon lvezni fogod.- nevetett a frfi. -Rendben van, hat rakor itt leszek, majd megmutatod nekem a krnyket. Bzom benne, hogy nem fogsz eltvedni. J jszakt, Kim!- Azzal belt a vr taxiba.
-J jszakt, Dan!- kiltott utna Kim s megprblt az ers ltszatot legalbb addig megtartani, mg a frfi mr nem lthatja t, majd berohant a hzba s srva fakadt. Megint szttrt egy remny! Pedig azt vlte rezni a frfiban, hogy ugyanolyan ersen szereti t, mint a frfit! De milyen egyenes karakter! Hiba fjt Kimnek a szve, csodlta Dant. Mr nem volt visszat, vlasztott! Csak be tudjk tartani gretket! Dan is elmlylt a gondolataiban. Nem csaldott a fiatal nben! Kim annyira szerette t, hogy inkbb plti bartsgot vlasztott, nem a vgleges elszakadst. A sex kevesebbet jelentett neki, mint az igazi szellemi vonzalom. Kim szerette t, mint embert, nem mint testi gynyr adjt. Milyen rendkvli n! Az els lovagls utn gyakran mentek el kettesben a tgas andaluziai sksgban. Kim tovbb is az irodban dolgozott, de igyekezett este korn hazajutni, lemondta a nem tlsgosan fontos utakat s egy korbbi idpontra krte a szabadsgt. Mindez nem maradt titok a fnke eltt, aki egy szp napon nem brta tovbb s a titkrnjhez fordult.
-Nem kell-e szmtanom arra, hogy maga itt hagy bennnket?- krdezte Kimtl egy kis mosollyal. Kim kiss elpirult, attl mg szebb lett, majd zavartan hebegte.
-Dehogyis, Molina r, illetve,....nem tudom! Semmit sem tudok! Azt se tudom, hogy hol van a fejem!- Mit is mondhatott mst, hiszen tnyleg fogalma se volt rla, hova fog vezetni az egsz.
-Maga szerelmes!- Nem volt krds, a fnke nagyon jl rezte, hogy mi megy vgbe a fiatal nben. Kim blintott.
-Igen, de vannak akadlyok, illetve inkbb bartsgrl lenne sz... De meggrem, ha netn el akarnk menni, maga lesz az els, aki tudni fog rla.
-Remlem is, s sok sikert kvnok magnak!- szlt s visszament az irodjba. Megnyugodott, mg nem aktulis a dolog, mg szmthat a titkrnjre. Mlt az id, a kt fiatal majdnem minden estt egytt tlttte, de szerelemrl tbb sz nem esett.
-Kim, Kedvesem, holnap el kell utaznom Kanadba!- mondta egyszer Dan a lovagls eltt, amikor ppen Kim nyitotta ki neki az ajtt.
-Mr holnap!- kiltott fel rmlten Kim. -s mikor jssz vissza?- tette hozz alig rtheten, mert attl flt, hogy Dan majd arrl rtesti t, hogy nem akar soha tbbet visszajnni. De a frfi kvetkez szavai legalbb hagytak egy kis remnysugarat a fiatal n szmra.
-desapm meghvott egy kzs munkra, amikor befejeztem, visszajvk ide.
-Szmolni fogom az rkat!
-Inkbb a napokat!- nevetett a frfi. -Mert kell egy kis id mr a repltra is, s aztn a dolgok gyakran nem mennek olyan gyorsan, mint hogy mi azt szeretnnk. s otthon el is kell magyarznom, hogy mirt tltk olyan sok idt Spanyolorszgban.... De meggrem, hogy sietni prblok.- Kimnek csak most jutott eszbe, hogy otthon vrja egy mennyasszony a frfit, s hogy igencsak csodlkozik, mirt marad a vlegnye olyan sokig tvol. Vajon a frfi megmondan majd neki az igazat - vagy inkbb hazudna? De mi is az igazsg? Dan amellett, hogy sok idt tlttt Kimmel, utazott, benyomsokat gyjttt j festmnyekhez, killtsokat rendezett s j kapcsolatokat tallt. Elhinn neki a mennyasszonya az igazsgot?
-Rd vrok az letem vgig!- grte Kim, majd szlt Dragonflynak s elvgtzott gyorsabban s mg gyorsabban, hogy a szl a szembe csalta a knnyeket, vagy inkbb sszefolytak azokkal a knnyekkel, amelyeket Kim elkeseredettsgben potyogtatott. Dan is szabad utat adott lovnak s lassan berte Kimet. A fiatal n addigra mr annyira rr lett magn, hogy mosolyogni is tudott.
-Dan, nem foglak elksrni a repltrre! Utlok bcszni ezer s ezer ember eltt! De gondolatban mindig veled fogok lenni, brhol is leszel! s nagyon krlek, gyere vissza, amikor mindent elintztl! Dan, Drgm, csak te adsz rtelmet az letemnek!- Dan mindent tudott eddigi letrl, a kolostorszer ifjsgrl, a hzassgba val meneklsrl, a kapcsolat csdjrl, a gyerek elvesztsrl. Kim egyszer mindent elmondott neki s a frfi megrtette, hogy mennyit jelent annak a trkeny nnek az bartsga, tmasza.
-Ne flj, Kicsikm! Visszajvk! Meggrtem, betartom! Azzal thajolt a msik l fel s simogatta a n nedves arct.
-De nem szeretnm tbbet ltni, hogy srsz!- mosolygott, mert nagyon jl ltta, hogy nemcsak a szl miatt volt knnyes a fiatal n szeme. Lpsben mentek vissza s gynyr rzs tlttte ki fiatal testket. A boldogsg s llekrokonsg rzse. Msnap Dan elreplt Kanadba s Kim imdkozott, hogy a frfi minl hamarabb visszajjjn hozz. Eszeveszetten dolgozott, a hzt csak akkor hagyta el, amikor Dragonflyt vitte hossz lovaglsokra. Az egyik napon elmerszkedtek egy olyan vidkre, ahol azeltt mg soha nem jrtak. Itt hegyesebb volt a tj s tele boztosokkal. Kim hagyta magt elringatni a kanca lgy menetelsben, a szeretett frfira gondolt s nem figyelte a krnyket. De egyik pillanatrl a msikra nagyon is bren volt. Egy svny mgtt szabadon legelt egy kis csoport lovak, kztk egy nagy mn. Amikor a csdr megltta a kanct, felemelte nemes fejt s messzire elhangzott vad nyertse. Kim hiba prblt elnyargalni, Dragonfly gy dnttt, hogy megvrja a mnt. Halkan s lgyan nyertett, mire a mn knny getsben elindult fel. Kim szlt, elszr letben hasznlta a plct - mindhiba. A kancja nem mozdult el! A mn mr teljes sebessggel vgtzott, az orrval a fldn, lobog farkval a levegben! Amikor a kanchoz rt lgyn megszagolta, de Dragonfly felvistott s az elejvel vgott a csdr fel. Arra a mn megfordult s a kanca oldalba kezdett rgni. Kimnek ppen annyi ideje maradt, hogy kiugorjon a nyeregbl, mskppen a mn patai biztosan szttrtk volna a lbt. Knytelen volt a fldrl vgignzni, hogy a mn fedeztette a kancjt. Br mg emlkezett a lova volt tulajdonosnak szavaira, hogy a kanca nem akar semmit se tudni a csdrrl, de eszerint a frfi tvedett. Amikor a mn leszllt Dragonflyrl s elballagott, Kim visszalt a nyeregbe s a most mr engedelmes kancval hazament. Amit most mg csak sejthetett: Dragonfly tizenegy hnap mlva egy szp, egszsges kancacsiknak adott letet! Dan ekzben tallkozott a szleivel, elvgezte megbzst s visszareplse eltt mg tallt annyi idt, hogy egy kszerszhez betrjen. Hrom ht utn megint leszllt Sevillban. Taxival gyorsan kivitette magt Kim lakshoz. Dobog szvvel llt az ajt eltt s csengetett. A hz belsejben Kim knny lpteit lehetett hallani, amikor az ajt fel kzeledett. Az ajt kinylt - s Kim arca felragyogott, amikor ltta, hogy ki ll ott.
-Dan! Mr itt vagy! Istenem, mennyire rlk! J utad volt? Minden rendben, otthon?
-Jobb, mint azt el tudnd kpzelni!- nevetett a frfi, felemelte a szhoz nem jut Kimet ers karjaiba s bevitte a hlszobba. Ott nagyon gyngden lefektette az gyra, letrdelt mell s cskolni kezdte. Llegzett visszatartva a fiatal n figyelte a frfi klnleges viselkedst. Elszr meg volt lepve Dan cskjainak intenzitsa miatt, majd csak gynyrt lelt benne. Ksbb az agya egy kis rejtett zugban ktelkedni kezdett: vajon a frfi elfelejtette grett?
-Dan, Dan! Mit csinlsz?- suttogta ijedten s megprblt, a frfi lelsbl kibjni. –Elfelejtetted az eskdet?- Dan rzta a fejt s jra tlelte a fiatal nt.


-Nem felejtettem el semmit, Drgm! De nincs tbb esk! Csak prbra akartalak tenni - s te sikeresen vizsgztl! - Mennyire fltem, amikor dnts el lltottalak, hogy a bartsgomat kred, vagy inkbb a szaktst vlasztod! Imdkoztam, hogy a szerelmed legyen olyan nagy s ers mint az enym! s nem csaldtam benned! Kim, drga Szerelmem - akarsz a felesgem lenni?- s megint elfedte a gynyr arct cskjaival. Kim, aki a frfi vallomsa hallatn elszr kiss mrges lett, nem brt ellenllni Dan viharos udvarlsnak.
-Igen, Szerelmem, akarok!- suttogta. Azutn mr csak a vgtelen szerelmk volt. Egy rkkvalsg egy pr nap mlva a kt fiatal megbeszlte a kzs jvjket. gy dntttek, hogy Spanyolorszgban fognak sszehzasodni, s addig ott lni, mg mindent el tudnak intzni, s majd Kanadba kltznek. Mint mindig, a hivatalok nagyon lassan dolgoztak, sok ellentmondsos rendelet ltezett s a kt fiatal alig brt clhoz jutni. Persze elgg klnleges esetrl volt sz. Egy Spanyolorszgban l, de r llampolgrsg, elvlt n frjhez akart menni Spanyolorszgban, egy Kanadban l kanadai frfihoz, tnyleg nem tl egyszer!
-Drgm, azt hiszem, hogy most minden paprunk megvan!- kiltott Kim egyszer, amikor egy hossz nap utn hazajtt. Dan ppen a konyhban a vacsora ksztsvel volt elfoglalva, de mgis kijtt a folyosra, megcskolni a fiatal nt.
-Na vgre! Mr alig brtam elviselni ezt a vtkes letet!- viccelt j hangulatban, majd visszarohant, mert sr fst jtt ki a konyhbl. -Na tessk, odagett a vacsornk!- bosszankodott. -Kedvesem, nem akarsz ma egy tteremben vacsorzni?
-Szvesen, fszakcs r!- nevetett Kim, -a maga fztje igazn nem nycsikland!- Vgre eljtt az az okirat is, amely Kim kanadai letelepedst - hzassgktse utn - engedlyezte. A fiatalok gy hatroztak, hogy Sevillban lesz a polgri eskv, majd Kanadban az egyhzi, hogy Dan szlei is rszt vehessenek rajta. Egy gynyr napstses reggelen a kt szerelmes kitart reggeli utn felkszlt a nagy napra. Az anyaknyvvezet mr vrta ket, amikor Kim, Dan s Rosa a frjvel, mint tanuk megrkeztk. A mennyasszony egy vegzld, b szoknyt viselt, fehr csipks blzzal, a vlegny zld ltnyt, fehr inggel s zld nyakkendvel. Ez a szn nemcsak nagyon elnyes volt Kim vrs hajhoz, azonkvl jelkpese r szrmazst s termszetszeretett is mutatta. Kezben zlses kis csokor vrs rzskbl, Dan is egy vrs rzst hordott a zakjn. A szertarts rvid volt, de nagyon nneplyes, utna az ifj pr megvendgelte a tanukat egy kis tteremben. A nszjszakt ebben a hotelszobban tltettk, ahol legelszr tallkoztak. Kimnek sikerlt gyorsan s j pnzrt a lakst eladni, br kanadai dollrban nem sok ellenrtke volt. A fnktl, aki nem nagyon szvesen hagyta okos titkrnjt elmenni, kedvesen elbcsztak, a fnk felesge mg meghvta ket egy flamenco-estre Jerezben. Br az este elgg ksn rt vget, msnap kora reggel a fiatal pr mr bren volt: Elrkezett az induls ideje! Most csak kt brnddel mentek el, a tbbi holmi s a lovak egyelre Rosnl maradt, majd hajval lesznek tszlltva a tengeren Kanadba. Kim csak nagyon vatosan hozta szba a kt l szlltst, mert flt, hogy Dan esetleg tl ignyesnek tallja kvnsgt. De kellemesen csaldott.
-Termszetesen elvisszk a lovaid is, Drgm!- mondta Dan, mintha ez lenne a legnormlisabb dolog a vilgon, hogy valaki kt lovat thajztat az Atlanti-cenon egszen Kanadig. -A farmon elfrnek, st biztos majd bartaik is lesznek - s a pnzrl nem beszlnk! Senki nem kvnhatja tled, hogy itt hagyd a kedves llataidat!- Kim alig brta megkszni kedves frje oly megrt gesztust. Amikor Kim Dan oldaln bement az risi nagy replgpbe, arra gondolt, hogy most megint fordulpont kvetkezik az letben. Egy j orszg vr r, j nyelvet kell majd megtanulnia, mert ott, ahol Dan lakott, a francia volt a hivatalos nyelv. s br a frje folyamatosan beszlt angolul s franciul, Kimnek a francia teljesen idegen nyelv volt. Sebaj, majd megtanulja! Nem bn semmit, csak vgre boldog lehessen! Magasan a felhk felett Kim jra gy rezte magt, mint amikor a lovaival vad vgtban a sksgokat rtta. Boldog volt, szabad s ktetlen! Simogatni kezdte Dan kezt, amely a trdn fekdt.
-Dan, Drgm, annyira vgytam erre a pillanatra! Szeretnk vgre megismerkedni az orszgoddal s a szleiddel!-
-Meggrem neked, Kedvesem, hogy mindent megtesznk, hogy boldog lgy!- vlaszolt a fiatal frfi s megcskolta gyngden a felesgt. Vgre a gp alatt eltntek a felhk s Kim felkiltott rmben.
-Dan, nzd csak! Ez a tvolsg! Ez az eszmletlen tvolsg! Ameddig csak a szem ellt, mindentt szp, vadregnyes, lakatlan termszet!- Dan megrten blogatott s felesge homlokbl kisimogatott egy hajtincset, amely olyan gyakran makrancosan belelgott a szembe.
-Drgm, mgis lnek ott emberek, ha nem is olyan sokan s nem olyan srn! A farmom sok ezer hektr ds legel kzepn fekszik, a legkzelebbi szomszd pr mrfldre lakik tlnk, a legkzelebbi kisvros hsz mrfldre tallhat. De a szleim vrosi hza mindig rendelkezsnkre ll, gyhogy nem kell lemondanod a vros elnyeirl sem.- De Kim csak rzta a fejet.
-Nem hinyzik nekem semmi, amg te velem vagy!- suttogta s mg jobban befszkelte magt frje karjaiba.
-Boldog vagyok, hogy gy gondolod, mgis el kell nha mennem a vrosba. Egyszer, mert apm zlete ott van, s nha segtenem kell neki a kivitelezsben, de azrt is, mert ott vannak azok a galrik, ahol a kpeim vannak killtva. Termszetesen nem kell velem jnnd, amikor killtsokra megyek, vagy zleti ton vagyok, nem bnom, st megrtelek, ha a farmon akarsz maradni. s mg valami: soha nem kell dolgoznod, van elg pnzem! De ha mgis akarsz, termszetesen vlaszthatsz egy neked megfelel munkt. Mindig segteni fogok neked!
-Oh, Dan, te olyan megrt vagy velem szemben!- shajtott Kim. -s ksznm szpen a bizalmadat! A kzeljvben inkbb lni akarok, veled utazni, s a farmon segteni. Ksbb majd megltjuk..... De taln jobb lenne, ha gyerekekre is gondolnnk. Nem vagyok mr fiatal lny, s mivel tudom, hogy te is nagyon szereted a gyerekeket.....
-Drga szerelmem, persze, hogy gondoltam arra is!- kiltott a frfi az oldaln. -Br ezt butasgnak tartom, hogy regnek titulld magad, de igaz, hogy szeretnk n is nagyon gyerekeket tled. s ha azutn teljesen otthon akarsz maradni s felnevelni a gyerekeket, azt is megrtem! Szeretlek, amilyen vagy, szeretem a jellemedet s a termszetessgedet! Maradj mindig te magad!- Azzal megcskolta a felesgt, mg a lgikisasszony meg nem rintette a vlln s mosolyogva kzlte velk, hogy be kell kapcsolni a biztonsgi veket, mert leszllnak. A repltren gyorsan tmentek a vmvizsglaton, a tiszt, aki az tlevelket ellenrizte gratullt nekik, amikor Kim beutazsi lapjn szrevette, hogy fiatal hzasok. Dan gyorsan keresett egy taxit, azzal mentek a vros msik vgben lv belfldi repltrre. Egy kis gp mr vrta ket, indulsra kszen, majd rvid id utn leszllt egy kisvros peremn, ahol Dan apjnak volt az zlete. Dan kldtt neki egy tviratot, mikor fognak megrkezni, gy az apja mr ott volt a vrteremben. Kim kvncsi volt a frje szleire, akiket csak fnykprl ismert. Most itt lltak egymssal szemben. Kim tett egy frge pillantst a mg fiatal frfira, mg Dan bemutatta ket egymsnak.
-Kim, szeretnm bemutatni az apmat, Patrick Ackroyd, szletett skt. - Apm, itt a drga felesgem, Kim szletett O'Keary, rorszgbl!-
-dvzlgy j hazdban, Kim, ha megengeded, hogy gy hvjalak!- mondta az apja. Elszr csak nyjtatta a kezt a fiatalasszony fel, de egyszer csak tlelte s megpuszilta az arct. Kim alig jutott leveghz.
-J napot s ksznm a szves fogadtatst, apa - ha gy hvhatom!- mosolygott. Dan csak nzte ket boldogan s vrt, mg r kerl a sor. Majd is tlelte az apjt, aki egy kurta: -Jl vlasztottl!- a fia flbe sgta. Dan apja vezette ket az autjval elszr az irodba, majd a vrosi hzhoz, ahol Dan anyja mr izgatottan vrta ket. Amikor kinyitotta az ajtt, egy rmkiltssal fia nyakba borult s knnyes szemmel megpuszilta. Majd kiss zavartan Kim fel fordult.
-Bocsss meg, Kedvesem, hogy elszr a fiamat dvzlm, de mindig annyira flek, amikor ezekre a hossz replutakra megy, hogy alig vrom haza, psgben! De had nzzelek meg: Te vagy a fiam kivlasztottja, elismerem, jl vlasztott! Elszr kicsit fltem, amikor megmondta nekem, hogy elvesz tged felesgl, de most, hogy ltlak, biztosthatlak: nagyon rlk, hogy elnyerted Dan szvt! - Mindig azt remltem, hogy Dan utn mg egy lnyom is lesz, de nem lehetett!- szomorkodott az anya. -Most gy rzem, hogy vgre mgis lnyomra talltam. Ha akarod, mondhatod nekem, hogy: anya!- Kim nagyon meghatdott Dan anyjnak beszde hallatn, impulzvan odament a kedves nhz s tlelte.
-Megprblok, j lnynak lenni - anyu!- Akkor mr mind a kt n srt, a kt frfi csak nzte ket elkpesztve. Dan karon fogta az apjt s bevitte a konyhba, ahova majd egy pr perc mlva a kt n is bejtt.
-rlk, hogy kedvelitek egymst.- mondta Dan, aki soha nem felejtette el, hogy az anyja, amikor mr tizent ves volt, terhes volt egy lnygyerekkel, de elvetlt s soha tbb nem lehetett gyereke. A kzs vacsora nagyon j hangulatban telt el. Msnap Dan apja elvitte a felesgt s Kimet a vrosba, Dan elment a kis templomba, amely a vros eltt egy csendes parkban fekdt, a kvetkez napra tervezett eskvt megbeszlni a pappal. A kis fatemplom majdnem eltnt a virgtengerben, amikor a ragyog napstsbl Kim Dan apja karjn belpett a kellemes flhomlyba. Dan mr vrta felesgt az oltr eltt, az els padban lt Dan anya, tbb csaldi bart s ismers. Kim ruhja vgre olyan volt, mint mindig lmodta, mert vgre vlaszthatta ki magnak: fehr s fldig r, hta kzepre hull csipks ftyollal. Fels rsze sima volt, csak a nyakkivgson volt egy kis finom csipke, a szoknya b, hmzett mintkkal. Kezben volt egy csokor olyan mlyvrs rzsa, mint a polgri eskvn is. Dan fekete frakkot viselt, hfehr inggel. Orgonasz kzben a pap felszentelte a fiatal prt. Mg egyszer gyrt cserltek, s amikor a sekrestyben bertk nevket a nagy knyvbe, Kimnek gy tnt, mintha angyalok nekelnnek, s rk boldogsgot grnnek! A szertarts utn a fiatal pr elutazott Dan farmjra. Amikor egyszer elhagytk a vrost, mindjrt a vadonban jrtak. Kim szeme beitta a vgtelen messzesg ltvnyt. Dan leengedte a kocsi tetejt, gy Kim gynyr haja lobogott a szlben s kis rmkiltsokat tett, annyira hatott r ez a tj. Minl messzebbre jutottak, annl jobban gy rezte, mintha mindent ismerne, mintha hazajnne vagy legalbb olyan helyre, ahol mr lt s nagyon boldog volt, pedig mg soha nem volt Kanadban, st mg filmben vagy kpen se ltta ezt a krnyket. Annyira meghatdott, hogy a torka sszeszorult s knnyesek lettek a szemei.
-Tetszik az j otthonod?- krdezte Dan, majd csodlkozan nzett a felesgre, amikor Kim el-elcsukl hanggal kinygte, hogy:
-Oh, Dan! Csodlatosan rzem magam, mintha hazajnnk!- A frfi finom rzke suttogta neki, hogy felesge tbbet akar mondani, de nem brja. gy csak halkan felnevetett.
-De hiszen, hazajssz, Kim!- De a n rzta a fejt.
-Nem lehet ezt gy elmagyarzni, de olyan rzsem van, mintha itt mr ltem volna s itt hagytam volna a szvemet. - Hiszel a reinkarnciban?- krdezte frjtl, aki meglepetsben majdnem a msik svra hajtott, mert Kimre nzett.
-Reinkarnci? Hogyan?
-Nem tudom, csak gy gondoltam?- vlaszolt Kim. -De azzal el lehetne legalbb megksrelni elmagyarzni. Ha egy elbbi letemben itt ltem volna, s nagyon boldog lettem volna - akkor hihetbbnek tnne az rzsem!
-Milyen tleteid vannak, Kim!- csodlkozott Dan. -De rlk, hogy szeretsz itt lenni, az n s persze most mr a te otthonban! Mindjrt a farmon lesznk, mr lthatod a tetket a fk mgtt. Fogadsodra szpen kicicomzott!- Elszr Kim nem rtette frje szavainak jelentst, de amikor kzelebb kerltek, megrtette.
-Jaj de csodlatos!- kiltott Kim. s tnyleg, a birtok nagyon szpen s tisztn nzett ki. A fakertsek fehrre voltak meszelve, minden ablak eltt virgok, a f a kertben frissen le volt nyrva s minden ragyogott a szp napfnyben. A birtok egy nagy bels kert krl terlt el. Volt ott egy nagy hz, szemben a bejrattal, jobb oldalon egy kisebb hz, baloldalon hossz istll. Mgtte mg ms gazdasgi pletek, karmok s egy konyhakert. Utna csak ds legelk amennyire a szem csak elltott! A hz eltt egy fiatal pr vrta ket, a farm felgyelje s felesge, aki addig a konyhban segtett. Dan kiugrott a kocsibl s segtett Kimnek kiszllni.
-Kim, Drgm! Itt ltod bartaimat s hsgs segtimet, Jack Milest s felesgt, Anne!- Majd kzelebb lpett hozzjuk s kezet rztak.
-Anne, Jack, bemutatom nektek a felesgemet, Kim Ackroyd!- jelentette bszkn.

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Naptr
2025. Jnius
HKSCPSV
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
ra
 
Chat
Nv:

zenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!